Kicsinyített valóság
Ismételten harci járművek, repülők, motorok, autók parkoltak az Ifjúsági Ház nagytermében, sőt a fehér terítőkre közel fél méteres hajók is lehorgonyoztak a XI. Makettinfó Kupa keretén belül. Június első hétvégéjén a hagyományokhoz hűen Jászberényben rendezték meg a makettversenyt, Hara István „Elektro” emlékére.
A verseny szombaton vette kezdetét, melyen a kiállítók nemcsak szemet gyönyörködtettek a makettekkel, hanem elméleti tanáccsal is ellátták a kíváncsiskodókat. Mitöbb gyakorlati útmutatáson keresztül belepillanthattunk a makett készítés rejtelmeibe.
A kiállított darabok több száz alkatrészből tevődnek össze, a tárgyi elemek mellett pedig jókora türelemre és kreativitásra is szükség van. A maketteket a jól megválasztott festékanyag kelti életre, hiszen a valósághű darabokat a zsűri is kiemelt figyelemmel kezeli. Így volt ez a vasárnapi eredményhirdetésen is, ahol a 272 kiállított darab közül 34 kategóriában díjaztak.
Az eredményhirdetés megható pillanata volt az Elektrolakatos különdíj átadása, melyet Egresi András jászberényi születésű makettező vehetett át. Az alkotás örömét gyermekkorában fedezte fel, a karácsonyfa alatt lapuló makett készlet révén. A modellek elkészítésével azóta is – kisebb megszakításokkal – szívesen foglalkozik. Mára 60 gyűjteményes makett készlettel büszkélkedik, mely mosonmogyoróvári otthonában, számos szekrényben és polcon foglal helyet.
– A makettezés olyan közösségi program, ahol jó barátságok szövődnek, hiszen ha nem kezdünk el alkotni, lehet, hogy soha nem találkoztunk volna egymással – mondta Egresi András, aki ezúton is köszönetét fejezte ki az elismerésért.
A program szervezője Kiss Gábor az eredményhirdetés után elmondta, hogy a meleg ellenére, a tavalyihoz hasonlóan ismét jó hangulatban telt a két nap.
- Szelektív hulladékgyűjtési tájékoztató - 2021-01-23
- Polgári családok rokoni szálai - 2019-07-19
- A hagyományokból építkező közösség - 2019-07-11