Jakuzák bemutatkozása Budapesten

A jászberényi Yakuzák Sportegyesület volt a vendége a Jászok Egyesülete márciusi összejövetelének a Pest megyei Megyeházán.

Dr. Dobos László elnök köszöntő szavait követően Agócs Tibor szakmai vezető röviden ismertette tevékenységüket, illetve a sportág lényegét. Ezután növendékei a küzdősport rávezető, alapozó gyakorlatait, illetve különféle akciók mozdulatsorait mutatták be az érdeklődőknek.

Az egyesület a WKO Shinkyokushin világszervezethez kapcsolódik, és a kyokushin karate-irányzatot műveli, mely egy full kontakt, ún. álló stílusú irányzat. Alapítója az 1923 és 1994 között élt Oyama Masutatsu, aki a valós küzdelemre és a hatékonyságra helyezte a hangsúlyt, miközben a fizikai képességek fejlesztése mellett az emberi értékek megőrzését és az ifjúság egészséges életmódra nevelését is célul tűzte ki. A sportág célja a test és a lélek harmóniájának megteremtése.

A jászberényi Yakuzák SE 1990- ben alakult, és mára már országos ismertségre tett szert, és Magyarország legeredményesebb, szakmailag legerősebb egyesületévé vált. A sportegyesület már jelentős sikerekkel dicsekedhet, így Mező Lili ötszörös Európa-bajnok, aki rendszerint K.O.-val győz, Kerekes Réka ifjúsági Európa-bajnok, Móczó Milán junior Európa-bajnok, vb ezüstérmes, kistestvére Márk pedig diákolimpián diadalmaskodott. Kiváló a szakmai együttműködés a budapesti Testnevelési Egyetemmel. Az egyetem az egyesület edzésmódját modulokba rendszerezve befogadta. Mező Lilinek, aki első felnőtt Európa-bajnokságára készül, dr. Kovács Péter, a Testnevelési Egyetem sportdiagnosztikai laborjának vezetője tart személyi edzéseket. A karate egyébként már olimpiai sportág, de nem ez az irányzat, hanem egy letisztultabb, pontozásos változat. Jászberény város önkormányzata kiemelt sportágként támogatja, de központjukban, az Y-házon kihelyezett reklámtáblák és természetesen a tagdíjak is anyagi bázisul szolgálnak. A sportolók maguk tartják rendben a létesítményt, melynek felújításában is tevékenyen részt vettek. Jelenleg a Yakuzák SE-nek több mint száz sportolója van. Jászberény mellett Jászboldogházán, Nagykátán, Jászfényszarun és Tápiószelén folynak edzések.

Agócs Tibor hangsúlyozta, hogy a sportágat űző fiatalok fizikailag-lelkileg stabilak, és messze elütnek a jellemzővé vált átlagtól, a számítógép képernyője előtt elkényelmesedett társaiktól. Nagymértékben megjavul a tartós koncentráló képességük, a reakciókészségük. Érzelmileg is fejlettebbek, nagyfokú empátia, beleérző képesség alakul ki náluk – a kapott és adott ütések ugyanis ilyen irányban hatnak.

Sokan ezt a sportot veszélyesnek vélik, pedig egyáltalán nincs e tekintetben az élen – a leggyilkosabb a kézilabda. Tény, hogy a sportolók ütéseket kapnak és adnak, de ennek – Agócs Tibor szerint – pozitív eredménye van: megedződik a bőr, az idegrendszer, fájdalomtűrővé válik az ember. Az irritációhoz való hozzászokás abban is megnyilvánul, hogy a test egyre gyorsabban regenerálódik, és egyáltalán a karatésok gyorsabban gyógyulnak, bizonyos esetekben akár 1-2 nap alatt.

A sportág művelésének egyéb velejárói is jótékony hatásúak: így a heti 8-10, sőt nyáron akár 12 edzés fegyelmezett életmódra nevel, hozzászoktat a jó időbeosztáshoz. Eközben a tanulmányokra is oda kell figyelni, mert különben a szülők eltiltják a gyereket. Értelemszerűen a táplálkozásnak, az életmódnak is rendben kell lennie.

Bognár Mária

külsős újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.
Bognár Mária

Latest posts by Bognár Mária (see all)

Bognár Mária

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Vélemény, hozzászólás?