Rossz tanácsot adott az ügyvéd?

Jászberény önkormányzatának képviselő-testülete március 9-i rendes, nyílt ülésén többségi szavazattal lezárta a Dalkia-ügyet.

A szerződő Prométheusz, a per kezdetén már Dalkia, időközben Veolia Energia Magyarország Zrt., mint felperes és Jászberény város, mint alperes közötti bánatpénz (750 millió forint) megtérítése iránti per hátterének 2010-2015-ig terjedő történéseinek áttekintésére tavaly február 27-én jött létre három ellenzéki és négy kormánypárti taggal az önkormányzati vizsgálóbizottság.
A bizottság tizenhat ülést tartott, tizenöt személyt hallgatott meg. Megállapította, hogy a kórház 2007-2008. évi működtetésének átalakítása szükségszerű volt a tarthatatlanul magas működési kiadások miatt. Meggyőződésük, hogy a kórház csak azért maradhatott talpon, mert nem külső működtető céggel, hanem saját Kft-kkel oldotta meg az üzemeltetést.
A későbbi vesztes per onnan eredt, hogy a képviselő-testület szerződést bontott a Dalkiával az önkormányzat által megbízott ügyvéd véleményére alapozva, miszerint az önkormányzatot nem érheti semmiféle hátrány a kórház által előzőleg kötött szerződések felbontása esetén. A bizottság szerint e határozott szakvélemény nélkül az akkori képviselő-testület többsége nem szavazta volna meg a szerződésbontást.

Köztudott, hogy a magyar kormány átvállalta és kifizette a perveszteséget. Időközben a JNSZM Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályán ismeretlen tettes elleni feljelentés alapján eljárás indult, hogy a kórház átalakítása során történt-e nagy értékű, szándékos károkozás. Ezt a nyomozást a megyei főügyészség 2015 decemberében megszüntette.
A bizottság megállapította, hogy az önkormányzatot ért nagy összegű kár miatt a képviselő-testület tagjai nem vonhatóak felelősségre, ellenben felmerül annak kérdése, hogy a megbízott ügyvéd kijelentései, eljárásai további vizsgálatot igényelnek-e. Nem találtak dokumentumot arra, hogy a Dalkia, mint felperes tett-e megegyezési ajánlatot az önkormányzatnak, így ezt érdemben nem is mérlegelhették. Tanulságként javasolták a testületnek, hogy a peres ügyekről évente egy alkalommal, zárt ülésen kapjanak tájékoztatást a képviselők
A vizsgálóbizottság jelentését tizenegy kormánypárti képviselő szavazatával fogadták el. A bizottság eme beszámolóját követően megszűnt.