Hagyományaink grafikái

Molnár János festő és grafikus várta a képzőművészet iránt érzékeny közönséget május 10-én, a Jász Múzeum kiállítótermébe, ahol különböző technikákkal készült, hagyománytisztelő alkotásait tekinthették meg a látogatók.

A Jász Múzeum évente háromszor, időszaki kiállításainak keretében igyekszik teret adni a helytörténeti, néprajzi témájú tárlatokon túl a képzőművészeknek, művésztanároknak is. A jászsági gyökerekkel bíró Molnár János Budapesten született 1954-ben, de Jászberény – szülei révén – mindig is élete fontos része maradt. Az egri Tanárképző Főiskolán szerzett rajzszakos diplomát, ahol olyan mesterei voltak, mint Molnár József, Lóránt János, Váczi András és Jóláthy Attila. A művész számos helyen járt már tanulmányúton, például Erdélyben, a Szepességben, Bécsben, Münchenben, Hamburgban, Londonban és Párizsban is megfordult. Tradicionális művésznek tartja magát, hiszen egyéni hangulatú, akvarell, tempera, ceruza és olajmunkái zömében a magyar népművészet jelképrendszerével foglalkoznak. Termékeny művész, folyamatosan, nagy elhivatottsággal végzett munkája mellett évente 3-5 kiállítást is rendez. Kovácsné Lajos Krisztina népdal produkciója után, a Magyar Kultúra Alapítvány és a Jászok Egyesülete nívódíjas alkotójának képeit Hortiné Dr. Bathó Edit ajánlotta a megjelentek figyelmébe.

Az igazgató asszony beszédében elmondta, hogy bár igen régóta ismerik egymás munkásságát, rendkívül nagy megtiszteltetés érte, amikor felkérték, nyissa meg az alkotó első önálló kiállítását. Mivel beállítottságát tekintve néprajzosnak tartja magát, ebből a nézőpontból ragadja meg a képek lényegét, és igyekezett saját értelmezésén keresztül valami pluszt adni a szemünkkel is érzékelhető, magával ragadó élményen túl. Miután röviden áttekintettük a művész életrajzát, a hét egységre bontható tárlat részenkénti bemutatása következett.

A kiállítás első, ceruzával készített egysége az örök témát, a családi kötelékeket jeleníti meg, melyek láttán úgy érzi az ember, mintha egy fotóalbum lapjai terülnének el a szeme előtt. A második egységben az ősi magyar mondavilág kap főszerepet erőteljes színeket felvonultató, tempera és tustechnika alkalmazásával. A legfőbb, hitvilágot idéző motívumok között megelevenednek a sámánok, a hátrafelé nyilazó vadászok, az életfa, a szarvasok és az ember három részre osztott világa az éggel, a földalatti és a köztes világgal.

A harmadik egységet a madarakat ábrázoló díszítőelemek és a paraszti életképek kötik össze, még a negyedik rész alkotásai az emberi élet fonalán egymást követő, legfőbb állomások által kapcsolódtak össze.
Az ötödik egységben a férfiak katonáskodása jelenti a központi témát, a legősibb időktől fogva, egészen a 18.-20. százai szabadságharcok, forradalmak borzalmáig.

A következő állomás a nagysikerű Boldogasszony sorozatból mutat be néhány lelket megérintő képet, melyek központi alakja Szűz Mária, a magyarok szeretve tisztelt boldogasszonya, akit hol boldog, hol pedig vérzőszívű, szenvedő anyaként láthatunk.

A hetedik egység egy igazán különleges kompozíciónak ad otthont, melyet a Magyarok keresztjének nevezett el a művész. Az alkotás közepén lévő magyar címer körül a négy égtáj irányában helyezkedik el Szűz Mária, ölében Jézussal, majd Szent István király és felesége, Gizella, akiket egy nő, mint az élet kútja valamint egy gyermekét tartó moldvai anya követ.

Hortiné Dr. Bathó Edit értelmezése szerint, a kiállítást nézve tulajdonképpen tükörbe nézünk, láthatjuk saját magunkat, az évszázadok történéseit, az emberi élet stációit, a szeretet és a fájdalom kútját és a lélek finom rezdüléseit.

Megnyitóbeszéde végén megköszönte a művésznek, hogy elhozta alkotásait, melyekből egyszerre tanulhatunk, ugyanakkor gyönyörködhetünk is bennük. A továbbiakban kötetlen beszélgetésre, frissítőre és pogácsára invitálta a megjelenteket.