Karácsonyi porcelán kiállítás
A nagykátai Aszalós Art Gallery porcelán tárgyaiból és tojásfestészeti alkotásaiból nyílt kiállítás a Városházán. Az Aszalós család által felajánlott öntőformák hasznosítására a város és az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campus együttműködési nyilatkozatot tett kézműves kerámiakészítő kurzus elindítására.
Az ünnepélyes megnyitóra kedden délután, a Polgármesteri Hivatal dísztermében került sor. Szabó Tamás polgármester köszöntötte a megjelenteket és örömét fejezte ki, hogy ilyen nagylelkű felajánlásban van része a városnak, amelyet minden bizonnyal be tudnak építeni a kulturális élet vonulatába. A nagykátai Aszalós Art Gallery művészeti stúdió nevében Aszalós Andrea üdvözölte a megjelenteket. Elmondta, hogy családja szívesen tette ezt a felajánlást, hiszen olyan városba kerülnek a porcelán és kerámia öntésére alkalmas gipsz öntőformáik, ahol fontos szerepet tölt be a kultúra és a hagyományok ápolása. Családjuk számára különösen fontos, hogy eszközfelajánlásukkal fiatalok művészeti oktatásának bővítéséhez járulhatnak hozzá.
Édesanyja, Aszalós Éva művésznő a porcelánfestészetet herendi mesterektől tanulta a ’70-es évek elején induló Kalocsai Porcelánmanufaktúrában. 1974-ben Szegedre került, ahol önálló alkotói pályája is elindult. Itt dolgozta ki saját technológiai újításait, dekor terveit a szecessziós stílus rendkívül gazdag és változatos világán belül alkotva 24 karátos szabad kézi arany grafika alkalmazásával. Alkotásait tizenhat éve nemzetközileg jegyzik. Elsőszülött gyermeke, Hajnalka követte édesanyját a pályáján, aki szintén a saját, önálló dekor terveit viszi porcelánra, tojásra és vászonra. Számos kiállításuk volt, a világ több pontjára is eljutottak magángyűjtők, illetve műkincskereskedők által. Aszalós Éva művészi alkotómunkáját 2002-ben Csongrád Megyei „Mester-Remek” díjjal ismerték el. A művészeti stúdiót Szegeden alapították, de öt éve Nagykátán élnek és alkotnak. Porcelán- és tojásfestészeti alkotásaik, valamint olajfestményeik legszebb darabjaiból egy több évtizedes alkotómunkát felölelő gyűjtemény jött létre, amelyet nemzeti értékként tartanak számon és a család műtermében látható.
Ezt követően került sor a szándéknyilatkozat aláírására az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campus és a Jászberény Városi Önkormányzat között művészeti oktatás terén tervezett együttműködésről. Miután Szabó Tamás polgármester és dr. Varró Bernadett főigazgató kézjegyükkel ellátták az új, kézműves kerámiakészítő kurzus elindítását kezdeményező okiratot, a meghívott vendégek a földszinti 1-es teremben megtekintették a gazdag kiállítást.
Az Aszalós Art Gallery porcelán tárgyait és tojásfestészeti alkotásait december 18-ig, vasárnapig tekinthetik meg az érdeklődők: hétköznaponként 8 és 18 óra között, szombaton 9 és 13 óra között, vasárnap pedig 13 órától 18 óráig.
- Zenés est a Jász Múzeumban - 2020-09-24
- Királynő, arannyal átszőtt ruhában - 2020-08-25
- Kiút örökölt sorsunk útvesztőiből - 2020-07-29