A magyar dinnye dicsérete
Országos szintű kezdeményezés a Nyitott dinnyeföldek napja, melynek célja a dinnyefogyasztásra való ösztönzés. Jászapátin, szombaton a Pócs Dinnyészet várta nyitott kapukkal a fogyasztókat, de mindenekelőtt július 12-én a sajtó munkatársait tájékoztatták a programról.
A Magyar Dinnyetermelő Egyesület, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Agrármarketing Centrum és az Agrárminisztérium közös szervezésében országszerte meghirdették a Nyitott dinnyeföldek napját.
Jászapátin a házigazda szerepében Pócs János országgyűlési képviselő és ifj. Pócs János, a Dinnyetermelő Egyesület Heves-Jászság régiós alelnöke üdvözölte a média munkatársait valamint az érdeklődőket.
A sajtótájékoztató során Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke beszédében arra tért ki, hogy egyre kevesebben vannak, akik mezőgazdasági életformát folytatnak. Hangsúlyozta, hogy a fiataloknak érdemes a mezőgazdasággal foglalkozni, mert igenis van élet a föld környékén. A parlamentnek kitűzött célja, hogy néhány éven belül agrárgazdasági szempontból tiszta országot érjenek el, ami más országok számára is példaértékű.
Ifjabb Pócs János a 70 évet felölelő vállalkozásuk múltját ismertette. A nagyapa által alapított dinnyészet a 2000-es évekre nőtte ki magát annyira, hogy felvásárlással, illetve exportálással is elkezdtek foglalkozni. Közel tíz éve ifj. Pócs János is fontos szerepet tölt be a vállalkozásban, aki a Dinnyetermelő Egyesület Heves-Jászság régiós alelnökeként fontosnak tartja a termelők érdekeinek képviselését. Ezenfelül további célkitűzése a termelői összefogás megvalósítása és a magyar dinnye népszerűsítése különböző felületeken – hangzott el beszédében.
A termelők helyzetét manapság igencsak nehezíti az egyes áruházláncok extrém árleszállítása. Erről a problémáról is szó esett a tájékoztató alkalmával. A szupermarketekben „leakciózott” dinnyékkel nem tud versenyezni egy termelő sem.
Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta, hogy mára a külföldi piacokon is megállja a helyét a minőségi magyar dinnye. Ez a gyümölcs felveszi a versenyt a behozott termékekkel szemben, hiszen hazai földön érett, mesterséges érlelés nélkül.
Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke a pozitív szavak után kissé lehangoló adatot közölt, mivel napjainkra Magyarországon a dinnye termőterülete 10 ezer hektárról 5 ezer hektárra csökkent. Búslakodásra azonban nincs ok, hiszen jó hír, hogy az utóbbi években ez stabilizálódott. Az 5 ezer hektáron történő termelés 190-210 ezer tonna dinnyét jelent, amelynek 60 százalékát Magyarországon fogyasztjuk el. Elmondta, hogy a fogyasztói igények érdekében fontos a fejlődés, akár új dinnyefajták bevezetése is. Erre korábban már kísérletet tett a Pócs Dinnyészet, például az egyre népszerűbb magnélküli dinnyékkel. Ma a magyar zöldség-gyümölcs ágazat nem tud tovább fejlődni komoly termelői szervezettség nélkül – mondta, majd arra is kitért, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mindent megtesz a fejlődés érdekében. Éppen ezért ősszel indít egy programot, úgynevezett roadshow-t, ahol a termelési technológiákról és a kereskedelmi módszerekről tájékoztatják a termelőket.
Szintén a minőségi termékek vásárlására ösztönözte a fogyasztókat a sajtón keresztül Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője. Emellett kiemelte, hogy az áruházláncok piaci magatartása etikátlan, ellehetetlenítik a termelőket. A fogyasztóknak az a legfontosabb, hogy jó minőségű gyümölcshöz jussanak, de magyarként fontosnak kell lennie annak is, hogy a hazai mezőgazdaságot erősítsék.
Az eszmecsere után a földeken folytatódott a rendezvény. A jelenlévők két hektáron fóliás, négy hektáron a hagyományos szabadföldi dinnyetermeléssel ismerkedtek meg. Mindeközben a szakemberek készségesen válaszoltak a felmerülő kérdésekre.
Font Sándor elmondta, hogy az idei év kedvező volt a dinnyetermelőknek a csapadékot és a napsütéses órák számát tekintve.
Ifjabb Pócs Jánossal arról beszélgettem, hogy a Nyitott dinnyeföldek napját hagyományteremtő szándékkal rendezték meg, amellyel főként a családoknak, gyermekeknek kedveznek. Az egészségre nevelés részeként egy csapat óvodás gyermek is kilátogatott a Pócs Dinnyészetbe csütörtök délelőtt.
- Szelektív hulladékgyűjtési tájékoztató - 2021-01-23
- Polgári családok rokoni szálai - 2019-07-19
- A hagyományokból építkező közösség - 2019-07-11