Színpadon a Jászok

A Jászság kulturális történelmében eddig példátlan produkcióra készülődik egy lelkes, jász művészekből, alkotókból összeállított csapat. A történelmünket, hagyományaikat, identitásunkat bemutatni szándékozó mű próbájára látogattunk el péntek este, ahol alkalmunk volt bepillantást nyerni a munkafolyamatba, és a próbák szünetében feltehettünk néhány kérdést a készítőknek.

Érkezésünk idején a zeneiskola termében éppen Melis László, Erkel-díjas zeneszerző mesélt a készülő darab mondanivalójáról a próbán részt vevő kórustagoknak, akik a Cantate Nobis Énekegyüttes, a Déryné Vegyeskar, a Palotásy János Vegyeskar és a Székely Mihály Kórus tagjaiból alakult vegyeskart alkotják.

A Jászok címmel nyár elején bemutatásra kerülő történelmi dal- és táncjáték népünk összetett és izgalmas történelmét, a jászok sokoldalú tehetségét hivatott bemutatni egy olyan grandiózus színmű keretében, ahol több mint száz táncos, zenész, énekes kap szerepet. Az előadás a jász öntudatra és összefogásra épít, ezért nem véletlen, hogy a darab alkotói és szereplői döntően jász gyökerekkel rendelkeznek. A produkció létrehozásához a régió valamennyi települése hozzájárult, ezért tartalma mellett a készítés folyamata is annak a jász összefogásnak a példája, mely átsegítette a küzdelmeken és megtartotta egységében népünket évszázadokon át.
A darab hét generáció történetén keresztül mutatja be a jászok históriáját. A táncjáték kulcsfigurái egy napjainkban élő fiatal pár, akik az időben hátratekintve az ősök életébe engednek bepillantást nyerni, így ismertetve meg a nézőkkel téren és időn át idáig vezető utunkat, majd a születendő gyermekek szemén át láttatják eljövendő sorsunkat.
A misztikus előjelű történet kitalálóját, Várszegi Tibort a zeneiskola folyosóján sikerült elcsípni, amikor a kóruspróbáról egy, a darabbal kapcsolatos megbeszélésre sietett.

Hogyan került kapcsolatba a produkcióval?
Egy tavaly nyári beszélgetés közben Mihályi Gábor megkérdezte tőlem, mit szólnék hozzá, ha készítenénk közösen egy olyan előadást, ami a jászok történetét és kultúráját mutatja be. Első pillanatban szkeptikusan reagáltam, hiszen számtalan kezdeményezésem kudarcba fulladt az elmúlt húsz év során, másnap reggel azonban felhívtam és igent mondtam a felkérésre. Azóta hosszú hónapok teltek el, még igazán látványos események nem történtek, de folyamatosan dolgoztunk. Az első próba szeptemberben megtörtént.

Az alkotók személyéből, közösségeiből kitűnik, hogy ez a darab egy nagy jászsági koncepció lesz.
Amióta a városban lakom, számomra egyértelmű, adott a feltétele annak, hogy olyan kulturális tevékenység folyjon a városban, amelyik a világ bármely pontján kiválóan megállja a helyét. A Jászság olyan kapacitással rendelkezik, mely lehetővé teszi egy ilyen igényű önálló előadó-művészeti munka létrejöttét.

A darab munkacíme sokat ígérően Jászok dicsérete. Valóban ilyen dicső nemzet vagyunk? Visszaköszön ez a büszkeség majd az előadásból is?
Időközben a munkacím Jászok címre változott. Nemcsak a magyar, hanem korábban a hun vagy az alán birodalomban is megbízható tekintéllyel rendelkezett ez a maroknyi nép, amelynek szintén dicsőséges múltja van. A dicsőséget helyezzük középpontba mi is, hiszen van mire büszkének lenni. A készülő darab története a feltételezett kezdetektől végigkísér múltunkon, elvezet a jelenbe és a jövőbe mutat.

A jövőnk is ilyen dicső lesz?
Szövegíró társammal, Veszeli Gyöngyivel, mi olyannak írtuk…
Soós Andrea producerként és díszlettervezőként egyaránt részt vesz a munkában. Őt is a kóruspróbáról szólítottuk ki néhány kérdés erejéig.

Az imént a dramaturgot, Várszegi Tibort faggattam, aki elárulta, hogy ő javasolta díszlettervezőként az alkotói közösségbe.
Valóban Tibor keresett fel '14 szeptemberében, azzal a kérdéssel, hogy lenne-e kedvem valami nagyszabású, jászokról szóló színpadi produkcióban részt venni, mint kreatív alkotótárs. Akkor még nem is igazán körvonalazódott, hogy valójában miről is van szó, azonban elindult egy belső munkakapcsolat. Mihályi Gábor rendezővel kipróbáltunk különböző látványtechnikai eszközöket az Állami Népi Együttes darabjaihoz, melyek egy részét felhasználjuk majd a Jászokban is. 

Ez elég izgalmasan hangzik. Ezek szerint valami nagyon látványos és egyedi látványtechnikára számíthatunk?
Igen. Szeretnénk kibővíteni a bemutató helyszínéül szolgáló Szabadtéri Színpadot is, valódi meglepetésekkel készülünk.

A látvány mellett az anyagiak megteremtésének felelőssége is az Ön vállát nyomja. Egy ilyen nagyszabású előadás bemutatója nem kevés anyagi forrást feltételez. Sikerül megtalálni a pénzügyi hátteret?
2014 ősze óta dolgozunk az ötleten, a megvalósításon, már akkor szerveztünk egy prezentációt, de több mint fél éven keresztül nem sok konkrét támogatást, bizalmat kaptunk. Nem adtam fel, mert részben első pillanattól fogva hiszek ennek az összművészeti alkotásnak az újszerűségében, a lehető legszínvonalasabb művészi megvalósításában, a Jászságon túlmutató sikerében, másrészt pedig már akkor rengeteg időt, energiát fektettünk ennek szervezésébe. Nyár elejére sikerült megnyernem dr. Balog Ádám – szintén jászberényi születésű – akkori Magyar Nemzeti Bank alelnök támogatását, azzal a feltétellel, hogy a fennmaradó hiányzó anyagi hátteret jász összefogással teremtsük meg. Felvállaltam ennek a nem könnyű és nem kellemes feladatnak a koordinációját, melyhez a számomra nagyon fontos minőségi garanciát Mihályi Gábor munkája, gondolkodása, professzionalitása adja, akit közben az Állami Népi Együttes produkcióihoz készült közös alkotómunkák által is megismerhettem. Csatlakozott dr. Balog Ádám elgondolásához Pócs János országgyűlési képvielő is, akinek segítségével a jász önkormányzatok lakosonkénti 100 Ft/fő összeggel hozzájárultak a megvalósításhoz, és már számos kisebb-nagyobb vállalkozás, magánszemélyek is bizalmukat, anyagi támogatásukat adták a műhöz. A legjobb úton vagyunk ahhoz, hogy összeálljon a tervezett költségvetés, annak reményében, hogy olyan teljességben kerüljön színpadra a produkció, ahogyan azt megálmodtuk! Ehhez várjuk még a felajánlásokat. Azt gondolom, aki ennek részese lesz, egyedülálló értékteremtő élményben, közös sikerélményben lesz része.
A táncos próbák még nem kezdődtek el, ám a vezető koreográfusnak, Mihályi Gábornak máris számtalan teendője akad. Rendez, szervez, tárgyal.

Az már kiderült, hogy Ön az ötletgazdája a produkciónak. Úgy vélem, régóta motoszkálhat gondolatai rejtett zugában valami hasonló idea.
Tényleg hosszú időre visszatekintve érlelődik a darab gondolata. Én magam, – bár az Állami Népi Együttesben dolgozom hosszú évek óta, – jász vagyok. Itt van ez a mi kis népcsoportunk a sajátos identitásával. Miért ne állítsunk emléket történelmének, miért ne mutassuk be kultúráját, melyből majd tudunk erőt meríteni? Amikor bennem ez a gondolat világosan megfogalmazódott, akkor kerestem hozzá megfelelő társakat Melis László zeneszerző, Várszegi Tibor szövegíró, Soós Andrea díszlettervező személyében.

Ön, mint világot járt ember, látott arra példát, hogy egy kis népcsoport összefog és valami hasonló formában mutatja meg magát?
Természetesen az egész világot nem áll módomban ismerni, de azt gondolom, hogy ez egy párját ritkító megfogalmazása lesz egy népcsoport létének. Persze nem az a lényeg, hogy ebben mi, jászok legyünk az elsők. Inkább elsősorban nekünk magunknak fontos, hogy valóban történjen valamiféle összefogás. A politika sok mindent tesz azért, hogy egy népcsoport emlékezzen a múltjára – köztereket neveznek el, szobrokat állítanak –, de egy élő összművészeti alkotás, amelyben maguk a jászok önmagukról tudnak szólni, nagy erővel érintheti meg a Jászságot, sőt akár tágabb környezetünket is.

Ezek szerint a mű feladata és célja propagálni a jászsági régiót esetleg szűkebb és tágabb határainkon túl is?
A mű nem csak provinciális kérdésekről szól, hanem tágabb értelemben egyetemes, humanista értékeket is közvetít, amelyekre viszont mi, jászok jó példát mutatunk. Előfordulhat, hogy ez által tisztább képet kapnak rólunk, de ami a legfontosabb üzenet az az, hogy itt valósul meg ez az összefogás a művészek, a nézők, a vállalkozók, a politikusok részéről. Mindazok, akik úgy érzik, ebbe valamit tehetnek úgy, hogy táncolnak, énekelnek, erkölcsileg és anyagilag támogatják, illetve a nézők, akik eljönnek, mind egy cél érdekében mozdulnak, részesévé válnak ennek a nagy összefogásnak.

Megtudhatunk valamit a darabról a kulisszák mögé kukkantva a koreográfus szemszögéből? Hogyan áll össze egy ilyen többszáz éves történet a tánc tükrében?
Nos, ez egy nagyon nehéz dolog. A mi népcsoportunk valamikor a XIV. század táján települt ide. Az akkori zenék és táncok mind eltűntek. Amikor szándékosan folklór alapú, de mégis kortárs művet akarok létrehozni, akkor azokra a területekre tekinthetek vissza, ahonnan feltételezések szerint a jászok indultak. Ez Közép-Ázsia, a Kaukázus környéke. Ebből kifolyólag elsősorban oszét táncanyagokat nézünk, azokat tekintjük egy bizonyos képként alapnak. Tizennégy jelenet mesél majd a jászok történelméről, mindegyik jelent valamit, hordoz valamiféle jelentés áttételesen és szó szerint is. Az adott hangulathoz írta meg Melis László a zenét és ahhoz kapcsolódnak a mozdulatok, melyek egyrészt erős folklorista hatást, másrészt saját szubjektív hozzágondolást hordoznak. Ez ismét egy komoly kihívás mind a Jászság Népi Együttes, mind az Állami Népi Együttes táncosai számára.