Sikeres összefogás a munkavállalókért

Július 14-én, délelőtt került sor a Helyi foglalkoztatási együttműködési paktum megvalósítása a Jászberényi Járásban projekt zárórendezvényére a Déryné Rendezvényház dísztermében. A paktum célja új foglalkoztatási, képzési struktúrák bevezetése volt a helyi igények és lehetőségek összehangolásával.

A megjelenteket, köztük Vári-Nagy Juditot, a Jászberényi Járási Hivatal vezetőjét, Borbás Zoltánt, a megyei közgyűlés alelnökét továbbá Tóth Jánost, a Járási Foglalkoztatási Osztály vezetőjét Hegyi István projektmenedzser köszöntötte.

Vári-Nagy Judit hivatalvezető asszony kezdte a felszólalások sorát. Beszédében köszönetet mondott a munkaerőpiac valamennyi szereplőjének, hogy egy közös stratégia mentén gondolkodtak, terveztek és a Jászság gazdasági és foglalkoztatási helyzetének javítása érdekében dolgoztak.

A folytatásban Hegyi István az önkormányzat szempontjából osztott meg alapadatokat – indikátorvállalás, feladatmegoszlás, eredmények – a projektről, melyben három konzorciumi partner vett részt: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, a „Helyet” Alapítvány továbbá a Jászberény Városi Önkormányzat. Utóbbi a sikeres kooperációhoz elengedhetetlen szakmai feltételeket biztosította.

A foglalkoztatási paktum keretében kitűzött cél a munkaerőpiaci programokban részt vevők száma esetében 282 fő volt, ebből az álláshoz jutók száma 170, a támogatás után hat hónappal is munkaviszonyban állók száma pedig 83, mely esetszámokat a megvalósulás során minden szolgáltatás esetében elérték, meghaladták. Tapasztalatuk szerint elmondható, hogy a projekt sikeresen megvalósult, noha a pandémiás helyzet némileg módosította a kitűzött határidőket.

A paktumiroda, valamint a konzorciumi partnerek feladatairól Gáspár Csaba irodavezető tájékoztatott, aki a közreműködők hatékony együttműködéséről számolt be a hallgatóságnak.

„A paktum sajátosságai, hogy minden esetben civil partner – „Helyet” Alapítvány – is bevonásra kerül a munkaerőpiaci szolgáltatások nyújtására. Emellett a Járási Foglalkoztatási Osztály összekapcsolta a munkavállalókat és a munkáltatókat, ehhez nagyban hozzájárultak a partnerségi rendezvények, kapcsolódó programok is.”

A folytatásban Kárpáti Dóra a munkaerőpiaci szolgáltatások tapasztalatait ismertette a „Helyet” Alapítvány szakmai megvalósítójaként. Az alapítvány által vállalt/tervezett esetszámokat végül meghaladták a megvalósult eredmények.

Munkaerőpiaci információt 282 helyett 333-an személynek nyújtottak, pályatanácsadásban 48 helyett 69-en részesültek, a programból való lemorzsolódást 40 helyett 99 személynél előzték meg, a munkahelyi környezetbe történő beilleszkedés 170 helyett 258 személynél volt sikeres, még a tervezett munkahelymegtartás és utókövetés 83 helyett 222 személynél valósult meg.

Kárpáti Dóra hozzátette, a pályázat nagyon jó lehetőséget biztosított a munkanélküliek számára. Támogatás keretében képzésen tudtak részt venni, valamint vállalkozóvá válhattak vagy elhelyezkedtek a nyílt munkaerőpiacon. „Az alapítvány a szolgáltatásokon keresztül arra törekedett, hogy megfelelő információval, szükség esetén mentorálással próbálja segíteni a résztvevőket.”

Végezetül Tóth János, a Járási Foglalkoztatási Osztály vezetője a projekt elért eredményeit a Jászság munkaerőpiaci helyzetének tükrében tárta a résztvevők elé. A Jászberényi és Jászapáti Járás tizennyolc településén a regisztrált álláskeresők száma május hónapban 3347 fő volt, közülük 894-en jászberényi, 520-an jászapáti lakosok. A nemi arányok eltolódtak a korábbi értékekhez képest, jelenleg az álláskeresők 54%-a, 1798 személy nő, vagyis elmondhatjuk, hogy jelenleg nagyobb az igény a férfiak munkájára.

A nyilvántartottak 4%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezik, 49% a középfokú képesítésűek aránya, 40%-uk általános iskolai végzettségű, míg 7 százalékuk nem végezte el a nyolcadik osztályt sem. 2020 évben idáig 892 munkaerőigény bejelentés érkezett 2613 főre, ebből 2376 személyt közvetítettek ki és végül 1063-an töltöttek be nyitott pozíciót.

Az osztályvezető szót ejtett a csoportos létszámleépítésekről is, melyek ugyan elkerülték a térséget 2020. első félévében, tavaly azonban az Electrolux ügye kapcsán jelentősen érintették a munkavállalókat. Összesen hat ütemben 416 fő leépítését jelentették be, ebből 44 fő van jelenleg a foglalkoztatási osztály nyilvántartásában.

Végezetül rátért a foglalkoztatási paktum megvalósítására. Az indikátorszámok tekintetében kiemelte, az álláshoz jutók számát 170 főben jelölték meg, mely vállalás 100%-ban teljesült. A paktum keretében álláshoz jutók közül a támogatás után hat hónappal állással rendelkezők száma 83 volt a tervezettek szerint, végül 145 személy esetében volt ez sikeres, ami 174,7%-os teljesítést jelent. A paktum keretében munkaerőpiaci programban részt vevők száma 282 helyett 312 fő volt, ami szintén jelentős, 110,6%-os eredmény.

Tóth János összefoglalta, igazán büszkék lehetnek az elért eredményre, a program sikeresen megvalósult és minden tekintetben elérte a célját. Köszönetét fejezte ki a megvalósítóknak és a program minden résztvevőjének. A rendezvény szakmai konzultációval zárult.

 

 

 

 

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?