Nepomuki Szent János tisztelete Jászberényben

A 18. században két olyan szent kultusza alakul ki a Jászságban, amelyek századokon át fennmaradtak, és ma is fontos szerepet játszanak a katolikus jászok életében. Az egyik személy a pásztorok, állattartók védőszentje, Szent Vendel, a másik pedig a vizek patrónusáé, Nepomuki Szent Jánosé, akiről ebben az összeállításban szó lesz.

Az alán eredetű jászok egy csoportja a 13. század közepén telepedett le Magyarországon, a Mátra lábánál, a Zagyva medencében.  Pogány elemekkel vegyes keleti keresztény hitük, sajátos nyelvük, etnikai tudatuk és hagyományos keleti viseletük egyaránt hozzájárult etnikai arculatuk fennmaradásához. A 15. század azonban komoly változást hozott életükben: katonai szerepük csökkent, elhagyták ősi nyelvüket, s áttértek a magyar nyelv használatára, keleti keresztény vallásukat felváltotta a római katolikus, megváltozott életmódjuk, s immáron visszafordíthatatlanná vált az a lassú asszimilációs folyamat, amely révén betagozódtak a magyar feudális társadalomba.

A középkori jászokat megtérítő ferences szerzetesek 1472-ben templomot és kolostort építtettek Jászberényben, a Jászság központjában, s folytatták a hitélet megerősítését a jász településeken is.  A török hódoltság azonban gátat vetett reményeiknek. A berényi Ferences templomot palánkvárrá átalakító török lovas őrség kiűzte a szerzeteseket a városból, akik csak 1690-től merészkedtek vissza Jászberénybe. A katolikus egyház megerősödése és pozícióinak visszaszerzése a 18. században ment végbe. Az ellenreformáció idején különböző intézkedésekkel akarták hatalmukat újból visszanyerni, új templomokat építettek, kereszteket, szobrokat állítottak, új szentek kultuszát vezették be, azzal a céllal, hogy az emberek mindennapi életének részévé tegyék a vallást.
Nepomuki Szent János Csehország patrónusa, a közép-európai és a magyarországi népi vallásosság egyik jelentős alakja 1340-ben, Csehországban született egy Pomuk vagy Nepomuk nevű városkában.  Később papi pályára lépett, és IV. Vencel cseh király feleségének a gyóntatója lett. A legenda szerint egy alkalommal a király meg akarta tudni tőle felesége gyónási titkát, de ő kínzások ellenére sem volt hajlandó elárulni. A király ekkor  kezét-lábát összekötöztette, és egy  hídról a Moldvába dobatta. Teste sokáig nem merült el a vízben, hanem fényességben úszott a víz tetején. Testét 1393-ban a prágai Szent-Vid templomban temették el. Sírját 1729-ben, szentté avatása előtt feltárták, ahol megtalálták épen maradt nyelvét, melyet azóta is ereklyeként őriznek. Szentté avatását követően tisztelete rövid idő alatt elterjedt Magyarországon is. A 18. században a legtöbb új templomot az ő tiszteletére szentelték fel, szobrai pedig egyre gyakrabban jelentek meg a hidakon és a vízpartokon.

Nepomuki Szent János tisztelete igen korán megjelent a Zagyva és Tarna folyókkal szabdalt, vízjárásokban bővelkedő Jászságban is. A zabolátlan folyók tavasszal gyakorta megáradtak és kiléptek medrükből, veszélyeztetve embert, állatot egyaránt. A jászok bízva a patrónus hathatós segítségében a jász településeken egymás után állították fel szobrait a folyók mentén és a hidak közelében. Az állíttatók rendszerint magánszemélyek voltak, de előfordult, hogy a város is áldozott erre a célra saját költségéből. A Jászság 18 települése közül napjainkban 14 településen 18 Nepomuki Szent János szobor látható. A legtöbb jászsági Szent János szobor a 18. században készült, a 19. században négy, a 20. században pedig csak kettő Szent János szobrot állítottak fel.
A Jászság első szobrát Jászberény városa állíttatta fel 1728-ban – voltaképpen még a szentté avatása előtti esztendőben – a Zagyva mellett a nagy Kőhídnál. Az 1805. október 31-én készült leltár bejegyzése szerint „rács veszi körül.”

Gondozása és karban tartása adományok révén történt, erre utal a városi tanács 1788. július 18-án kelt jegyzőkönyvi bejegyzése is, amelyben Ozoróczki Mátyás tanácsbeli arról tájékoztatja a testületet, hogy a „…  az Kő hídnál álló Nepomucenus Szent János, és az Külső Malomnál lévő Szent Dónát képeit újítatni szükséges volna.” A tanács úgy döntött, hogy a nemrégiben elhunyt „Kiss Antal úr által az Lelke után hagyott pénzt, 35 rh frtokat…meg egyezett akarattal az említett Szent Képek meg tsinosítására” fordítja. Az 1791-ben elhunyt Rózsa Gábor sebészorvos végrendeletében a „Nepomucenus” képére két forintot hagyott.

1830-ban Tóth Imre templombíró ismét azt jelentette a városi tanácsnak, hogy „a nagy híd végén lévő Szent János státuáján némely Kőfaragói reparációk Kívántatnának”, amelyet Nagy János özvegye a maga költségén meg is csináltatna a városban tartózkodó képfaragóval.

Ugyancsak javasolta a szobor alkalmasabb helyre való áthelyezését is, amelyhez 1500 téglát kér a várostól. A tanács a javaslatot elfogadta, és Nepomuki Szent János szobrát Nagy János özvegyének költségén eredeti helyéről, a sétatér déli részéről elmozdíttatta, és a Plébániakert kerítésében, a Szent Rozália kápolna bal oldalán kialakított, csúcsíves barokk fülkébe áthelyeztette, a szükséges téglamennyiségről azonban a város gondoskodott.  A szobor  felszentelésére 1831. május 15-én került sor. A mívesen faragott barokk szobor papi ruhában, vállán hermelinpalásttal, fején birétummal ábrázolja Nepomuki Szent Jánost. Jobb vállán keresztet tart, amelyet egy puttó emel fel hozzá.

A fülke melletti falon a felújítás 1788-as dátuma olvasható. A szobornál egykor Szent János ünnepének nyolcada alatt minden nap este 6 órakor litániát tartottak. A későbbiekben, Jászberényben még két szobrot emeltek Nepomuki Szent Jánosnak. A jászberényi róm. kat. plébánia ingóságainak 1883-ban felvett leltára szerint az egyiket 1800-ban Fényes György özvegye állíttatta a külső nagyéri Zúgó mellett, a Nyavalyka patak partján. Ugyanakkor egy 1889. május 9-én, Koncz Menyhért jászberényi plébánosnak írott levél arról szól, hogy a jászberényi külső malom mellett Bugyi Ferenc és neje, Szaszkó Erzsébet által felállított Nepomuki Szent János kőszobor fenntartási alapja címén 20 forintot küldtek Egerbe. Mivel mindkét forrás ugyanarról a szoborról tesz említést, valószínű, hogy Bugyi Ferenc és felesége ekkor nem állíttatta, hanem felújíttatta Nepomuki Szent János szobrát, amelynek további fenntartásáról is gondoskodni kívántak. A szép vonalú, festett, barokk szobor ma is egy nádas, mesterséges kis szigetén áll, s körülötte napjainkra egy horgász-paradicsomot alakítottak ki.

A harmadik szobrot pedig Pesti István állíttatta 1813-ban az Oláh-híd mellett, a mai Szent Imre herceg úton. (A talapzatán olvasható évszámot már tévesen, 1818-ra módosították.) A késő barokk, festett kőszobor ugyancsak barokkos csavarulatú talapzaton áll, négy szegletkővel körbekerítve.

Jászberény főtemploma is emléket állított Nepomuki Szent Jánosnak. A főtéren álló, Nagyboldogasszony r.k. templom egyik bal oldali oltárának 1783-ban, Joann Zickler (Erlau) által, „60 rénus forintért” festett, „15 láb magas, 7 láb széles” képe Nepomuki Szent Jánost ábrázolja – egészen sajátos módon – a mennyben. A templom 1887. évi renoválásakor a négy oldaloltárképet – így Szent Jánosét is – Götz Adolf budapesti festő megtisztította, amely munkáért összesen 200 forintot kapott.

Jászberény katolikus lakossága buzgón gondozta, s gondozza ma is a védőszentjeinek szobrait. Ékes bizonyítéka ennek, hogy szinte valamennyi szobor rendezett, a legtöbbjüket időközönként átfestik, s talapzatukat virággal, koszorúval díszítik. A szenthez fűződő kultusz azonban nemcsak a szobrok állításában és gondozásában, hanem a hozzá kapcsolódó szokásban teljesedett ki. Nepomuki Szent János napján, május 16-án rendszeresen litániát tartottak a szobroknál, ahová processzióval vonultak ki.
S ugyancsak ezen a napon volt szokás, hogy alkonyatkor az asszonyok a szent szobrához mentek, imádkoztak, énekeltek, majd a Zagyván Jánoskát eresztettek illetve Szent Jánost úsztattak. Fából kereszt alakú tutajt készítettek és arra gyertyákat erősítettek, virággal feldíszítették, majd imádkozva a vízre bocsátották, amit a víz elsodort a következő településig, ahol újabb tutajokat eresztettek hozzá. Szent János úsztatásának szép szokása a II. világháborút követően teljesen abbamaradt. Mintegy hatvan év múltával azonban újból felelevenítésre került, és új szokáselemekkel kiegészülve, napjainkban is gyakorolják. A Jánoska eresztés szokásának felelevenítése a Jászságban a jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör, valamint a Dósai Honismereti Szakkör nevéhez fűződik, akik 2006. május 16-án rendezték meg először, majd a következő évben már Jásztelek és Jászberény is csatlakozott hozzájuk.

Jászberényben elsőként a Jász Múzeumban működő Sipos Orbán Honismereti Szakkör kapcsolódott a jó szándékú kezdeményezéshez. Az általános iskolás gyermekekből álló szakkör tagjai – némi segítséggel – maguk készítették el és díszítették fel a tutajt, amit május 16-án Nepomuki Szent János Promenádon álló szobrához vittek, ott meghallgatták a vértanú életéről szóló legendát, majd a Nagyboldogasszony templom mögött vízre eresztették tutajukat, amit egy darabig kísértek is a Zagyva partjáról.

2009-től a Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjai folytatják a szokás gyakorlását.

A Szent János úsztatás szokásának felelevenítése a Jászságban szép példáját mutatja a jászok hagyománytiszteletének és hagyományőrzésének.

Bathó Edit etnográfus