Sör, knédli és monarchia

„Csak sör és knédli legyen…” – dalolta Mikó István Svejk, a derék katona szerepében hétfő este a mozi galériáján, majd a dal befejező aktusát le is öblítette a megénekelt nedűvel.

A kisvendéglővé avanzsált galéria közönsége sem maradt rest, szintén megemelték a habos nedűvel töltött poharaikat, melyeket a belépőjegy mellé kaptak ajándékul. A hangulat nem lett volna teljes muzsikaszó nélkül, így gitár és tangóharmonika keltette zene szárnyán repülhettünk legyőzve a tér és az idő korlátait, míg el nem érkeztünk az Első Világháború küszöbén roskadozó monarchia Prágájába.

A világ akkoriban éppen beleszédülni készült a történelem egyik legnagyobb katasztrófájába magával rántva százezer szám civileket és katonákat. Ezek közül volt egy Svejk, Jaroslav Hasek cseh író figurája, aki a maga egyszerűségével, együgyűségével megtestesítette azt a közkatonát, aki utálta ugyan a háborút, de kötelességtudatból, hazaszeretőből tette a dolgát. Aki élte a rang nélküli katona életét, úgy hogy a halál árnyékában is képes volt élvezni az életet, aki emelte sörrel telt poharát arra a monarchiára és arra a császárra, aki őt és társait százezer szám a halálba küldte. Miközben emelgette a korsót elmélkedett, mondott bődületes ostobaságokat, filozofikus igazságokat, pletykákat és anekdotákat és dalolt szakadatlan. Dalolt a közönség is, amikor a Mikó István megtestesítette Svejk nótázásra szólított és ivott, amikor a színész úgy kívánta. És persze kacagott töretlen jókedvvel, mert ez az este nem a háborúról szólt, hanem szerelemről, családról, az élet szeretetéről.

Mikó István olyan természetes közvetlenséggel mesélt, úgy szólította beszélgetésre a nézőket, hogy valóban odaképzeltük magunkat egy cseh söröző kockás abrosza mellé, ahol szüntelenül diskurzusok folynak az élet nagy dolgairól. Közel két órán át tartott a beszélgetés és csúszott le a nevetéstől kiszáradó torkokon a sör. Az előadás végén nehezünkre esett az asztalok mellől felkelni és ez valószínű nem csak a sörnek volt köszönhető.