JKSE egy győzelemre a továbbjutástól
A férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában zajlik a rájátszás első köre, a legjobb 4 közé jutásért. Három párharcban a pályaelőnnyel rendelkező csapatok – köztük a JKSE is – már 2-0-ra vezetnek, míg a BKG Príma Akadémia – Vasas Akadémia párharc állása 1-0.
Az elmúlt héten, szerdán, hazai pályán szerzett vezetést a Veszprémi Kosárlabda Kft. elleni párharcban a JKSE (88-81). Már ez az eredmény is előre vetítette, hogy a második összecsapáson, szombaton, Veszprémben még nehezebb dolga lesz a mieinknek. Nos, ez így is történt. Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, s a nagyszünetre 3 pontos jászberényi előnnyel mentek a csapatok (47-50).
A nagyszünetet követően sem spóroltak a pontokkal a csapatok. A hazaiaknál szenzációs teljesítményt nyújtott Dancsecs András (34 pont, 43 VAL), és az egykori jászberényi kosaras Szabó Péter (27 pont, 34 VAL). A veszprémieknél még Glogovac szerzett 10 pontnál többet (12 pontot), míg a mieinknél a 21 pontos Chester Lewis mellett öten értek el kétszámjegyű eredményt. A találkozó hajrájában a hazaiak álltak jobban, de a mieinknek sikerült hosszabbításra menteni a találkozót. Ott pedig már kijött a nagyobb rotációs lehetőség, ami Földi Sándor rendelkezésére állt, s nagy küzdelemben a párharc második mérkőzését is a JKSE nyerte (95-103).
Veszprémi Kosárlabda Kft. (7.) – Jászberényi KSE (2.) 95-103 (25-22, 22-28, 20-19, 22-20, 6-14)
A JKSE pontszerzői: Chester Lewis 21/6, Nebojsa Dukic 19/12, Velkey János 18/6, Kucsora Csaba 18/9, Nagy Simon 13/6, Uros Rosic 11/6, Meleg Károly 3/3
A találkozót követően a vezetőedzők az alábbi értékelést adták a mérkőzésről (forrás: mkosz.hu)
Zeljko Lukajic, a Veszprémi Kosárlabda Kft. vezetőedzője: – Először is szeretnék gratulálni a játékosaimnak, akik nagyon jól játszottak a mai meccsen, támadásban és védekezésben egyaránt. A Jászberénynek minden posztra van két jó játékosa, véleményem szerint ők a rájátszás favoritjai. Nekünk mégis majdnem sikerült nyernünk ellenük, köszönhetően elsősorban a harcosságunknak és a kemény védekezésünknek, amivel nagyon elégedett vagyok. Köszönjük a közönség támogatását, jó kosárlabdát láthattak ma.
Földi Sándor, a JKSE vezetőedzője: – A nézők szempontjából biztos, hogy jó meccs volt, de edzői szempontból nem. A szerencsésebb csapat nyert a végjátékban. Örülök a győzelemnek, de a hosszabbítást úgy sikerült kiharcolni, hogy hibázott az ellenfelünk, amely kis rotációval is nagyon jól játszott. Gratulálok nekik hozzá. Mi pedig be kell, hogy keményítsünk a védekezésben. Jó csapatunk van, jó játékosállománnyal, de a védekezésünk hagy kívánnivalót maga után, hiszen ennyi pontot nem szabadna kapni. Mi tudunk rotálni, próbáljuk elfárasztani az ellenfelet. Csináljuk tovább, aztán meglátjuk, hogy meddig jutunk.
A három győzelemig tartó párharc állása: 2-0 a JKSE javára
A másik három párharc eredménye és állása:
2. mérkőzések
TF-BP (8.) – Budapesti Honvéd SE (1.) 80-90
A párharc állása: 2-0 a Budapesti Honvéd SE javára
MAFC (6.) – NKA Pécs (3.) 66-86
A párharc állása: 2-0 az NKA Pécs javára
Első mérkőzés
BKG Príma Akadémia (4.) – Vasas Akadémia (5.) 77-74
A párharc állása: 1-0 a BKG Príma Akadémia javára
Harmadik mérkőzések – április 12. kedd
17.00 óra: NKA Pécs (3.) – MAFC (6.)
18.30 óra: Budapesti Honvéd (1.) – TF-BP (8.)
19.00 óra: Jászberényi KSE (2.) – Veszprémi Kosárlabda Kft. (7.)
Második mérkőzés – április 14.
17.00 óra: Vasas Akadémia (5.) – BKG Príma Akadémia (4.)
- Megfosztották kitüntetésétől a karatemestert - 2024-07-20
- Rendőrségi közlemény - 2024-07-19
- Megfosztották kitüntetésétől a karatemestert - 2024-07-19