Kihagyások elöl és hátul

A Tiszaújvárostól elszenvedett vereség után ismét hazai környezetben lépett pályára a Jászberényi FC a labdarúgó NB III Keleti csoportjában, így adott volt a javítási lehetőség az újonc hatvaniak ellen. A vezetés megszerzése után azonban ezúttal is kihagyások következtek, így végül egy ponttal kellett megelégednie Német Gyula együttesének és a bosszankodó szurkolóknak.

A 12. fordulóban az élmezőny tagjai két rangadót is vívtak, a „kakukktojás” a JFC volt, amely papíron gyengébb vetélytársat fogadott. A főként mezőnyjátékot hozó első negyedóra végén Gresó balról visszatett labdáját Szöllősi lőtte a bal alsó irányba, a kísérlet a kapufát érintve pattant mellé. Ezt követte Pálinkás helyzete, aki egy csel után célozta meg a kaput, Tajti azonban szögletre mentett. A vendégek kapusa két perc múlva Süttő szabadrúgását tolta ki a léc alól, újabb öt perc elteltével viszont már ő sem tudott hárítani. Süttő ívelt jobbról a hosszú oldalra, Gresó pedig egyből a kapu jobb oldalába zúdította a labdát (1-0). Szemere csúsztatása ment alig mellé, az előny növelése helyett aztán egyenlített az ellenfél, miután egy kifejelt szögletet követően zavartalanul ismételhetett a feladó, a középen érkező Gál pedig a védők és Miski közül fejelt a kapuba (1-1).

Próbálkoztak a mieink, de Sándor éles lövése mellészállt, Süttő szép szóló után rászúrt labdáját pedig a kapus ütötte ki. A félidő lefújása előtt meglódultak a vendégek, az akció végén Miski még nagy bravúrral védett, de a kipattanót Sárközi a hálóba küldte (1-2). Szünet után még zártabb lett a hatvaniak játéka, húsz percig szinte a térfelet sem lépték át, viszont az évekig Jászberényben játszó Bárkányi vezérletével sikeresen akasztották meg a támadásokat. A 63. percben Gresó lövését csak kiütni tudta Tajti, Pálinkás óriási helyzetben a bal alsó mellé lőtt. Tíz perc múlva ismét a vendégek hálóőre jeleskedett Gresó lövésénél, majd a berényi szélső beadásából az ötösön érkező Sándor tévesztette el a kapu jobb oldalát.

Két perccel a rendes játékidő lejárta előtt tört meg a jég, amikor egy beadást Lakatos Béla fejelt a kapu irányába, a menteni igyekvő hatvani védő, Karácsony pedig saját kapujába talált (2-2). A hátralévő időben még egy-egy helyzet adódott a csapatok előtt, ám az eredmény már nem változott. A lefújás után kialakult kakaskodást követően Süttőt kiállította a játékvezető. Jászberényi FC – FC Hatvan 2-2 (1-2).

Több korábbi itthoni meccshez hasonlóan ezúttal sem sikerült a meglévő tudáskülönbséget gólokban is bizonyítani. Hiába a vezetés, most is megkapta az esélyt az ellenfél, hogy felálljon, és élt is vele. A helyzetek alapján így is bőven meg lehetett volna a három pont, ám hátrányban játszva szinte semmi nem akart összejönni.
A két rangadón hazai sikerek születtek, a DEAC megállította a Füzesgyarmat menetelését (3-0), a Tiszaújváros pedig a Ceglédet verte (1-0), így sűrűsödött az élmezőny. A jelenleg ötödik JFC épp az azonos pontszámmal rendelkező ceglédiekhez látogat a következő fordulóban, november 3-án, vasárnap 13.30-as kezdéssel.

Fotó: Pesti

Szőrös Zoltán

külsős újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Latest posts by Szőrös Zoltán (see all)

Szőrös Zoltán

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Vélemény, hozzászólás?