Éljen velünk együtt a kultúra

A Lehel Film-Színházban a Magyar Kultúra Napján, január 22-én koraeste megnyílt a látogatók előtt Harangozó Márton, fiatal liskás diák Szabadon című fotókiállítása, amely Jászberényt úgy láttatja velünk, ahogyan eddig még aligha.

A Magyar Kultúra Napján üdvözölte a megjelenteket Szabó Tamás polgármester. „A Magyar Kultúra Napja viszonylag friss ünnepünk, 1989 óta emlékezünk meg róla. 193 éve fejezte be Kölcsey a Himnuszt, azóta bárhová is vetődjön a magyar ember, szavalja, énekli és nemzeti összetartozásunk jelképeként tiszteli azt. Tény, hogy némely korábbi hatalomnak, Rákosi Mátyásnak ez nem tetszett. Talán zavarta is őket, hogy Isten említésével kezdődik egy szocialista ország himnusza. Mára a tiltás lejárt, szabadon beszélhetünk dolgainkról, 2016-ban ezeken a szabad beszélgetéseken inkább a kultúra finanszírozásának a kérdése jelenti a nehézséget. Önkormányzatunk a maga módján mindent megtesz azért, hogy Jászberényben minél nagyobb merítéssel, minél színvonalasabb módon jelenjen meg és éljen velünk együtt a kultúra” – fogalmazott Szabó Tamás, aki azt is hozzátette, hogy mindenkinek egyforma joga és lehetősége van a közművelődésre.

„Sokan emlékezhetünk még azokra az időkre, amikor a vonatokon utazók kártyáztak, sakkoztak, rádiót hallgattak, olvastak. Ma mindenütt a mobiltelefont látjuk, egy egész nemzedék görnyed a készülék fölött. Az idők megváltoztak és ezt el kell fogadnunk. Szerencsére azonban a magyar művelődés nemcsak a régi hordozókon terjeszthető. Ha a jelen a digitális technikáé, akkor a nemzeti kultúrát is ilyen módon kell megjeleníteni. Eközben pedig ápolni, gondozni kell régi hagyományainkat.  Nem is gondoltam, hogy városunk ilyen képet is mutathat, ennyire gyönyörű is lehet, mint a megörökített felvételeken. Jó érzést, szép érzést teremtenek ezek a képek bennünk”– hallhattuk a polgármesterszavait.
Harangozó Marci képeit a folytatásban Szalai György fotográfus méltatta. „Egy jászberényi fiatalember szemével nézhetjük meg a helyet, ahol élünk. Azt a helyet, amit sosem láttunk eddig olyannak, mint ő. Jó érzés, amikor egy 17-18 éves fiatal műveivel találkozik az ember. Egykori tanárként is mondhatom ezt, akinek az volt az egyik feladata, hogy ilyen tanítványai legyenek. Naprakészen követem a magyar sajtóban vagy interneten megjelent fotókat, és nem tudok róla, hogy bármely városról készült volna eddig hasonló sorozat. Egyedi. Valóban olyan dolgokat láthatunk, amit az átlagember nem.”

Miért ilyenek ezek a képek, vagyis harmonikusak, különlegesek? – tette fel Szalai György a kérdést, amit rögtön meg is válaszolt. Azért, mert ehhez szeretni kell a fényképezést. Elmondta, az ember agyának egyik felében mindig ott van a fényképezés. A szerzőnek jó a fantáziája, ez is hozzájárul a fotó szépségéhez, érdekességéhez. Nem elég elmenni egy hely mellett, el kell képzelni, ha odamegyünk, mit fogunk látni, akár éjszaka, akár nappal. Egy fotósnak tudni kell, milyenek a fények, milyen kép tárul elé, és abból mit tud kihozni. Ehhez kell a fantázia, különben az ember elsétál a tárgyak, tájak mellett.

S, mi kell még? – hangzott el a következő kérdés és válasz, miszerint: kitartás. A képek készítése nemcsak a szerzőn múlik, hanem az időjáráson is. Ha nem kedveznek az égiek, máskor kell a kiszemelt helyre menni. Szalai György elmondása szerint tud olyan képről, ami több mint három évig készült.

„Azért is jók a képek, mert mértéktartóak. Mert nem elégedett meg készítőjük azzal, hogy elment és lefotózta a tájat. Nem fogadta el a képet, amíg az nem lett teljesen megfelelő. Manapság mindenki felszereléssel jár. Telefonnal vagy más egyéb fényképezőeszközzel fotóz, majd idejön, megnézi ezeket a képeket és azt mondja: az én gépemmel ilyen felvételeket nem lehet készíteni. Nem, mert a fényképező csak egy eszköz. A kép attól lesz kompozíció, attól lesz igazán kép, aki mögötte van. A képek elkészítéséhez kell egy látásmód. Figyelni kell a környezetre, át kell gondolni, és csak utána közzé tenni. Jó látni, hogy ez a fiatalember példaként jelenik meg munkájával” – zárta gondolatait Szalai György.
A város bővelkedik tehetségekben, mind a képzőművészet, mind a zene területén. Mester Gyöngyvér, a Palotásy János Zeneiskola növendéke gitárjátékot adott elő a közönségnek a rendezvény elején, majd a zárást is az ő játéka adta, kellően megalapozva a hangulatot a kiállításnak, amelyet mindenki megtekinthetett ezek után „Szabadon”.