Mi tenni, dolgozni, építeni szeretnénk!

Bő két hete foglalta el hivatalát Jászberény új jegyzője, Baloghné dr. Seres Krisztina. Ebben a rövid időben szinte lélegzetvételnyi ideje sem volt, hiszen amellett, hogy ismerkedik a kollégákkal, az irodákkal, gőzerővel készül a költségvetés és még a kormányhivatal is kihívások elé állította. A csütörtöki ebédszünetben ezekről a dolgokról is szót ejtettünk bemutatkozó interjúnk alkalmával.

Az önéletrajzát szemlélve feltűnik a sokféle végzettség. A felsoroláson túl mesélne a tanulmányairól kicsit bővebben?

Érettségi után az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervező szakán végeztem. Ezt követően az Oktatási Minisztériumban helyezkedtem el, ahol csaknem tíz évet dolgoztam. Eközben másoddiplomás képzésen végzetem az ELTE-n a jogi egyetemet. Közben megszületett az első gyermekem is. 2010-ben hívtak át az Országgyűlés Hivatalába, ahol egyre inkább éreztem a szakirány szükségét, ezért beiratkoztam kodifikátor szakjogász képzésre. Itt megszereztem a szabályozási szakjogászi szakképzettséget. Munkámból fakadóan közel került hozzám a választójog, különösen érdekelt a téma, így felvételiztem a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre választási szaktanácsadói képzésre. Eddig ez az utolsó végzettségem, amelyet tavaly nyáron szereztem meg. Emellett nyelveket is próbáltam tanulni; angolul beszélek és használom, németből érettségim van, de arra az utóbbi időben kevesebbszer volt szükség. Fontosnak tartom azonban megemlíteni, hogy lehet az embernek bármilyen szintű és bármennyi végzettsége, ha nem áll mögötte egy támogató szakmai közösség – mint ahogyan ezt itt az önkormányzatnál az elejétől fogva érzem -, egymagában a munkájában semmire sem megy.

Ez a sok iskola széles körű ismeretekre vall, de azért biztosan van favorit. Melyik terület áll legközelebb a szívéhez?

Bár csaknem húsz évig jogalkotási szakemberként dolgoztam, azt mondanám, hogy a választójog, bár ezt most már a tavalyi több szavazás után kicsit problémás emlegetni itt helyben. Számomra a korábbi munkámban választójogi szempontból a 2018-19-es elég kemény év volt, de mindemellett ez egy nagyon érdekes, izgalmas terület, én igazán kedvelem.

Érintőlegesen említette a gyermeke születését. Elárulna még valamit a családról?

A lányom tizenegy éves, a fiam pedig most lesz hét. A férjem jászkiséri származású és nekem is van nagyszülői ágon jász felmenőm. Jelenleg Budapest közelében élünk egy kis településen, a férjemet egyelőre a fővároshoz köti a munkája.

A két kisgyermek és a munka között feltételezem, hogy nem egyszerű tartani az egyensúlyt, megszervezni az életet.

Ez így van, de a férjem rengeteget segít, ha kell, mindig ott áll mögöttem hátországként. A napunk úgy kezdődik, hogy ő hajnalban elindul dolgozni Budapestre, tehát én viszem a gyerekeket iskolába, aztán mintegy negyven perc az út, mire ideérek Jászberénybe. 8-kor indul a munka. Este már változó a hazaérkezésem időpontja, az utóbbi időben inkább este volt, mint délután. Persze szeretnék velük többet együtt lenni, talán a költségvetés elfogadása után majd konszolidálódik a helyzet. Egyelőre az ebédet is legtöbbször dobozból eszem a laptopom mellett. Remélem, ez nem lesz mindig így, annál is inkább, mert már edzőtermet is néztem magamnak a városban, ahová szeretnék eljárni. Amikor rendszeresen mozgok, a munka és a gondolkodás is jobban megy.

Kétségtelen, hogy ezek a hetek legfőképp a költségvetés megalkotásáról szólnak, de az új munkahely elfoglalása, az ismerkedés szintjei is feladatok elé állítják. Hogy sikerült az ügyek átvétele? Együttműködő partnerekre talál a kollégákban?

Igyekszem mindenkivel felvenni a kapcsolatot munka- és emberi oldalról is, az első hetekben ebben nagy segítségemre volt mind az aljegyző asszony, mind az irodavezetők. Elkezdtem az irodákat végigjárni, belelátni abba, ki, hol, mit csinál, mi a pontos feladata. Közben feltérképezem a problémákat, megpróbálok megoldásokat találni. Még nem jutottam el mindenhová, jövő héten folytatom az ilyen típusú bejárást. A beilleszkedés kapcsán elmondhatom, hogy tisztában vagyok vele, többszörösen hátrányos helyzetből kell indulnom vezetőként: nő vagyok, nem voltam még jegyző, nem lakom a városban és nem titkoltan részben politikai vonalon is dolgoztam korábban. Ehhez képest nagyon örülök annak, hogy úgy érzem, gyorsan elfogadtak itt az emberek. Érzem az összhang meglétét, biztos vagyok benne, jól fogunk együtt dolgozni a jövőben valamennyi kollégával. Én a magam részéről megpróbálok ebbe a munkába és a vele járó emberi kapcsolatokba minél többet beletenni és minden téren segíteni.

A kormányhivatal az építésügy áthelyezésével máris kihívás elé állította. Hogyan birkózik meg a feladattal?

Megpróbáltam minden követ megmozgatni a kollégákért, azért, aki el akar menni, és azokért is, akik továbbra is itt szeretnének maradni. Egy nagyon speciális helyzet alakult ki, amelyben mindenki számára nagyrészt az én feladatom megtalálni most az optimális megoldást.

Az előző témánál már szóba került a politikai háttér. Többen támadták emiatt a városban. Hogy kezeli ezeket a személyét ért vádakat?

Ebben az a furcsa, hogy a „politikai múlt” miatt támadnak, bár soha nem voltam semmilyen pártbeli vagy politikai pozícióra még csak jelölve sem, nem voltam soha semmilyen politikai pozíció birtokosa, és pártban sem viseltem semmiféle tisztséget. Nem értem, hogy a politikust és a szakembert miért nem tudják egyesek elhatárolni. Én szakértőként dolgoztam az elmúlt húsz évben többféle formáció mellett, köztisztviselőként. A minisztériumban tevékenykedtem MSZP-s, fideszes, SZDSZ-es kollégák mellett is. Jogalkotási feladatokat láttam el, ezt én teljes mértékben szakmai munkának tartom. A jegyzői pozíció szintén nem politikai megbízatás, a város első köztisztviselőjeként a hivatalt vezetem és intézem minden itt élő ember ügyét a jogszabályi előírásoknak megfelelően. Amióta itt vagyok, nem hiszem, hogy bárki látott rajtam valamiféle részrehajlást, vagy politikai megnyilvánulást. Szomorúvá tett, amikor különböző közösségi oldalakon alaptalan és színvonal alatti stílusú támadások értek erre vonatkozóan.

A polgármester úrral sem a pártvonalon épült ki a kapcsolat?

Egyáltalán nem. A férjem és családja jászkiséri, így családi kapcsolatokból adódóan Kiséren ismertem meg Budai Lórántot, tehát rokoni-baráti társaságban találkoztunk először. Akkoriban nem is tudtam, hogy Lóránt politizál, tehát azzal végképp nem vádolhatnak, hogy mi a politikában ismerkedtünk meg és emiatt vagyunk bizalmi viszonyban. Egyébként a későbbi munkakapcsolat kialakulását követően nagyon szerettem vele együtt dolgozni.

Visszatérve a közösségi média vonalára, fontos önnek aktívan jelen lenni ezeken a fórumokon?

Sajnos néha túlzottan is sokat használom, amire már a családom is többször figyelmeztetett. Az emberek többsége arra használja a közösségi médiát, hogy kiélje benne az önkifejezését, másrészt pedig a problémáikat is egyre inkább itt hajlamosak megvitatni. Pont ez utóbbi végett már két jászberényi Facebook csoportba is beléptem, mert több olyan problémajelzést látok ezen a felületen, ami nem biztos, hogy eljut az önkormányzathoz. Ezekre a felvetésekre is elég intenzíven reagálok, megpróbálok segíteni az ügymenetben. Arról is igyekszem hírt adni, milyen munkát végzek itt, hogy tevékenykedek. Bár nem vagyok közszereplő, de szerintem ez érdekli az embereket. Lóránt oldalán a hivatali munkáról, a privát oldalamon az ismerőseim a saját napi tevékenységemről tájékozódhatnak, a csoportokban pedig tanácsokkal igyekszem segíteni. Hozzáteszem, a kezdeti időkben első felháborodásomban reagáltam azokra a kommentekre is, amelyek a személyemmel kapcsolatban érkeztek, de rájöttem, hogy teljesen felesleges vitába szállnom ilyen téren. Már nem is olvasom ezeket a rágalmakat, hiszen, ahogy polgármester úr is kifejtette, a napi munkánk nem erről kell, hogy szóljon. Mi tenni, dolgozni, építeni szeretnénk, a közösséget összetartani, nem a különbözőségeket keresve szétszakítani azt!

Azt mondják, akkor válik valaki igazi jásszá, ha elfogyaszt két kiló sót. Mielőtt ez megtörténne, még valamennyire kívülállóként milyennek látja a jászokat, a város közösségét?

Nagyon pozitív élmény látni és megtapasztalni a jász összefogást. Azt, ha valaki bajba kerül, akkor rögtön mozdul egy tucatnyi ember segítséget felajánlva. Mindenki tudja, mit kell tenni, hogyan kell összeszervezni a dolgokat. Szomorú, de jó példa volt erre a tegnapi tűzeset, amikor a károsultakkal leült tíz olyan kolléga – a családsegítőtől a krízisügyintézőn át a polgármesterig, alpolgármesterig, irodavezetőkig, – akik rögtön bekapcsolódtak a feladatvégzésbe, segítséget nyújtottak a bajbajutottaknak. Nem volt egyszerű ez az első két hét, de biztos, hogy jó emberek közé kerültem! Hálás vagyok, hogy ezt a várost és a benne élőket segíthetem minden nap!