Izgalmas végkifejlet

Azt szokás mondani egy különösen izgalmas mérkőzésen után, hogy infarktus közeli meccs volt. No, ez igazán elmondható a szombat esti JKSE- Sopron kosárlabda találkozóról.

A mérkőzés elején egyáltalán nem tűnt úgy, hogy a végén a körmünket kell rágni. Coleman vezérletével szinte szórták a kosarakat a mieink. Az amerikai légiós olley oop-ja majd egy ellopott labda utáni zsákolása, pedig már egy kosárgálát vetített előre. Ennek eredménye: 13 pontos vezetés az első kis szünetben. A második negyedben aztán a hűség városának kosarasai is magukra találtak és egyre jobban zárkóztak. 39-30-al kezdődött a nagyszünet.

A negyedórás pihenő után főleg a mieink villogtak és 18 pontos előnyt birtokoltak. Ám feljavult a vendégek támadása és védekezése is, így a mieink egyre kevesebbszer találtak a gyűrűbe. Mindennek fényében, a 4. etapra már csak tíz (60-50) maradt közte. Ez igen felvillanyozta a vendégeket és óriási hajrába kezdtek. Rakicséknak meg ebben az időszakban, szinte semmi nem jött be. Így a hazai drukkerek örülhettek, hogy döntetlennel, 69-69-el zárult a 4. felvonás és jöhetett a hosszabbítás. Ki gondolta volna ezt, amikor 18-al is vezettünk.

Hatalmas buzdításba kezdtek a hazai drukkerek a „túlórában”, de mégis a vendégek találtak be először. Aztán mivel a nagy hátrány lefaragása sokat kivett belőlük, fáradni kezdtek, a mieink pedig ismét magukra találtak. Miután Alekszandrov és Rakics is beszórt egy-egy hármast, eldőlt a mérkőzés végkimenetetele.

JP Auto – Jászberényi KSE – Sopron KC 83–74

JKSE: Pitts 12/6, Rakics 5/3, Coleman 28/9, Alekszandrov 21/6, Pantelics 11. Csere: Kerpel-Fronius 4, Czirbus -, Cseh -, Ruják 2, Brbaklics -.
Túlzás nélkül állítható, hogy egy nagyon jó játékerőt képviselő Sopront győzött le Jászberény kosárlabdacsapata. Összességében talán nem is volt ennyi különbség (9 pont) a két csapat között, de mindenképpen kijelenthető – hiszen egy alkalmat kivéve végig vezettek -, hogy megérdemelten nyerték meg a mérkőzést Lazics mester játékosai. Folytatás november 22-én, csütörtökön az újonc TF-Budapest ellen, szintén hazai pályán.

Ács Tibor

külsős sport újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.
Ács Tibor

Latest posts by Ács Tibor (see all)

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.

Vélemény, hozzászólás?