A Jászapáti Színjátszó Kör története (9)

2010. decemberében tehát ismét nagy probléma előtt álltunk: a My Fair Lady bemutatója helyett keresnünk kellett egy új főszereplőt, mert Pickering nélkül nincs előadás. Több kiszemelt és ajánlott személlyel beszélgettünk, végül Dr. Liszák János ügyvéd urat környékeztük meg, aki hobbyból zenélt és énekelt is a barátaival különböző rendezvényeken, tehát volt színpadi rutinja. Szerencsére szívesen vállalta a felkérést és gyorsan tanult, így májusra kitűzhettük újra a bemutató előadást.

A bemutatóról szóljon itt most egy cikk, amelyet a helyi gimnáziumot három évtizedig igazgató dr. Kalmár Pálné írt, akit igen szigorú ítészként ismertünk meg, és aki valamennyi előadásunkat megtekintette:

Megérdemelt vastaps – a My Fair Lady Jászapátin
Amikor meghallottam, melyik mű bemutatójára készül a helyi amatőr színjátszó együttes, nagyon féltettem őket, hiszen ez a szerep filmen összenőtt Audrey Hepburnnel, színpadon itthon Lehoczky Zsuzsával, és a maiak közül Fonyó Barbarával. Higgins professzor is sok kiváló színész kedvelt szerepe volt, én Bács Ferencet szerettem a legjobban eleganciája, angolos hidegvére miatt. Kíváncsian vártam az előadást, mert tudtam, sok betegség, bonyodalom, nem várt nehézség zavarta az alkotómunkát, valamint meg kell küzdeniük az előadóknak a nagy elődökkel is.
Maga a történet ősrégi: első változata a görög mitológiában olvasható. Egy király, Pygmalion, hófehér elefántcsontból csodálatosan szép szobrot, egy nőt faragott ki.

A szobor alkotója szerelemre gyulladt a saját alkotása iránt. Aphrodité életre keltette a szobrot, a fiatal lányt így már elvehette a király feleségül. Sok feldolgozása közül a leghíresebb az egyébként nőgyűlölő G.B. Shaw színdarabja lett. Ebből készült az a musical, amely minden idők egyik legsikeresebb darabjává vált, hiszen 1955-ös bemutatója óta a világ minden színpadán telt házak előtt játsszák.

Valóban kiváló a darab, a nagyszerű zene minden taktusa magával ragadó, s ezzel egyenrangú a történet, s annak szereplői feledhetetlenek: nagyszerű, hatásos színészi alakításokra adnak lehetőséget.

Ki ne érzékenyülne el a kicsit szirupos Meseautó vagy Hamupipőke-történeten, vagyis hogy a szegény, de tisztességes lány felemelkedik, s házasság révén magasabb társadalmi körökbe jut.
A történet szerint London nagyhírű operaháza előtt, az elegáns közönségnek árul virágot Eliza. Álmai hasonlóak a többi magafajta leányéhoz: meleg szoba, puha ágy, finom ennivaló, s no meg valaki, aki szereti. De még ezek az egyszerűnek tűnő vágyak se látszanak megvalósíthatónak. A véletlen azonban beleszól Eliza életébe. A „bogaras”, nyelvjárásokkal foglalkozó kutató professzor Higgins, meggyőződése szerint ugyanis a szép, pontos beszéd a kulcsa a társadalmi felemelkedésnek, s egy virágárus leányból is lehet hercegnőt nevelni. A professzor el is kezdi tanítani Elizát, s a leány nagyszerű alanynak tűnik a bizonyításhoz: kitartó, tehetséges. Azt, hogy miként sikerül célt érnie, s hogyan alakul a tanítvány és a professzor kapcsolata, ezt mondja el a sok zenével, szellemes párbeszédekkel, váratlan fordulatokkal teli musical.

A helyi színjátszó-kör tagjai dicséretesen megbirkóztak a feladattal, a szereplők kiválasztása telitalálat volt. A főszerepet játszó Fodorné Nagy Judit Elizája csatornaszagúan közönséges volt, amikor annak kellett lennie, és előkelő dáma, igazi Lady, ha ez volt a szerepe. A gyönyörűen csengő, tiszta hangját most is megcsodálhattuk, nem véletlen, hogy a kezdetben kissé elfogódott közönség kb. tíz perc eltelte után már vastapsban tört ki. Higgins szerepében Kökény Gábor rendezőt, a helyi amatőr színjátszás lelkes motorját láthattuk. Igazán neki való szerep volt, élethűen játszotta a körülményesen aprólékos agglegényt, a megszállott nyelvészt, aki számára a társadalmi konvenció is csak addig létezik, amíg az a nyelvészettel összefügg, s aki végül nem kerülheti el a sorsát, beleszeret az általa megálmodott és megteremtett nőbe.

Az utolsó hónapban dőlt el, végül is ki lesz Pickering ezredes. Szép gesztusa volt az előadásnak, hogy az eredeti szereposztásban szereplő, s azóta súlyos betegségen és több műtéten is áteső Csőke Józsefnek a színpadról kívántak mielőbbi gyógyulást amatőr színjátszótársai. Ha az előbb már kétszer is leírhattuk, hogy tökéletes volt a szereplők kiválasztása, Liszák Jánosra ez a megállapítás ugyanúgy illik. Igazán színpadra termett, lubickolt a szerepben, megjelenése, orgánuma az előadás hasznára vált. Bábikné Molnár Rózsa alakítása nagyon megnyerő volt. Szép szövegmondása, érthető artikulációja és természetes kedvessége üde színfoltja volt az előadásnak.

Eliza apját Ábel Sándor alakította, számomra igazi kellemes meglepetés volt ez a férfiasan megformált karakterszerep. Nem esett abba a hibába, hogy burleszkfigurát csináljon ebből az iszákos és a pénzért a lányát is „eladó” csatornatisztító munkásból, hanem jól egyensúlyozott a végletek között. Erre nagyon kevesen képesek. Radics Istvánné most is, mint mindig, megbízható szereplője volt a társulatnak, Szeles László pedig szép énekhangjával és visszafogott eleganciájával hatott a közönségre. Kondor Ferenc, Szabari Ferenc és Kiss János sokat vállalt és szépen teljesített. Méltó társai voltak a főszereplőknek Kiss Jánosnéval, Agócs Lászlóval, Szabari Erzsébettel és Gerőcs Józseffel együtt. Fekete Lászlóné, Kökény Gáborné és Urbán Krisztina több szerepet is jól alakított, s ne feledjük az énekkar tagjait, akik nélkül az előadás sokat veszített volna az értékéből.

Az amatőr színjátszóink nagyon sokat fejlődtek az eltelt 10 évben. Szövegmondásuk egyre tisztább, érthetőbb, színpadi mozgásuk felszabadultabb, kevéssé görcsös, éneklésük, hangképzésük évről évre profibb lett, s az igényességük a garancia arra, hogy a közönség szórakoztatása a legfontosabb a számukra az értékközvetítés mellett.

Egy színházi előadás akkor lesz teljes, ha az csapatmunka. Erről az előadásról valóban el lehet mondani, igazi csapatmunka volt, egy nagyon rátermett egyén, a rendező (Kökény Gábor) vezetésével. A korhű és igényes jelmezeket Gazsi Andrásné és Ábelné Molnár Mária készítette, a gyorsan váltható és nagyon praktikus díszleteket Urbán Péterné tervezte, s a kivitelezésben Szalkári Rózsa, Deli Julianna, és Vozáry Viktória voltak a segítségére. A technikát Borics László kezelte, zongorán kísért az előadás egyetlen profi résztvevője, Balogh József zongoraművész, aki a dalokat is betanította, és mint mindig, most is együtt élt a szereplőkkel. A súgó Urbán Péterné volt, érezhetően bíztak benne a társai, aki nem kizárólag a szöveget „súgta”, hanem az érzelmeket, a szituációkat is, mindezt észrevétlenül, de nagyon hatásosan.

Igényes és nagyon élvezhető előadást láthattunk amatőr színjátszóinktól, s ha valóban átadtuk magunkat a műélvezetnek, akkor érezhettük, a szereplők olyan varázslatot teremtettek a színpadon, hogy az egy szál zongora helyett a szimfonikus zenekart is hallhattuk és elfelejtettük, hogy az előadók tanárok, népművelők, de főleg nyugdíjasok, valódi amatőrök. Vagy, hogy forgószínpad híján minden szereplő díszletet épít.

Ez volt az a plusz, amit ez az előadás a sok-sok My Fair Lady előadáshoz még hozzátett, valamint az, hogy a szereplők itt élnek köztünk, közülünk valók, nekünk akarnak szép élményeket adni. Szívből gratulálok minden szereplőnek, s azok, akik eddig nem látták az előadást, kérem, ne mulasszák el megnézni. Szép élményben lesz részük. A következő előadás június 11-én lesz, jegyek még korlátozott számban kaphatók a művelődési házban. Jó szórakozást. dr. Kalmár Pálné

Folytatjuk…

Szerző: Kökény Gábor

Latest posts by Olvasónk (see all)

Vélemény, hozzászólás?