Budai az ellenzék jelöltje

Augusztus 2-án, pénteken délután 15 órakor a Szentháromság téren mutatkozott be az október 13-i választáson induló közös ellenzéki polgármesterjelölt, Budai Lóránt.

A sajtótájékoztatón Budai Lóránt jelentette be, hogy ő lesz az ellenzék polgármesterjelöltje. A Jobbik jászberényi elnökét a bemutatkozásra elkísérte a Momentum színeiben Bozsik Ferenc, az MSZP részéről Balogh Béla, illetve dr. Gedei József DK-s képviselő.

Budai Lóránt nyilatkozott a sajtónak. Emlékeztetett, hogy már tavaly év végén elkezdődött az ellenzék részéről egyfajta együtt gondolkodás. Azóta többféle platformon közösen álltak ki egy-egy ügy mellett. A sikeresen megtett első lépések indokolttá tették a további együtt haladást. Elhatározták, hogy félretéve a pártpolitikát, ideológiától mentesen próbálnak közösen tenni a városért, a városlakókért. A hatékonyabb együttműködés érdekében létrehozták a Közösen Jászberényért Egyesületet, amelynek legfőbb célja indulni az őszi választásokon. Programjuk szerint előtérbe helyezik a környezetvédelmet, a szolidaritást, a működő demokráciát, a lakosokkal történő együtt gondolkodást.

Budai Lóránt röviden bemutatkozott. Elmondta, hogy 2010 óta önkormányzati képviselő, 2014 óta a megyei közgyűlés munkájában is részt vesz. Jászberényi születésénél fogva, illetve képviselői munkájából adódóan jól ismeri a város gondjait. Polgármesteri programjáról kifejtette, hogy amennyiben rá bízzák a szavazók a polgármesteri feladatot, úgy egy emberközpontú városvezetést szeretne megvalósítani, nem a kormány, hanem a városlakók igényei szerint. Támogatni kívánja a helyi vállalkozásokat, kiemelten akar foglalkozni a külföldi munkaerő helyzetével. A beruházásoknál előtérbe helyezné az élhető várost szolgáló fejlesztéseket. Nagy hangsúlyt kapna a környezetvédelem, a parkosítás. A városban maradást bérlakás programmal, illetve a szórakozási lehetőségek kibővítésével kívánja támogatni.

A részletes választási programot és a képviselők bemutatását szeptemberben hozzák nyilvánosságra.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?