Ajándék a pingpongosoknak
November 25-én rendezték a Jászsági Asztalitenisz Diákolimpia döntőit az 1-8. osztályosak részére, a Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tornatermében.
A jászsági döntőben szinte jászberényi diákok döntötték el az elsőség kérdését a szokásos diákolimpiai korosztályokban, amely során Szappanos Gellért (Gyakorló ÁI), Kövér Kristóf (Bercsényi) és Baranyi Nikolett (NBA) lett a győztes.
Ez alkalommal adták át ünnepélyes keretek közt azokat a sporteszközöket is – 5 db pingpongasztal, hozzávaló hálók, adogatógép, 30 db ütő, és 1000 db pingpong labda – amelynek értéke kb. 1,5 millió forint. Ezt a Nagyboldogasszony Iskola és a Jászkürt DSE nyerte el – pályázat útján -, a Magyar Asztalitenisz Szövetségtől. A pályázatot a Megyei Asztalitenisz Szövetség és az NGS Union Jászberény ASE is támogatta. Az ünnepélyes átadáson a versenyzőkön kívül jelen voltak a Jászberényi ASE sportolói, a szponzorok, Csornai Csaba, a megyei szövetség elnöke, Weiszmüller Imre a Jászsági Diákspot Bizottság titkára és Nagy András, az Önkormányzat Humán Erőforrás bizottság elnöke is tiszteletét tette. Az átadás után, bemutatót tartottak a JASE NB III-as csapat asztaliteniszezői, akik kipróbálták természetesen az adogató gépet is.
A verseny részletes végeredménye:
Fiúk I-II. korcsoport:
- Szappanos Gellért (Gyakorló)
- Sass Patrik (NBA)
- Tóth Gábor (Bercsényi)
Fiúk III-IV. korcsoport:
- Kövér Kristóf (Bercsényi)
- Baranyi Róbert (NBA)
- Győri Benjámin (NBA)
Lányok III-IV. korcsoport:
- Baranyi Nikolett (NBA)
- Tóth Anna (NBA)
- Járomi Mariann (NBA)
- 15 dobogós helyezés a Csizmadia Emlékversenyen - 2020-11-18
- Fordítottak a hokisok - 2020-11-16
- Kolibri sikerek az országos versenyen - 2020-10-19