Szabó Magda önvallomásai

Szabó Magda ikonikus alakja a magyar írótársadalomnak. Alkotásaiban úgy nyúlt az emberközeli témákhoz, hogy írásai évtizedek múlva is értéket hordoznak. Az írónő idén lenne százéves. Emléke a Szabó Magda 100 – Agyigó című színpadi esten elevenedett meg október 9-én a Déryné Rendezvényházban.

Szabó Magda száz éve október 5-én született Debrecenben. Személyében a XX. század egyik legműveltebb íróját, műfordítóját, különleges nőalakját tisztelhetjük. Hogyan emlékezhetnénk rá méltóképp, ha nem az írónő önéletrajzi ihletésű prózaköteteiből és verseiből készült esttel, melyet a Spirit Színház hozott el Jászberénybe?

Szabó Magda feltárulkozó önvallomásait a Für Elise című regénye őrzi, amit életének utolsó éveiben vetett papírra. Szintén gyermekkoráról, szerelemről vall a Szüret című verseskötetében.
Szeretett férjének pedig a Megmaradt Szobotkának című könyvében állít emléket. E három alkotás részleteiből szólt hozzánk Nagyváradi Erzsébet színművész érzelmes előadásában és Kutik Rezső gitárjátékán keresztül a megidézett írónő.

Írógép, asztal, karosszék, könyv, és a megszólaló csend – a színpad egyszerű díszlete elevenítette fel a múltszázad meghatározó írójához köthető tárgyi emlékeket. Az átélést Nagyváradi Erzsébet titokzatos mégis kitárulkozó monológja hozta el a közönség számára.

„1949-ben a Bárány című verses kötetemért elnyertem a Baumgarten díjat.” – Szabó Magda élete egyik sorsfordító eseményével kezdődött a monológ, hiszen a történelemből tudjuk: valójában Kuczka Péter kommunista költő kapta meg a neves kitüntetést.

A múlt igazságtalanságából felocsúdott nézők hamarosan Szabó Magda gyerekkorában találták magukat. A debreceni születésű írónő sosem volt átlagos kisgyermek. Nem babázott, latinul feleselt, és már három évesen írt, olvasott. Különcködő kislány volt, istenadta tehetség, aki kardinális természetével már gyermekkorában kiállt elveiért.
Ez jellemezte később is, az 1900-as évek derekán. Nem hajtott fejet a rendszernek. Ennek következményeként 1949-től 1958-ig nem is publikálhatott. A hallgatás tíz éve alatt írt alkotásait csak később adták ki.

A színdarab második felvonásában az írónő szerelmi élete tárult elénk. Szobotka Tibor íróval való kapcsolata a puritán, tiszta, álarc nélküli érzések kapuját nyitotta meg. A két író élete találkozásuk pillanatától eggyé vált és 35 éven át elválaszthatatlan párt alkottak. Gyermekük nem született, az írónő mégis nagycsaládról álmodozott.

Őszintén vallott élete szerelme elvesztéséről, a mély fájdalomról, a magányról, férjének utolsó óráiról. Az utolsókról, melyek még mindig kettőjükről szóltak. Szobotka Tibor ajkán kedvese becenevével, „Agyigóval” távozott a földi életből. Felesége Szonett című versében ír az elmúlásról, amit az est záróakkordjaként gitárhúron pengetett el Kutik Rezső, Nagyváradi Erzsébettel közösen énekelve. Az előadásban hallottak az írónő belső vívódásaival, gondolataival itatták át a közönséget, méltó emléket állítva ezzel Szabó Magdának.

Fotók: Jásznapló