Tíz jászberényi gól Kunhegyesen

Miután hétközben kiesett a vérmegyei kupából a JFC csapata, a hét végén Kunhegyen nem kevesebb, mint tíz gólt szerezve győzte le a házigazdákat és hat forduló után feljött a tabella 5. helyére.

A Jászalsószentgyörgyön elért 2-2 nem volt elég a továbbjutáshoz a vármegye II-ben játszó Jászalsószentgyörgyi KSE ellen a Jászberényi FC-nek. A csalódást keltő kiesés után a hét végén Kunhegyesen szerepelt a fiatal berényi csapat és nem kímélte ellenfelét.

A házigadák öt forduló után pont nélkül, 8 lőtt és 20 kapott góllal a tabella utolsó helyén álltak. Így a találkozó esélyesének a JFC számított. A második negyedóra kezdetén szerezte meg a vezetést Besenyi Gábor együttese, majd az első félidő lefújásáig még háromszor találtak a hazai kapuba (0-4). A 3 bajnoki pont sorsa így már eldőlt, ám a berényi fiatalok nem álltak le. A 48 percben már 5-0 volt az eredmény, s a kunhegyesieknek 3 perccel később sikerült a becsületgólt megszerezni. Erre az egy találatra viszont öt jászberényi válasz érkezett, s a találkozót 10-1-es JFC vezetésnél fújta le a játékvezető.

Kunhegyesi VSE – JFC 1-10 (0-4)

Gólszerzők: Kocsis Tamás illetve Varga László (3), Sali Róbert (2), Pikó Martin, Káposztás Dávid, Fajkó Ákos, Szaka Csanád, Majoros Zoltán

A JNSZ Vármegyei I. osztály 6. fordulójának további eredményei:

Tiszagyendai SK – Törökszentmiklós FC Veteriner 2-3

Szajoli KLK – Jánoshida SE 0-1

Tiszaföldvár SE – Mezőtúri-AFC-RAFI 1-3

Kenderesi VSE – Lurkó Focimánia FK 1-1

Cserkeszőlői SE – NP-Hungária-KUTE 1-1

Tószegi KSE – Rákóczifalva SE 4-1

Jászfényszaru VSE-MÁB Holding – Kisújszállási VSE 2-0

A JNSZ Vármegyei I: osztályú labdarúgóbajnokság állása a 6. fordulót követően:

  1. Mezőtúri AFC-RAFI (23-3) 18
  2. Törökszentmiklósi FC Veteriner (23-5) 18
  3. Tiszaföldvári VSE (27-7) 15
  4. Jászfényszaru VSE- MÁB Holding (15-5) 15
  5. Jászberényi FC (23-7) 12
  6. Szajol KLK (11-10) 12
  7. Jánoshida SE (7-14) 12
  8. Lurkó Focimánia FK (9-14) 8
  9. Rákóczifalva SE (12-13) 6
  10. Kenderesi VSE (9-16) 5
  11. NP-HUNGÁRI-KUTE (7-16) 5
  12. Cserkeszőlői SE (6-13) 4
  13. Kisújszállási SE ((8-17) 4
  14. Tiszagyendai KSK (11-20) 3
  15. Tószegi KSE (12-22) 3
  16. Kunhegyes SE (9-30) 0

A 7. fordulóban a JFC a Kenderesi VSE együttesét fogadja.

  1. forduló – szeptember 30.

15.30 óra: Jászberényi FC – Kenderesi VSE

Jászberényi Városi Stadion

Hajrá JFC!

 

Fotó: Agócs László

 

 

 

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?