Remekeltek a JHA versenyzői
Július első hétvégéjén a Sport-Ju-Jitsu Budapest Bajnokságon, a pestszentimrei Sportkastélyban léptek tatamira a Jászsági Harcművészeti Akadémia fiataljai. Mégpedig nem is akármilyen eredménnyel, hiszen két arany- és négy ezüstéremmel térhettek haza.
Igen népes, rangos mezőny gyűlt össze július első hétvégéjén a pestszentimrei Sportkastélyban, ahol a Sport-JU-Jitsu Budapest Bajnokságot rendezték. Két kategóriában a legjobbnak bizonyultak a jászberényi fiatalok, míg további négy ezüstérmet is szereztek.
Első lett:
Borbás Patrik és Takács Norbert
Második helyen végzett:
Bakos Laura, Csillik Ágnes, Farkas Márton és Sipos áron.
Felkészítő edzők, mesterek: Garamvölgyi Mihály, Gulyás Richárd, ifj. Garamvölgyi Mihály és Vas Pál
Gulyás Richard a Harcművészeti Akadémia elnöke a következőképpen értékelte a felkészülést és a versenyt:
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a tavaly év vége óta lehetőségünk van folyamatosan edzeni a Victory Gym jóvoltából. Nagy szükség van azonban a versenyekre, mert megmérettetés nélkül a sportoló nehezen motiválható, és érezhető kihagyás után küzdelem közben az úgynevezett „ring rozsda”. Sajnos néhány sérülés, és az érettségi, valamint a felvételi miatt pár versenyzünk hiányzott. Így is szép számban jelentünk azonban meg, és kiváló küzdelmek voltak láthatók a tatamin.
Mindenki jól teljesített, azonban kiemelkedett Borbás Patrik és Takács Norbert a teljes mezőnyben. Mindketten úgynevezett Full Ippon győzelmeket arattak. Ez azt jelenti, hogy mind az Ütő-rugó részben, mint a dobás terén, de még a földharcban is Ipoont (teljes értékű találatot) értek el. Bakos Laura debütált ranglista versenyen ebben a versenyszámban. Nagy nemzetközi rutinnal is rendelkező ellenfelét alaposan megszorongatta. Edzőtársaimmal összességében elégedettek vágyunk az elért eredménnyel. Az is látszott, hogy jó irányban halad a sportolóink felkészülése.
Az érmes versenyzőknek és felkészítőiknek Olvasóink nevében is gratulálunk!
- Megfosztották kitüntetésétől a karatemestert - 2024-07-20
- Rendőrségi közlemény - 2024-07-19
- Megfosztották kitüntetésétől a karatemestert - 2024-07-19