Volt egyszer egy Lehel-szálló és kávéház

A 18. században a számos csárda és kocsma mellett Jászberény két jellegzetes vendéglátó helyisége az 1731-ben épített Jászkürt Fogadó és a Főtéren, a mai Déryné Rendezvényház helyén álló Kőpince volt, amelyet valószínűleg a város főterét középen kettészelő régi városháza 1842-es lebontását követően építhettek. 1830-ban épült a Főtér másik oldalán az ugyancsak nagyhírű Pannónia Szálló is, amelyet az 1970-es években bontottak le.

A Kőpince a város férfi lakóinak kedvelt törzshelye volt, mert a vasárnap délelőtti mise után rendszeresen ott folytatták a napot, sokszor még a vecsernye is ott érte őket. Erre utal egy 18. század közepéről származó verekedési per anyaga is.

Jászberényben 1848. június 4-én kilenc juhász a vasárnap délelőtti nagymise után egyenesen a Kőpince nevű vendéglőbe ment, ahol délutánig ittak, s kilenc hangász mulattatta őket. Délután betértek a Kőpincébe a nagykun mozgó őrsereg tagjai, maguk is mulatni akarván, a muzsikusokat a jászoktól elszólították. Ennek következményeként a jászberényi juhászok és a kunok összeverekedtek, s csak a törvény emberei tudták őket szétválasztani. Így emlékezik a történtekre Csillik István jászberényi fejős juhász: „Mi 9-en Ökör József, Bathó István, Bathó Mihály, Muhari Mihály, Csiga József, Csiga János, Kiss Gergely, Hájos László és én, bementünk nagy mise után a Kőpintzébe a belső szobába, és ott keresztelkedtünk, s magunk bandájában csendesen mulatoztunk. Mintegy vecsernye tájban a Kun ujjonczok is be jöttek a Kőpintzébe…” Bathó István 22 éves, feleséges, számadó juhász így folytatja az események sorát: „…Mi kilenczed magunkkal mindnyájan juhászok békével boroztunk, s közénk két kun ember vegyült, kik nékünk ingerkedtek és koczódtak, – s ezek kimentek és többed magukkal visszatértek, egy közülük késsel akart bennünket szurkálni, de azt Demény József a’ kezéből kiverte, Csillik István társunknál bot volt, és avval ütötte a’ Kunokat, mi többen pedig boros kancsókat hajigáltunk a’ fejeikhez, s így a’ nagy zűrzavarba ők is üttek, mi is ütöttük őket. – Csillik István volt az egésznek kezdője részünkről, a’ kunok részéről pedig egy kipedrett bajuszú mozgó seregbeli tag – mi mindnyájan, úgy a’ kunok is részegek voltunk.”

A város főtérén álló Kőpince egykori pontos helyét hitelesen megmutatja Gyenes Pál helybeli káplán 1887-ből származó rajza. A Kőpince L-alakú épülete a Főtéren és a mai Holló András utca jobb oldalának elején állt. A vendéglő és kocsma tulajdonképpen az utcai traktusban helyezkedett el, a főtérre néző épületrészben pedig kilenc bolt működött, amelyet Lustig Ignác, Klein Márkus, Moller Zsófia, Bőhm Adolf, Weisz Betti, özv. Bóta Jánosné és Mogecz János borbély üzemeltetett. A vendéglő udvara határos volt a szomszédos telken álló Katolikus Főgimnáziuméval. 

A vendéglő a város javadalmai közé tartozott, amelyet árendába kiadtak, és bérlője minden évben meghatározott összeget fizetett a város kasszájába. 1845-ben a Kőpince bérlője Kirknopf János volt, 1863-ban Beck Antal, az 1870-es és 1880-as években pedig Wertheimer Lajos bérelte évi 1500 forintért. A Kőpince 1863-ban egy istállótűz kapcsán leégett. A tűz kapcsán felvett jegyzőkönyv a következőképpen írja le az eseményeket: „Az uralkodó szárasságban a IV. tizedben magas téglafallal kerített (23 öl hosszú, 4 öl széles) nádas istálló a szomszédságában lévő Kőpince kocsmával együtt leégett. A gyulladás oka az istállóban szállásoló hg. Schwarzenberg-ezred 1. százada. A kár 1315 frt. 66 ½ krajcár.” A „dísztelennek és rondának” tartott Kőpince ideiglenes felépítését a városi tanács újból elhatározza, de azzal a kikötéssel, hogy helyette mihamarabb egy csinos, emeletes vendégfogadót építtetnek. 

1868. augusztus 20-án esteli 9 órakor iszonyatosan dübörgő földrengés rázta meg Jászberény városát, amely következtében több középület, köztük a Kőpince is erősen megrongálódott. Ennek következtében a városi tanács városszépítészeti és tűzrendészeti szempontból elhatározta a Kőpince végleges lebontását, de csak 23 év múlva valósult meg.

A városi tanács az elkövetkezendő években többször is tárgyalta a Kőpince további sorsát, de végleges döntést csak az 1891. március 2-án tartott közgyűlésen hoztak róla. Ekkor az Elefánthy Sándor polgármester által elrendelt névszerinti szavazás 80 egybehangzó igen szavazattal megpecsételte a Kőpince sorsát.

A készítendő új vendégfogadó tervével már a Kőpince lebontását megelőző években is aktívan foglalkozott a városi tanács, amelynek 1882. július 7-én készült jegyzőkönyve a következőkről tudósít: „Kiküldött bizottság a piactéren egy 80-90 ezer forintos emeletes fogadónak, melynek első része üzleti célokra lenne használandó, építését javasolja. Ezért a város összes tartozása és újabb szükségleteinek fedezésére 200.000 frt. előnyös kölcsön felvétele kívánatos.”

Időközben a város egy új gimnázium építését is tervbe vette, ami 1889-re meg is valósult. Ennek érdekében a Kőpince szomszédságában lévő granárium  (magtár) épületét is lebontották, amelyben korábban  a gimnázium működött. Az új gimnáziumot a nagy Kőhíd irányából a főtér felé L-alakban építették el, amelynek másik oldalára, szintén L-alakban az új fogadó épületét tervezték.

A városi tanács 1891. április 2-án tartott ülésén végre a határozat is megszületett, mely szerint „a képviselő testület…a piacz téren a főgimnáziumi épület közvetlen szomszédságában a már beszerzett terv szerint egy új fogadó kiépítését ezen közgyűlés határozatilag is kimondja.”

Ugyanezen év augusztus 11-én jeligés pályázatot írtak ki, amelyre négy terv érkezett be, amit bírálásra elküldtek az Országos Építész-egyletnek, akik azonban egyiket sem tartották Jászberényhez méltónak. Steindl Imre műegyetemi tanár javaslatára a város újabb tervet készíttetett Monaszterly Szilárd műépítésszel, amely tervet némi módosítással el is fogadtak 133.468 frt. 32 krajcár költségvetéssel. A tervért 1500 frt-ot fizetett ki a város a neves építésznek. Hasonló módon sikertelen volt a kivitelezési munkákra meghirdetett  versenytárgyalás is, ezért magán úton való egyezkedéssel 1893. március 25-én Pitta Lipót rimaszombati építészt bízták meg az új vendégfogadó építésével, aki 133.781 frt 17 kr összegért vállalta a munkát. Az építkezés műszaki vezetését Trozonyi Géza budapesti mérnök végezte 2500 frt-ért.

A jászberényi városi tanács azt is elhatározta, hogy az épülő fogadó udvarán artézi kutat fúrat 5065 forint költséggel a Pintér Mihály-féle kútalap terhére, s mellé még egy 5 méter hosszú istállót is építtet. A vízvezetési és csatornázási munkákat a budapesti székhelyű Zellerin nevű cég vállalta el 4959 forintért. 1894-ben elkészült hát az új vendéglő és kávéház historizáló stílusú épülete, Jászberény Főterének új ékessége, amelyet 1895-ben a nagykátai származású  Versegi Károlynak adtak bérbe 3333 forintért, az elkövetkező 14 évre pedig évi 4500 forintért. Az új bérlő 1895. december 27-én a Lehel-szálló és kávéház nevet adta az elegáns új épületnek, amely rendkívül közkedvelt szórakozóhellyé vált, s ettől kezdve ide járt a város szórakozni vágyó közönsége.

Az egyemeletes épület földszintjén vendéglő és kávéház működött. A régi képeslapokon még jól látszik az épület sarki homlokzatán a Lehel Kávéház felirat. Az emeleti rész ugyanakkor szállodaként funkcionált egészen az 1980-as évekig. A díszterme eredetileg a szálló báltermének készült, de az 1910-es években itt indultak meg az első mozifilm vetítések, majd itt alakították ki az ún. Városi Mozgót is, amelyet ennek megfelelően átalakítottak: az ablakokat bedeszkázták és  450 rögzített ülőhelyet építettek be. Itt nyílt meg a város első mozija 1921. december 22-én, amely 1941-ig, a Lehel Mozgó nyitásáig üzemelt. A későbbiekben a báltermét visszaállították eredeti funkciójába.

A Lehel-szálló és kávéházat 1950-ben államosították, és a Szolnok Megyei Vendéglátóipari Vállalat kezelésébe adták. A városi tanács 29./1964. számú tanácsi határozatával tervbe vette a Lehel-szálló és Étterem bővítését és felújítását, erre azonban nem került sor. Az épület Holló utcai traktusa az 1980-as évek végéig másodosztályú étteremként és eszpresszóként működött.

Az épület emeletén lévő szálló az 1980-as évek elején szűnt meg szállodaként működni, s a megüresedett helyiségeket a Lehel Vezér Gimnázium használatába adták, ahol osztálytermek, tanári irodák kaptak helyet.

 A szálló egykori dísztermét pedig kulturális célokra a Lehel Hűtőgépgyár vette birtokába. 1963 szeptemberében  a 400 ezer forint költséggel felújított ún. Lehel Klub bolgár-magyar baráti esttel nyitotta meg kapuit a művelődni vágyó közönség előtt. 1972-ben a Víz utcából ide helyezték át a Déryné Művelődési Központ irodáit, s mintegy negyven évig ennek a művelődési intézménynek adott otthont. 2012-ben a Déryné Művelődési Központot megszűntették, és a helyébe lépő Jászkerület Nonprofit Kft. Déryné Rendezvényházként működteti.

A Lehel Kávéház és Étterem az 1980-as évekig legendás vendéglátóhely volt, kitűnő konyhával, nagyszerű programokkal, az 1990-es években azonban megszűntették, és helyiségeiben napjainkban bankok és üzletek működnek, egykori virágkorát már csak az emlékezet őrzi.

A Lehel-szálló és Étterem az elmúlt évben lett volna 120 éves!

Bathó Edit
etnográfus