Negyedik a Liska

A Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola női röplabdacsapata bejutott az országos döntőbe. Az OB mérkőzéseit február 28-29 és március 1-én, Kaposváron rendezték.

A középiskolások női röplabda országos döntőjébe nyolc együttes verekedte be magát, amelyeket a rendezők két négyes csoportba osztottak be. A Litkei Gábor vezette berényi együttes a budapesti Veres Pálné Gimnázium, Székesfehérvár és Gödöllő női csapatával kerültek egy csoportba. Az első mérkőzésen a fővárosiaktól 3-2 arányban alul maradtak, ám a következő körben 3-1 arányban nyertek a fehérváriak ellen, majd 3-0 arányban legyőzték a Gödöllőt is. Viszont a Székesfehérvár megverte a pestieket, így a körbeverésekből a Liskások jöttek ki jól olyannyira, hogy csoportelsőként jutottak a négyes döntőbe, ugyan úgy, mint a Békéscsaba a másik csoportból, így mindkét együttes szombaton nyugodtan várhatta ellenfelét. A szabályok értelmében ugyanis a csoportok 2. és 3. helyezett csapatai ugynevezett „előkeresztjátékkal” döntötték el a legjobb négybe való kerülést. Az eredmények alapján a berényi lányok vasárnap délelőtt Balatonfüreddel játszották az egyik elődöntőt és 3-0 arányban alulmaradtak. Hozzá kell tenni, hogy 1-0 után a 2. játszmát 28-26-ra veszítették el, amelyben két „érdekes” bírói döntés is született a végén. Így következett számukra a bronzmeccs, amit a Nyíregyháza nyert ellenük, szintén 3-0 arányban, a döntőt pedig a Békéscsaba nyerte Balatonfüred ellen.

– Már a döntő mezőnyének ismeretében elmondtam, hogy olyan csapatok kerültek a legjobbak közé, hogy 1-8-ig minden lehetséges. Mindezeket figyelembe véve nincs bennem hiányérzet, teljes mértékben elégedett vagyok a lányok hozzáállásával és teljesítményével. Akik előttünk végeztek, jobbak voltak nálunk, mi meg négy nagyon jó együttest előztünk meg, tehát mindenképpen elégedett vagyok a 4. hellyel – nyilatkozta hazaérkezésük után Litkei Gábor edző, a Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola testnevelő tanára.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?