Szezonnyitó testületi ülés

Határozatképes létszámmal, tizenhárom képviselő jelenlétével kezdődött meg az ősz első testületi ülése szeptember 12-én, a Városházán.

Az ülés kezdetén Szabó Tamás polgármester köszöntötte a hivatal dolgozóit, a sajtó képviselőit és a napirendi pontok érintettségében jelenlévő érdeklődőket. A napirendi pontok megvitatása előtt a testület egyperces néma csenddel tisztelgett az augusztusban elhunyt Keresztesi János emléke előtt, aki a hivatal életében a Humán Erőforrás Bizottság külsős tagjaként vállalt aktív szerepet.

A megemlékezést követően Berkó Attila júliusban kinevezett kormánymegbízott mutatkozott be és osztotta meg előremutató gondolatait. Elmondta, hogy a rövid ismeretség ellenére úgy látja Jászberényben egy konstruktív, jól működő testület tevékenykedik. Pozitívumként emelte ki a kulturális és a gazdasági élet terén felmutatott eredményeket, amelyek hozzájárulnak a város fejlődéséhez. „Hiszem és vallom, hogy a kultúra ápolása nélkül komoly és gyökeres gazdasági változásokat nem lehet elérni” – mondta a kormánymegbízott. Végül a járási és a kormányhivatal segítő szándékát ajánlotta fel, valamint arra biztatta a városatyákat, hogy a megkezdetett úton haladjanak tovább.

A napirendi pontok elfogadása után a két ülés között történt eseményeknél Balogh Béla képviselő tette fel kérdéseit, amelyek a hulladékgazdálkodás átszervezésének augusztus 30-i tárgyalására irányultak. A polgármester válaszában elmondta, hogy három társulás végezte eddig a térség hulladékszállítását, ezt igyekeznek egységes és üzemgazdasági szempontból hatékonyabb szolgáltatássá alakítani. Az integrált társulás közel 400-450 ezer lakost lát el, melyben egyelőre a hulladékgazdálkodásban korábban is közreműködő alvállalkozók vesznek részt. A továbbiakban megnyugtatta a testületet, hogy a tárgyalások zajlanak, és kitűzött cél, hogy szeptember végére előálljanak a szükséges dokumentumok. Minőség szintjén negatív változást nem fognak tapasztalni a városlakók. – szögezte le a polgármester, majd azzal folytatta, hogy a díjszabás és a díjak beszedése állami kézben van, az önkormányzat feladatköre a szolgáltatás minőségi elvégzésére irányul.

Az átruházott hatáskörben hozott döntésekről szóló tájékoztatóhoz Nagy András HEB elnök szólt hozzá. A Humán Erősforrás Bizottság kiírta a sportpályázati felhívást a második félévre. A felhívásra 13 pályázat érkezett, melyek összesen 8 és fél millió forint támogatási igényű rendezvényekről szóltak. A bizottságnak erre a célra azonban egymillió forint volt elkülönítve, így összesen hat szervezetet tudtak támogatni.

Az előterjesztések sorában tájékoztatót hallhattunk a Tiszamenti Regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2015-2017. közötti időszakban Jászberény és térségében végzett tevékenységéről és a megvalósult fejlesztésekről. Kérdésként vetődött fel, hogy milyen műszaki lépéseket tesznek meg a minőség fenntartása, illetve javítása, valamint a szennyvíz elvezetése érdekében. Szöllősi Péter, a Jászberényi Üzemmérnökség vezetője válaszában kifejtette, hogy tervben van újabb kútfúrás, valamint a Szent István körút teljes vízhálózat cseréje is meg fog történni. Folyamatosak a hálózatmosatások, mellyel megőrzik a víz tisztaságát. A szennyvíz elvezetésére reagálva kifejtette, hogy szigorítják a szennyvíz csapadékelvezetőre való rákötését. Az ilyen fajta illegális „megoldásokat” füstgéppel igyekeznek majd kiszűrni a közeljövőben. A továbbiakban felajánlást tett üzemlátogatásra a testület részére, hogy az önkormányzattal együtt tudják feltérképezni a vízhálózatot érintő problémákat. Szabó Tamás örömét fejezte ki a felajánlás kapcsán, mellyel valószínűleg élni fognak egy havi bejárás alkalmával. Hangsúlyozta, hogy az állam országosan nagy figyelmet fordít a vízminőséget javító programokra, melyben a Jászság is érintett, így folyamatosan várhatunk hasonló fejlesztéseket.

A testület egyes önkormányzati rendeleteket módosított, többek között az önkormányzat 2018. évi költségvetési előirányzatainak megállapításáról szóló rendelet I. féléves módosításáról. Szintén megszavazta a testület a Jászberény Városi Önkormányzat 2018. évi gazdálkodásának I. félévi helyzetéről szóló tájékoztatót. Az utóbbihoz hozzáfűzésében arra tért ki Szabó Tamás, hogy a bevétel-kiadás oldal több elemében nem követi az időarányos jelleget, azonban ez sok esetben nem is várható. Ezt bizonyítja az is, hogy nagy volumenű fejlesztések vannak folyamatban, azonban gyakori, hogy a kivitelezés még nem kezdődött el, de a bevétel már megérkezett rá.

Gedei József képviselő érdeklődött a fejlesztések helyi iparűzési adóra gyakorolt hatásáról, valamint a helyi klímastratégia kidolgozásáról szóló pályázat folyamatáról. A helyi iparűzési adó tekintetében írásban ad tájékoztatást az önkormányzat. Hegyi István, a klímastratégiai pályázat kérdésére reagálva elmondta, hogy a pályázatot idén júniusban nyújtották be, amely jelenleg elbírálásra vár. Az irodavezető a még idén megvalósuló fejlesztésekről is beszámolt. Ilyen többek között a Kígyó utcai ingatlan, a Kossuth Lajos utca ivóvízhálózatának rekonstrukciója, amely már be is fejeződött. Szintén idén elkészül TOP-os pályázat keretében az állatkert ÖKO Turisztikai Látogatóközpontja, valamint a projekt másik eleme, a tematikus játszótér kialakítása is folyamatban van. A bölcsőde tekintetében a kivitelező kért haladékot az intézmény építésére, így november végére tolódott a befejezés. A kerékpárutakat szeptember végén fogják átadni, valamint befejeződnek az energetikai fejlesztések az Apponyi iskolában. Két további pályázat, a Bercsényi úti iskola fejlesztése és a Fogyatékkal Élők Nappali Otthonának kialakítása is várhatóan idén elkészül.

Egybehangzó igennel szavaztak az Előterjesztés a Jászberényi Család- és Gyermekjóléti Központ költségvetésének módosításáról, valamint a kapcsolódó napirendi pontban jóváhagyták a szervezet szakmai programját is.

A testület döntött a Jászberény Város Esélyegyenlőségi Programjának elfogadásáról. A polgármester elmondta, hogy a programot kiindulásnak tekintik, melynek hatékonyságához és a változáshoz több időre van szükség. Nagy András HEB elnök e tekinteteben diákok kompetencia felmérését javasolta, mely jó eséllyel mutatna fel eredményeket.

A továbbiakban egybehangzó igennel fogadták el a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2019. évi fordulójához történő csatlakozást. Szintén megszavazták a Cori-Kör nagyszabású Kori Gála rendezvényére irányuló 100 ezer forintos támogatást is.

A napirenden kívüli előterjesztésekben Szabó Tamás polgármester hívta fel a figyelmet a hétvégén tartandó Jász Ünnepre, melyre invitálta a testületet. Továbbiakban örömét fejezte ki az Ifjúságbarát Önkormányzat cím elnyeréséért, mellyel augusztus 20-án tüntették ki a városvezetést. Az elmúlt hétvégén együttműködési szerződést írtak alá, amely megerősítette a 25 éves múltra visszatekintő testvérvárosi kapcsolatot Vechta városával.

Ferencvári Csaba, a Városüzemeltetés Bizottság elnöke felhívta a figyelmet a hulladékgyűjtő udvar szolgáltatásaira, amelyet a lakosság ingyenesen használhat. Elmondta, hogy körzetében jelentős fejlesztések zajlanak a Kórház utca, Mária utca, Rét utca, Szelei úti kerékpárutakon, ezzel összefüggésben mondott köszönetet a lakosságnak, akik a por, zaj ellenére türelemmel viselik a munkálatokat. Szintén köszönetét fejezte ki a kivitelezőnek, aki minőségi munkát végzett.

Bobák Zsolt a Közútkezelő hatásköre alatt lévő Neszűr melletti kerékpárutak elhanyagoltságáról szólt. Mióta nem önkormányzati hatáskörben vannak ezek az utak, gyakori a parlagfű és a szemetelés, így a városvezetőségén keresztül arra kérte az érintett szervezetet, hogy az eddig megszokott karbantartási munkálatokat végezzék el. Sipos Zoltán köszönetet mondott az önkormányzatnak a nyári táborok támogatását illetően, majd kérést tolmácsolt miszerint igény lenne székek és sörpad beszerzésére.

Végül Balogh Béla osztotta meg észrevételeit a Fazekas utcai parkoló mellett növekedő parlagfű miatt. Ezt követően többek között elmondta, hogy a Nagyboldogasszony iskola előtt a csapadékelvezetés nincs megoldva, illetve hangsúlyozta, hogy igényesebb lett volna térkőburkolatot elhelyezni a szürke aszfalt helyett. Javasolta a Szántai-kert és a Jászberényi Ferences Templom közti kerékpárút kiszélesítését. A képviselő a továbbiakban kérdéseket intézett a Bathó Palotában rendezett fogadások anyagi vonatkozására.

Polgármester válaszában elmondta, hogy a Nagyboldogasszony iskola és a főtemplom nem önkormányzati tulajdonú, így a csapadékelvezetést az ingatlan tulajdonosának kell kezelnie. A bicikliutat illetően több éve próbálják megoldani a helyzetet, de még jó megoldás nem született a kérdésben. Szabó Tamás a vendégfogadások megrendezésére reagálva elmondta, hogy a Bathó Palota színvonalas helyszínt biztosít ezeknek a lebonyolítására és immár szálláshelynek is alkalmas. A programok anyagi vonzatáról készült összesítést, illetve a többi elhangzó kérdésre írásos választ ad az önkormányzat.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?