Fáklyákkal a sajtószabadságért

A Jobbik, az MSZP és a Demokratikus Koalíció képviselői közös megemlékezésre invitálták szimpatizánsaikat március 15-e előestéjén. Az esemény központi helyszíne a Jászkürt Újság szerkesztősége előtti tér volt.

Március 14-én, csütörtökön a főtéri Jászkapitány szobor előtt gyülekeztek a város ellenzéki képviselői és támogatóik, hogy megemlékezés keretében hívják fel a figyelmet a sajtószabadság eszméjére.

A fáklyás vonulással egybekötött demonstráció elsősorban a helyi újság nem megfelelő működése ellen irányult, ugyanis a képviselők szerint a hetilapban Jászberény vezetőségének véleményén túl nem kívánnak más nézőpontot megosztani.

A fáklyás demonstrálók a Jászkürt szerkesztősége előtt idézték fel a 48- ban elhangzott, cenzúrával és sajtószabadsággal kapcsolatos pontot, melyet már elődeink is a legfontosabb követelésként fogalmaztak meg. Balogh Béla az MSZP képviseletében elmondta, elszomorító, hogy a forradalmat követő 171. évben ismét jelen van a valóság elfedése, az ellenzéki képviselők véleményének elhallgattatása.

Budai Lóránt mesébe szőtte a 2010- es polgármester választás utáni emlékeit, kiemelve az annak hatására a városban működő médiumok működésében bekövetkező változásokat. „Volt olyan év, amikor egyáltalán nem szerepeltünk az újságban, míg júliustól szeptemberig a kormánypárti képviselőkről 81 fénykép került be, az ellenzékiekről egy sem.” A televízióval kapcsolatban egy kamerán kívül rögzített felvétel leközlése, míg a rádiót illetően egy tulajdonosváltás miatt be nem tartott ígéret került megemlítésre.

Az esemény utolsó felszólalója Gedei József volt, aki szerint a lap nem a társadalom éber őre, hanem a városvezetés hatalmi érdekeinek kiszolgálója. Végezetül elmondta, ebben az évben a választásoknak köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy a továbbiakban a Jászkürt Újság ismét városi lapként működhessen.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?