II. Sánta György Emléktorna

A Tehetség SE Jász Sportszigetén július 1-jén, szombaton rendezték meg a II. Sánta György Emléktornát, melyen nyolc, 35 év feletti játékosokból álló csapat mérte össze erejét.

Az egykori kiváló labdarúgó és edző, Sánta György emléke előtt tisztelegve már második alkalommal jöttek össze csapatok, hogy a család meghívását elfogadva egy torna keretében emlékezzenek a nagyszerű sportemberre. A jászberényi és a jászkiséri öregfiúk mellett a címvédő Debreceni Öregfiúk, a Sánta család két csapata, a nagykátai öregfiúk, a Bodamo és az Ascona-Haus Kft. csapata két négyes csoportban kezdte a mérkőzéssorozatot. Mindkét négyesből az első két helyezett jutott tovább és mérkőzhetett a vándorkupáért.

Az A-csoportban az Ascona Haus Kft. három győzelemmel és 12-0-s gólaránnyal végzett az élen. Másodikként a Nagykátai Öregfiúkat és a Casino-Sánta Büfét legyőzve a debreceniek jutottak az elődöntőbe. A B-csoportban az utolsó mérkőzés előtt még három gárda bízhatott a 4-be jutásban, amely végül a Jászberényi FC-nek és a Bodamo csapatának sikerült.

Az elődöntők eredményei:

Ascona Haus Kft. – Bodamo 5-1

Debreceni Öregfiúk – Jászberényi FC 5-4

Mérkőzés a 3. helyéret

Bodamo – Jászberényi FC 3-2

Mérkőzés az 1. helyért

Ascona Haus Kft. – Debreceni Öregfiúk 4-0

Különdíjasok

A torna legjobb kapusa: Cseh Tamás (Debreceni Öregfiúk)

A torna gólkirálya: Nagy Tibor (Ascona-Haus Kft.)

A torna legjobb játékosa: Mezőfalvi Lóránd (Ascona-Haus Kft.)

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott:

Plókai Mihály (debreceni Öregfiúk)

Darázs József (Bodamo)

Juhász Tibor (Jászberényi FC)

A torna legidősebb játékosa: Nemes József (Jászkisér, 1960)

A legsportszerűbb csapat:

Casino-Sánta Büfé

A nem kis meleg ellenére rendkívül sportszerű, jó mérkőzéseken dőlt el a helyezések sorsa. A jól előkészített pályákon nem volt nehéz dolga a játékvezetőknek. A csapatok pedig a jövő évi viszontlátás reményében búcsúztak egymástól a jól megszervezett, jól lebonyolított torna eredményhirdetését követően.

Vélemény, hozzászólás?