Sajtótájékoztató a plakátokról

Budai Lóránt, a Jobbik Jászberényi Alapszervezetének elnöke május 9-én tartott sajtótájékoztatót a helyi média képviselőinek Érvek helyett törvénysértés címmel, a párt Bercsényi úti irodájában.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom néhány hónappal ezelőtt országos plakátkampányba kezdett, melyeken korrupcióval illetik a kormánypárti vezetőket. Jászberényben összesen nyolc plakát hirdeti a Jobbik véleményét a Fideszről, melyen ismeretlenek is kinyilvánították ellenvéleményüket.

Budai Lóránt elmondása szerint vélhetően fideszes aktivisták rongálták meg plakátjaikat tojásba fecskendezett festékkel. Szerinte ez még beleférne a szabad véleménynyilvánításba, az viszont már sajnálatos, hogy ezzel magánházak kerítéseiben, melléképületeiben, valamint közterületi járdákban és utcanév táblákban is kárt tettek. A Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje ez ügyben három alkalommal is feljelentést tett a Jászberényi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen. Azok a tulajdonosok, akiknek a kerítésére, kertjébe is jutott a festékből, nem kívánnak feljelentést tenni, tájékoztatott Budai Lóránt. Hozzátette, hogy bízik benne, hogy a későbbiekben mérséklődik „ez a tendencia”, valamint hangsúlyozta, hogy „a Jobbik nem fogja a Fidesz plakátjait megrongálni és nem is buzdítunk erre senkit… a tisztességes kampány és tisztességes viselkedés hívei vagyunk!”.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?