A szerető család a hosszú élet titka

A Száraz család pünkösd vasárnapján duplán ünnepelt, hiszen a családfő 90. születésnapja idén egybeesett a Szentlélek eljövetelének ünnepével. Száraz Istvánt népes családja körében köszöntötték otthonában.

Az utcavégre is kiszűrődött a jókedv és a mulatság a Száraz család udvarából, ahol lagzis sátorban fogadták az érkező vendégeket. Jászberény város képviseletében Nagy András HEB elnök meleg szavakkal és virágcsokorral köszöntötte Száraz Istvánt 90. születésnapja alkalmából, majd átadta az Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott emléklapot. István bácsi derűsen, huncut mosollyal fogadta a sorra érkező köszöntőit, s közben felidéztük a kezdeteket, az elmúlt kilenc évtized eseménydús történéseit.

Száraz István 1927. június 4-én született családja harmadik gyermekeként Jászberényben. Feleségét, Szívós Ilonát a parasztpártban ismerte meg, akibe első látásra beleszeretett. 1948-ban házasodtak össze és hét gyermekük született. István bácsi egész életében kemény kétkezi munkát végzett, hogy négy leánya és három fia semmiben ne szenvedjen hiányt. Kőművesként dolgozott a Kossuth TSZ-ben, az Aprítógépgyárban, a Tanácsházán. A legtöbb időt a Műszeripari KTSZ-nél töltötte, ahonnan huszonkét év után ment nyugdíjba 1986-ban. Nagy törést jelentett életében, amikor 1995-ben elvesztette feleségét, hőn szeretett Ilonáját. Négy fia és három leánya közül sajnos hárman az égi asztalnál ünnepelték édesapjuk születésnapját, de Erzsébet, Ferenc, Mária és Csaba gondoskodása, szeretete enyhítik fájdalmát. Nagy örömét leli a húsz unokájában és tizennyolc dédunokájában, s már alig várja az idén érkező négy legifjabb családtagot. István bácsi bennük, szerető, népes családjában látja hosszú életének titkát. Ennek talán egyik legszebb példája, hogy tíz éve, mióta fél oldalára lebénult, gyermekei gondozzák szeretetben, egészségben.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?