Megemlékezés Temerinben

Az 1944-ben történt bácskai vérengzésre emlékeztek november 1-én Temerini testvérvárosunk lakói, mely ünnepségen egy régi meghívásnak eleget téve Pócs János országgyűlési képviselőnk is lerótta tiszteletét a kommunista partizánok rémtettei következtében legyilkolt áldozatok előtt.

Történelmi kutatások bizonyítják, hogy a délvidéki Temerinbe a Jászságból, Jászapáti városából települtek át a ma ott élők ősei. „Nekünk, jászoknak tehát a temeriniek nem pusztán honfitársaink, szó szerint egy vérből valók, testvérek vagyunk” – emelte ki ünnepi beszédében Pócs János. Történelmünk krónikájának egyik legsötétebb árnyoldala, legmegdöbbentőbb fejezete az 1944-45 évben elkövetett vérengzés. A túlélők feladata megismertetni a felnövekvő generációval a történelmi eseményeket, úgy hogy átérezzék, soha többé nem történhet meg hasonló sem a világháború, sem a Milosevics okozta rezsim tragédiája – hangsúlyozta a képviselő.

„Valljuk, hogy a szavakat olykor ki kell mondani, mert a gondolatokra nem emlékszik senki. Elég nagy baj, hogy évtizedeken keresztül csak titokban említhették az áldozatok neveit a temeriniek, hogy a gyilkosok szabadon élhettek, és hogy a bácskai vérengzést a jugoszláv és a magyarországi politikában az egyik legnagyobb tabutémaként hallgatták el.”

Pócs János beszédében aláhúzta, hogy az országgyűlés döntése értelmében a Trianoni határon túlra szakadt honfitársaink hivatalosan is magyar állampolgárnak vallhatják magukat, valamint kiemelte azt a tényt, hogy a két ország közötti állami kapcsolatok kedvezően alakulnak.

„Önöknek alkotmányos és erkölcsi joguk, hogy a magyarság ügyeiben véleményt formáljanak. Pontosan úgy, ahogyan a magyarországi szerb közösségnek is minden jogot megadunk, hogy mindenki a tudásával, kapcsolataival tudja elősegíteni országaink közeledését.”

A Jászság országgyűlési képviselője a szomorú emlékekből táplálkozó reményteli jövő felé tekintve zárta beszédét a testvérváros emlékezőihez: „Végül itt, a tömegsír felett az életről szeretnék önöknek hírt adni. Az életről, a reményről, hogy a mártírok emlékezete megmarad, hogy tisztelettel emlékezünk rájuk, de az élőknek is békét, megértést hirdetünk. Ebben a munkában mindenkire szükség van. Hiszem, hogy ők, akik ebben a temetőben nyugodnak is pontosan ezt várnák el tőlünk. Költözzön béke minden ember szívébe, és küzdjünk tovább az igazságért! Mert soha nem a hatalomnak van igazsága, hanem az igazságnak van hatalma!”