Negyedszázad barátság

Vasárnap este a Szatmári Rendezvényház adott otthont a gálaestnek, amely feltette a koronát a ötnapos jubileumi testvérvárosi találkozóra és alkalmat adott okiratban is megpecsételni a Jászberény-Vechta közötti negyedszázados barátság elismerését és megerősítését.

Az elegáns ünnepi díszbe öltöztetett terem méltó helyszínt biztosított az emelkedett hangulathoz, amely a 25 éves együttműködést hivatott megünnepelni. A mintegy másfélszáz német és magyar, valamint a csatlakozott lengyel vendégek jelenléte bizonyította, hogy közös európaiságunk, egymás iránti tiszteletünk és toleranciánk hosszú éveken át képes biztosítani a nemzetek közötti barátságot. Ennek jegyében hangoztak el az ünnepi köszöntők is, elsőként Szabó Tamás Jászberény polgármesterének, majd Vechta városának képviseletében Helmut Gels polgármester gondolatai mentén.

Huszonöt évvel ezelőtt született egy testvériség két város között, amelyeket 1500 km távolság választ el, de a kapcsolat kötelékei nagyon közel hoztak egymáshoz. A születést követően életben kellett tartani ezt a kapcsolatot, amelynek alapja az emberek között kontaktus. Köszönet illeti azokat, akik a születés körül bábáskodtak és a folyamat örököseit is.

Az örökösök nevében nagy tisztelettel adok hálát mindenkinek, akik ebben a 25 évvel ezelőtti eseményben részt vettek és ugyancsak köszönet azoknak, akik az elmúlt negyed évszázadot tartalommal megtöltötték – mondta Szabó Tamás. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a valódi partnerkapcsolat lényege az egyes emberek, a városok közösségeinek valódi jelenléte. Ebben példamutató volt ez a 25 év. Számtalanszor történtek olyan programok, amelyeket a városlakók fogalmaztak meg és továbbítottak kivitelezés, támogatás céljából a városok vezetői felé. A magyar nyelv jól kifejezi azt a kapcsolatot, amely a városaink közötti kialakult, hiszen esetünkben a partnervárosi kapcsolatok úgy működnek, mint egy családban a testvérek közötti viszony. Egymást támogatjuk, a tapasztaltabb segíti a fiatalabbat. A kezdeti időszakban mi, magyarok még csak tanultuk a demokráciát, többpártrendszert, az európaiság szabályait. Nagyon hasznos volt az ezekben a dolgokban előttünk járó nagyobb testvérünk, aki segített, eligazított. Támogatásukat ma is érezzük és köszönjük. Számos esetben a tapasztalati segítség mellett materialista eszközökkel is kaptunk támogatást tőlük. A köszönet mellett mi mindig megpróbáltuk valamilyen módon viszonozni is a támogatásokat. Reményemet fejezem ki, hogy a jövőben is ugyanilyen gyümölcsöző lesz a partnerségünk, s ennek a néhány napnak az emléke és tapasztalata is tovább erősíti a kapcsolatunkat!

Helmut Gels köszönetét fejezte ki a meghívásért, az ünnepi alkalomért és az elhangzott gondolatokért, amelyekkel teljes mértékben azonosult. A polgármester felidézte a partnerkapcsolatot dokumentáló okiratok jászberényi, majd vechtai aláírásának pillanatait és emlékezetbe idézte azt a tényt, hogy a két város gimnáziumai között létrejött kapcsolat még ennél is messzebbre nyúlik vissza az időben. Nagy András és Wolfgang Zatte iskolaigazgatók 1988-ban vették fel egymással a kapcsolatot és fűzték össze a gimnáziumokat, meglapozva ezzel egy testvérvárosi együttműködés létrejöttét, amelyet Magyar Levente és Bernard Kühling polgármester szentesített a testvérvárosi okirat aláírásával 1993 júniusában. Az akkori és a jelenlegi polgármesterek mindannyian az európaiságot képviselik, az együttműködést, amelyet megkönnyített az 1989-es határnyitás, amelyért ma is hálásak vagyunk a magyar népnek –emelte ki Vechta polgármestere. A kétkedők számára bebizonyítottuk, hogy a távolság ellenére is meg tudjuk tartani a kapcsolatainkat és eredményesen együtt tudunk működni. 25 éve boldog ez a kapcsolat, amely olyan valódi emberi közösségeket hozott létre, mint barátságok, házasságok, civil szervezetek, sportegyesületek tagjai, iskolák tanulói, pedagógusai közötti együttműködés. A közösség az együttléten keresztül jön létre és a közösség az, amely az együttlétet meghatározza és segíti. A testvérvárosi kapcsolatok jövőjének alapja a fiatalok találkozása, ennek jegyében kell közösen gondolkodnunk, ahogy tettük ezt az elmúlt három napban is. Sokat köszönhetünk a két város baráti körének is, melyek elnökeit külön meg kell említeni a kapcsolatok életben tartásakor.

Helmut Gels felhívta a figyelmet Amerika és Európa szembenállására, amelyre az unió a szolidaritás szellemében kell, hogy választ találjon. Együtt kell megoldást találnunk a helyzetre jó érzékkel, előítéletek nélkül a közösség egységében. A testvérvárosi együttműködés példájából okulva láthatjuk, hogy mindez működhet a különböző véleményeket ütköztetve és egy nevezőre hozva, tiszteletre és a közös gyökerekre alapozva. Ez a barátságunk kulcsa és Európa tükörképe is.

Végezetül Vechta polgármestere megköszönte a vendégszeretetet, amellyel a berényiek mindannyiszor fogadják a delegációt, az elmúlt huszonöt évet és a remek programokat. A következő hasonlóan sikeres huszonöt év reményében kívánt erőt és kitartást a további esztendőkre.

A beszédek elhangzását követően a polgármesterek ünnepélyesen aláírták az együttműködés folytatását dokumentáló okiratot. Szabó Tamás ajándékképpen Sisa József keresztényi témájú tűzzománc alkotását nyújtotta át a találkozó emlékeként Helmut Gelsnek. Ugyancsak ajándékkal köszöntötte Gels asszonyt, a tolmácsot, a német testvérvárosi baráti kör elnökét és párját, illetve Faragó Mónikát, aki kezdetektől segíti szervezőmunkájával a találkozókat.

A gálaműsor a Palotási János Zeneiskola műsorával folytatódott majd a vacsora idején Terenyi Krisztián jazz formációja muzsikált. A desszertként feltálalt, tűzijátékkal díszített születésnapi tortát természetesen a két polgármester szelte meg. Az édesség mellé már Pál Mihály és bandája szolgált népi muzsikával és a Jászság Népi Együttes fiataljai kalotaszegi táncbemutatóval, akiknek ruhája ugyanolyan szép és színes volt, mint a testvérvárosi kapcsolatok jegyében eltelt 25 esztendő.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?