A Jászapáti Színjátszó Kör története (3)

A két sikeres jászapáti előadást még két felkérés követte Jászkisérről és Jászszentandrásról. Az első nemcsak azért volt emlékezetes, mert Balogh Gyuri igazgató-kollégám nőnapi ajándékműsornak szánta a vendégjátékunkat, hanem azért is, mert március 8-án, az előadás reggelén beállított hozzám a főszerepet alakító Nagy János – és nem tudott megszólalni, mert elment a hangja…

Gyuri nem volt hajlandó a hölgyek elé állni azzal, hogy az előadás elmarad, azt mondta oldjuk meg, legyek én Kukorica Jancsi… Ennek csak egy akadálya volt, hogy én így is kettős szereposztásban játszottam: az első felvonásban strázsamestert, a másodikban a francia királyt. Végül elhatároztuk, hogy az első felvonásban én leszek Jancsi, és helyettem Pagonyi László – aki akkoriban került a vegyes karba – beugróként alakítja a strázsamestert. A másodiktól pedig Nagy János beöltözik, és majd mi elénekeljük az ő dalait…

Mondanom se kell, hogy Laci először hanyatt esett a feladattól, de nem volt mit tenni. Elkezdődött az előadás, és a bojtár-belépőm után elment az áram… Szerencsére néhány perc után visszatért, de a zongorát elfelejtették vissza-transzponálni az én mélyebb hangomra, így amikor a szerelmi kettős következett, én inkább szerelmesen bújtam Iluskába az éneklés helyett… Az is érdekes volt, amikor Laci nem akarta odaadni a zászlót Bagónak – elfelejtette, hogy így kell – és már az egész stáb súgta: Add már oda Neki!… Így egy kis huzavona után Réz István (Bagó) is elénekelhette szerelmes dalát.

Eközben a közönség fele azon vitatkozott: Ez nem a gázdíjbeszedő…! Ugyanis abban az időben Nagy János szedte be Jászkiséren is a gázdíjat…

Valahogy lement az első felvonás, átöltöztem királynak, és a folyosón idegeskedtem, hogy mi lesz még ezután. Odajött Nagy János a huszár ruhában és azt mondta: Megpróbálom… Szerintem látva a vergődéseinket jött vissza a hangja… Így aztán nem maradt el ott sem a siker, bár a közönséget ismét megzavarhattuk: a második felvonástól kezdve ismét kérdéses lett a gázdíjbeszedő személye…

Másnap már nem volt ilyen probléma a jászszentandrási előadáson, sőt két nappal később a darab jászapáti „temetésén” sem, ahol 340 néző volt kíváncsi ismét ránk.
Néhány érdekes „szösszenet” a próbafolyamatok során:

Az énekkar tagjainak néha magas – szinte szoprán – hangon kellett megszólalniuk, sőt a férfiaknak is. Zsemberi Imre a basszus szólam legidősebb tagja zsörtölődött: Azt hiszitek, hogy 200 forintért Pavarottit fogok énekelni…?!

Az egyik próbán annyira megzavart az, hogy a főszereplő az ellenkező oldalon jött be a színpadra, hogy az országom fele helyett a lányom felét kínáltam oda neki…

Mihály Béla – aki a bemutatón nyolcvan szál sárga rózsából álló virágkosárral köszöntötte a szereplőket – kritizálta a francia királylány „kissé molett” alakját, aki ráadásul azt énekelte, hogy Ó, csak ne volnék gyönge leányka…. A királylányt alakító Földi Róbertné Budai Böbe visszavágott neki, mondván: Egy királylány is szerethet enni, és különben is most vágtunk disznót…

A bemutató előtt mindenkit figyelmeztettem, hogy óvatosan az idegességet oldó felesekkel, mert elviszi az énekhangjukat. Rusvai Lászlóné (Mostoha) a főpróbán kínálta a pálinkásüveggel a csőszt (Csőke József), és én is meghúztam az üveget, mint a huszárok strázsamestere. Meg is dicsértem Icukát, mert csak víz volt benne. Másnap a bemutatón így nyugodtan nagyot ittam belőle, de olyan kerítés-szaggató pálinka volt benne, hogy majdnem megfulladtam. A nézőtéren néhány „beavatott” bizonyára nagyot derült azon, hogy milyen képet vághattam… Szerencsére – ha küszködve is – sikerült elénekelnem a huszárok belépő indulóját.

Az új darab kiválasztása előtt a helyi újságban mondtam köszönetet mindazoknak, akik segítették a János Vitéz megszületését. Itt derült ki milyen sokan vettek részt a a színjátszó kör első bemutatkozásán: negyvenegy szereplő, tizenkét közreműködő, huszonnégy támogató, illetve szervezet.

Szerző:
Kökény Gábor