Szürrealista – neodadaista univerzum

A magyar avantgárd legendájával, ef Zámbó Istvánnal tölthettünk el egy estét október 6-án, pénteken, a Lehel Film-Színház termeiben. Ízelítőt kaphattunk szerteágazó formabontó művészeti munkásságának darabjaiból: kísérleti filmjének vetítése, festményeiből nyílt kiállítás megnyitása és zenekara alternatív rock koncertje tette teljessé az underground élményt.

Festő, grafikus, performer, költő és zenész, nonkonformista művész a Szentendrén élő ef Zámbó István. Nem érdekli más, mint az önkifejezés dadaista, szimbolista, szürrealista formája, ahogy erről képei, szobrai, szövegei és filmjei tanúskodnak. Hivatásos amatőrnek nevezi magát, ösztönösen, műfaji megkötöttségek nélkül dolgozik. A művészet számára életforma, felfogásában a hétköznapi cselekvés is lehet művészeti aktus.

A mozi Sára Sándor terme zsúfolásig telt legendás művészetén felnőtt érdeklődőkkel, akik 1997-ben, a Balázs Béla Stúdióban készült video improvizációját láthatták, Tisztaság fél egészség címmel. A benne szereplő két földönkívüli időutazó arra kényszerül, hogy a Duna szentendrei szakaszán az aranyhalról és az őt kifogó halászról szóló ősi mese két szereplőjének helyébe lépjen.

Küldetésüket sikeresen teljesítik, de nem térhetnek többé vissza hazájukba, ezért itt maradnak a Földön bulizni. „Kalandjaik”, filmkockákra álmodott filozófiai eszmefuttatásaik, kérdések tömkelegét vetették fel a nézőkben, melyeket Telek Zsolt véleményalkotóval és magával a rendező, szereplővel, ef Zámbó Istvánnal beszélhettek meg.

Alig egy óra múltán aztán már a mozi galériáján ismerkedett a közönség az autodidakta képzőművész elmúlt két évtizedben született alkotásaival Változó Állandó című kiállításának megnyitójára várakozva. Góg Zoltán a kortárs magyar képzőművészet, évtizedek óta meghatározó alakjának nevezte az alkotót, ef Zámbó Istvánt, akinek, mindezek ellenére, ez az első tárlata Jászberényben.

A kiállítás megnyitását az egész este folyamán tevékenyen közreműködő Telek Zsolt szabadgondolkodó vállalta, aki régóta tartó barátságban van a művésszel és zenei világával egyaránt.

Stílszerűen Wahorn Andrástól vett idézettel kezdte mondandóját, mely szerint: „egy kiállítás megnyitó akkor jó, ha hosszú, ennek megfelelően unalmas és érthetetlen, valamint művészettörténész tartja.” Ezekből az érthetetlent garantálta halhatóságának. Bemutatta Szentendre mindenki által ismert Öcsikéjét, aki érdemes művész, Munkácsi díjas, lovagkereszt „tulajdonos”, a Vajda Lajos Stúdió egyik alapítója, és még sok minden más.” Gondolatai akkor kezdték el végtelen kalandjaikat mikor eltöprengett azon, milyen messze vannak a csillagok. Képei olyan gondolatokat ébresztenek a szemlélőben, befogadóban, ami önmagának nem jutnak eszébe.

Öcsi ösztönös, zsigeri alkotó, ősművész, kozmikus örömlény, egy vagy egyszerre több, külön-külön párhuzamos univerzum hiteles ábrázolója, dimenzión átugró. Lényében és tevékenységében tükrözi a kozmosz végtelenségét és abszurd realitását. Művészete, bensőnk életre keltője, tudatalattink és felettink expresszív ábrázolója. Az életünket kérlelhetetlenül meghatározó szerelem, élet, elmúlás halált megvetően elfogadó és elutasító közlője. Rá- és felszabadít valamire, amit talán magunkban, mélyen elraktározva érzünk, ám még sokszor saját énünknek sem merünk bevallani.”
A megnyitót követően szeretettel szemléltük végig a kiállított képeket, az azokon ábrázolt szürreális látomásait és a visszatérő motívumokat. A pöttyös labda, a fűrész fejű kutya, a hal, az elégett gyufaszál, a vakbot, a vörös körmű ujj, a szív, vagy akár a síró Mikulás teszik egyedivé utánozhatatlanná művészetét.

Mikor fest, fejben zenél, és amikor zenél, fejben fest – mondta ef Zámbó István, ami jó felvezetés zenekara a Happy Dead Band fellépésének. Ide kívánkozik néhány személyes jellegű sor arról, hogy kiskamasz koromban a szomszéd srácnak köszönhetően hallottam először ef Zámbó Happy Dead Band-jét és persze a Bizottságot. Aztán gimis koromban, a nyolcvanas évek vége felé, már szerelem volt a javából, máig meghatározó vonulata a hazai underground zenei világa iránti rajongásomnak, többszörösen másolt, ceruzával visszapörgetett kazettákkal…

A műfaj, művészeti határok átvágásával, olyan produktumot hozott létre, amely ellenállt az ideológiailag terhelt hivatalos kánon elvárásainak, és máig ható új irányt szabott az alternatív kultúrának. A hetvenes években létrehozott ef Zámbó Happy Dead Band folyamatosan koncertezik, amikor csak teheti. A CinePart Club színpadán Szentendre földalatti legendája, a zseniális, nyughatatlan, töretlenül örökké friss és szürreál szabadcsapata játszott, a felejthetetlenül vidám és „debil” estén. Zenei stílusában és világát tekintve eklektikus könnyűzenét, szürrealisztikus és expresszív szövegvilággal.

Ezeket gátlástalanság, a megbotránkoztatás és az önirónia jellemzi, a meghalt szerelemmel, az örökkévalósággal és az önkívülettel foglalkozva. A műsor az infantilis eklektika szellemének jegyében fűződik, vagyis gátlástalanul keverik a stílusokat. Miles Davis-től játszottak jazz-rock feldolgozásokat, kihasználva a nagyszerű szólista zenészek jelenlétét. Saját szerzeményeik mellett helyet kaptak a 80-as évek kortárs, meg nem értett zenekarainak számai főleg, a Bizottságé. Az improvizatív blokkba még az is belefért, hogy Telek Zsolti elkötelezett rajongó egyik kedvenc Bizottság „nótáját” énekelhette a zenekar kíséretében.

Igazi alternatív underground esemény részesei lehettünk ezen az estén, jó volt egy ideig megint 17 évesnek lenni…