Országos döntőben a Klapka focistái

A Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának strandlabdarúgó csapata bejutott az országos diákolimpia döntőjébe.

Ahhoz, hogy a siófoki döntőig eljussanak ebben az igen speciális szakágban előzőleg selejtezőt kellett vívniuk. Május 18-án, Dabason rendezték a regionális selejtezőket, melyet egy váci,komáromi,budapesti és szentendrei iskola ellenében sikerrel vettek az iskola futballistái. Ezután következett a 3 napos országos döntő Siófokon, május 31-től június 2-ig. A jól megszervezett országos döntőn kiváló körülmények fogadták a csapatokat, a mérkőzések a válogatott meccseinek is otthont adó MLSZ Beach Arénában zajlottak.

A csoportmérkőzéseken a favorit szegedi Deák szakközépiskola, a selejtezőn megismert budapesti Pogány és az ismeretlen pápai Jókai Mór gimnázium csapataival kellett megküzdeniük a Klapkás focistáknak. Nagy küzdelem zajlott minden mérkőzésen, érezhető volt a feszültség a pályán és a kispadokon is. A továbbjutás minden igyekezetük ellenére sajnos nem sikerült, de a jászberényi csapat tiszta lelkiismerettel készülhetett a helyosztókra, hiszen mindent kiadott magából, de az erre specializálódott ellenfelek ellen ez most nem ért továbbjutást a legjobb 8 csapat közé.

A másnapi mérkőzéseken 2 győzelem után a 13. helyet szerezte meg a Klapka György szakgimnázium és szakközépiskola csapata. Jövőre mindenképp szeretnék folytatni utazásukat ebben az igazán különleges és változatos körülmények között zajló játékban és az idei évben szerzett tapasztalatokkal felvértezve újra eljutni az országos döntőbe.

A csapat tagjai:Kósa Csaba (kapus),Lőrincz Mátyás,Kocsis Róbert,Kovács Martin,Szecskó Máté,Lipták Krisztián, Gergi Róbert, Krasniqi Jetmir,Banya Igor.

Bodor Máté- felkészítő testnevelő tanár

Ács Tibor
Latest posts by Ács Tibor (see all)

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?