Csodás húsz év van mögöttünk

Jászberényben tavaly megünnepeltük a Vechta városával fennálló testvérvárosi kapcsolat jubileumi, huszadik évfordulóját. A választások miatt Vechtában március 20 és 22 között az előző hosszú hétvégén volt a kinti rendezvény, nem számítva az oda vissza utat. Mindhárom nap reggeltől estig zsúfolásig volt programokkal, emlékezetes és megható találkozásokkal. A jubileumi ünnepség csúcspontja a városházán vasárnap este volt, amelyen előkerült a város aranykönyve, valamint a két polgármester újból megerősítette a testvérvárosi kapcsolatot.

A találkozók mindegyikét jól körülhatárolóan le lehet írni, élményszerűen tudósítani róluk, de ezt most meg sem próbáljuk, mivel kötetnyi az élmény. És az időrendi sorrendet sem tartjuk be, hanem kezdjük mindjárt a végén, a nagy búcsúünnepséggel, a beszédekkel és az okiratok aláírásával.

A városháza hatalmas üvegcsarnokáról eddig is tudtuk, azt szolgálja, hogy az irodákban dolgozókra rá lehessen látni és ők is érezzék, nyitott térben/rendszerben, tisztán kell tevékenykedniük. Ezúttal az is kiderült, hogy háromszáz személy részére étteremmé is át tud alakulni és a tűzijátékot az oldalfalon és a mennyezeten keresztül egyaránt kifogástalanul lehet élvezni. Maga az ünnepség nem ilyen volt, nem puffogtattak szóvirágokat, petárdákat a felszólalók, inkább összefoglalták az elmúlt húsz év és az elmúlt három nap történéseit, tapasztalatait. Szabó Tamás, városunk polgármestere úgy fogalmazott, feledhetetlen három nap és csodás húsz év van mögöttünk. Helmut Gels, Vechta polgármestere pedig úgy összegzett, hogy az ismerkedés ideje lezárult, a feladat a közös jövőhöz megtalálni a megfelelő utakat. Tehát a jövőről is hangsúlyosan szó esett ez alkalommal.

Mindazonáltal érthetően megbecsülte mindkét polgármester azt a példaértékű és példamutató kapcsolatot, amely a két város között kialakult. A város iskolái kezdték az ismerkedést, majd folytatták a baráti körök, a zenészek, kórusok, tűzoltók és az önkormányzatok. Az iskolák sikerén felbuzdulva 1994-ben a két akkori polgármester Bernard Kühling ésMagyar Levente írták alá a testvérvárosi szerződést. Az azóta elhunyt Kühling úr – akinek sírját a magyar delegáció felkereste és megkoszorúzta – a határnyitás motivációját érezve közel akarta vinni egymáshoz az embereket. Ez a vágya ma már láthatóan teljesült. A város múzeumában erre az alkalomra készített kiállításon tablók sora mutatja be tematikusan az élő barátságot. A fotókon  és az eredeti, vitrin alá zárt dokumentumon a volt polgármester szobrának vigyázó tekintete ügyelt, és jellegzetes mosolyával nyugtázta a zajos kiállítást.

A barátságra Helmut Gels is emlékeztetett ünnepi beszédében, kiemelve, hogy hasonló kapcsolatot korábban csak francia városokkal ismertek. Név szerint megnevezte és köszöntötte a húszéves testvérvárosi kapcsolat legfontosabb német és magyar személyiségeit, motorjait. Szabó Tamás is megköszönte az időtálló testvérvárosi kapcsolatért sokat dolgozó, a teremben lévő, de a távolban velünk együtt ünneplő és a már nem élő személyek tetteit. Hangsúlyozta, hogy mint minden kapcsolatot, ezt is ápolni kell, amihez a nagy távolság miatt mind több jászberényi és vechtai polgár lelkes munkájára van szükség.

Példaként elmondta, hogy a jászberényi önkormányzat az idők során több vechtai megoldást átvett: így innen származik az üzemlátogatások rendszere; az utolérhetetlen vechtai Stoppelmarkt mintájára a jászberényi nyár, sőt a közterületek rendezettségét tekintve is innen merítettünk erőt. Összességében sok hasznosítható tapasztalatot osztott meg egymással a két város, Vechta és Jászberény, felejthetetlen pillanatok voltak, de legfőképp tartalmas testvérvárosi szeretet jellemezte ezt az időszakot. Isten éltesse Jászberény és Vechta kapcsolatát! – fejezte be beszédét Szabó Tamás.

A hosszúra nyúlt búcsúzkodás alatt oda-vissza megajándékozták egymást a két város képviselői. Mintha csak összebeszéltek volna, a fő ajándék mindkét részről a barátságról, az összefogásról szóló festmény volt. A vechtaiak szellemes kisplasztikája pedig a Németországban ismerős mesét dolgozza fel, amikor is a tejbe esett egerek a fulladástól gyors taposással, vajköpüléssel menekültek meg. Nincs kilátástalan helyzet, és nincs eredmény munka nélkül – ezt is üzenheti ez a művészeti alkotás.

Egész hétvégén kitüntetett figyelemmel kísérték a magyar delegációt a vendégfogadók. A barátok közt, oldott beszélgetésekben ez természetes. Az sem meglepő, hogy mindig más helyszínekre, éttermekbe szervezték az étkezéseket. Ellenben az, ahogy ezt a hatalmas üvegcsarnokot otthonossá varázsolták, a fehér abroszok zöld nyomtatott jubileumi csíkokkal és piros szalvétákkal a magyar színeket idézték meg, talán már több mint figyelmesség. Ehhez járult az oszlopok nemzeti színű megvilágítása, természetesen a két város címere és a két zeneiskola közös műsora a himnuszoktól a legjellegzetesebb magyar és német zenékig. Többen könnyekig meghatódtak, köztük Szatmári Antalné alpolgármester asszony. Sokat mond a rendezvény megtartó erejéről, hogy kilenc órakor senki nem állt fel, hogy megnézze a Barcelona-Real Madrid derbit. Az is ünnep, de az igazi ünnep itt volt köztünk, a lelkünkben. Éjfél után is.