Elhunyt a szeretett doktor néni

Tegnap érkezett a szomorú hír, hogy sok jászberényi gyermek kedvenc doktor nénije, dr. Takács Edit megtért Teremtőjéhez. Utolsó útjára december 1-jén, pénteken 11 órakor kísérik a Nyíl utcai Református temetőben. Emlékezetére december 3-án, vasárnap 10 órakor istentiszteletet tartanak a Református templomban.

Dr. Takács Edit Hódmezővásárhelyen nőtt fel, ott végezte az általános- és a középiskolát. Ezt követően nyert felvételt a Szegedi Orvostudományi Egyetemre, ahol 1966-ban végzett. A jászberényi kórház megüresedett állását 1969-ben nyerte el, azóta él városunkban. Tősgyökeres jászberényi férjével, Papp Gézával itt alapítottak családot, három gyermekük született. Takács doktornő számos kisgyermek egészségéről gondoskodott tavaly szeptember végéig, amikor végleg nyugdíjba vonult. Akkor még senki sem sejthette, hogy alig egy év pihenés után örökre visszaadja lelkét Teremtőjének. Búcsúzóul a vele készített tavalyi interjúnkból idézünk:

Annak idején mi vezette éppen az orvosi pályára?

Édesanyám alig negyven évesen hagyott itt bennünket, súlyos daganatos betegség következtében. Ekkor határoztam el, hogy a gyógyításnak szentelem az életem. A napokban került elő egy általános iskolai fogalmazásom, melyben már említem, hogy orvos szeretnék lenni. A gyermekgyógyászat iránti érdeklődésem az egyetemi évek során alakult ki, bár mindig is szerettem a kicsikkel foglalkozni. Döntéseimben rendkívüli támogatást és megértést édesapámtól kaptam, aki a legfőbb példaképem. Ő evangélikus lelkész volt, és különös empátiával, bölcsességgel fogadta hozzá forduló embertársait. Életigenlése, optimizmusa átragadt ránk is. „Ha az élet csak citrommal kínál, csinálj belőle limonádét!” Akár ez is lehetett volna a jelmondata. Ha jól belegondolok, engem mindig jó emberek vettek körül, akár a családomban, az iskolában vagy a munkahelyemen.

Jászberényben 47 éve dolgozik, 39 éve házi gyermekorvosként. Ez idő alatt milyen kép alakult ki Önben a szakma társadalmi megbecsülését illetően?

Mindig igyekeztem szem előtt tartani azt a mondást, miszerint a beteg java a legfőbb törvény. Latinul így találkozhattunk vele: Salus aegroti, suprema lex esto. Mai napig fontos számomra, hogy alakul a kis betegeim sorsa. Sokszor az éjszakai riasztás után sem tudtam lepihenni, mert azon járt az eszem, hogy vajon jó receptet adtam-e, megfelelő tanácsokkal láttam-e el a szülőket ahhoz, hogy a gyermek meggyógyuljon. Az ilyen jellegű feszültségek, izgalmak a szakmánk részei, viszont mindenért kárpótol az érzés, amikor a csemete, a család legféltettebb kincse a gyógyulás útjára lép. Ezért is különösen nehéz egy csöppség halála, annál nem lehet szörnyűbb érzés a szülő számára. A praxisomban nem fordult elő közvetlen gyermekhalálozás, a kórházi évek alatt viszont láttam gyermeket távozni az élők sorából.

Kik voltak emlékezetes páciensei?

Akit a legtöbben ismerünk, Farkas Ricsike. Ő súlyos, ritka immunbetegségben szenved, és több életveszélyes beavatkozást át kellett élnie fiatal kora ellenére. Ő Magyarország első élődonoros gyerek tüdőátültetettje. A kezelését nem én végzem, de figyelemmel kísérem a gyógyítását. Emlékezetesek számomra az ikerpárok és a fantasztikus lombikbébik. Mindig is szerettem a szakmámat, ez így volt jó, ahogy volt, jó orvosi gárdával dolgozhattam, dolgozhatok.

Pályája során elismerték a munkáját?

1986-ban a Jászberényi Szent Erzsébet Kórháztól, dr. Soós Jusztinától igazgatói dicséretet kaptam, majd a következő évben minisztériumi dicséretet. 2013-ban, a Város Napján vehettem át az Árpád-házi Szent Erzsébet egészségügyi díjat, ami igen fontos számomra. Felejthetetlen marad egy nagymama bókja, aki a rendelés végén érkezett unokájával és csodálta, hogy még akkor is mosollyal, kedves szóval fogadtam őket. Bízom benne, hogy ez a szimpátia kölcsönös a szülőkkel és a gyermekekkel is. Szeretettel gondolok minden kedves gyermekre és szüleikre, akik megtiszteltek bizalmukkal, s ezúton – de csupán orvos-beteg kapcsolatban – köszönettel búcsúzom is tőlük.

Hány beteget látott el a praxisában?

Körülbelül ezer gyermek tartozik az ellátási körzetembe, ahol októbertől dr. Szőnyi József helyettesít majd ideiglenesen. Remélem, hogy hamarosan új szakorvos érkezik a jászberényi gyermekek ellátására. Sajnálatos tény, hogy a fiatal kollégák többsége külföldön keres boldogulást. Holott Jászberény kimondottan élhető, szerethető város, és a főváros is elérhető távolságban van. Az utóbbi években sokat szépült a város, számos létesítménye van, amelyek megannyi lehetőséget kínálnak.

Hogyan telnek majd nyugdíjas évei?

Már megvan a repülőjegyem a lányomhoz, a vejemhez és egy szem kis unokámhoz, Mátéhoz Németországba. A családlátogatás mellett végre lesz időm olvasásra is, de szívesen látnék magam körül még több unokát, akik bearanyozzák majd a nyugdíjas éveimet.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?