Ládi József Emléktorna
Négy éve, hogy Jászberény kiváló futballistájára, Ládi Józsefre emlékezünk a róla elnevezett emléktornával. Ezúttal augusztus 10-11-én rendezték a tornát két utánpótlás korosztály részére, merthogy a névadó pályafutása befejeztével a fiatalok edzője lett.
Az első napon, szombaton az U-14-es tornát bonyolították le öt csapat részvételével, ahol a végső helyezések sorsát körmérkőzéses formában döntötték el a résztvevők. Nagy küzdelmet és szoros csatát vívtak egymással a csapatok, amit bizonyít az a tény is, hogy a jobb gólkülönbség döntött az elsőség sorsáról.
Nagy öröm, hogy ez a JFC fiataljainak volt a legjobb, így tehát itthon maradt az egyik trófea. A győztesnek járó kupát és az érmeket Ládi József feleségétől és Anna lányától, valamint dr. Gottdiener Lajos elnöktől vehették át a résztvevők. Az U-14-es Emléktorna végeredménye: 1. Jászberényi FC I., 2. Halászi Focisuli, 3. Jászberényi FC II., 4. SBTC, 5. pedig a Budapest FC. A torna gólkirálya: Forgó Márk (JFC) hat góllal. A legjobb kapus: Nagy Barnabás (JFC II), míg a torna legjobb mezőnyjátékosa: Barna Tamás (Halászi Focisuli) lett. A JFC győztes csapatának a névsora: Rácz Róbert, Rácz Alex, Bathó Balázs, Bathó Edvin, Nagy László, Magyar Barnabás, Szappanos Péter, Csányi Kristóf, Forgó Márk, Kövér Botond, Bazsó Dávid, Fábián Patrik. A győztes csapat edzője: Tasi Zoltán.
Másnap, vasárnap az eggyel magasabb, azaz az U-15-ös korosztály küzdelmeivel folytatódott a IV. Ládi József Emléktorna. A nagy meleg ellenére színvonalas mérkőzéseket vívtak egymással a csapatok. Az előző napihoz hasonlóan itt is csak gólkülönbség döntött a tornagyőzelemről. A torna végeredménye: 1. Budapest FC, 2. SBTC, 3. Jászberényi FC, 4. Halászi Focisuli, 5. ESMTK, 6. Gyöngyösi AK. Ebben a korosztályban a torna legjobb játékosa: Gyetvai Noel (SBTC), gólkirály: Varga László (JFC), a torna legjobb kapusa pedig: Tóth Gergő (Budapest FC) lett.
A bronzérmes jászberényi csapat tagjai voltak: Nagy Márk, Nagy László, Pikó Martin, Török Marcell, Varga László, Donkó Ádám, Gattyán Máté, Hudra Bernát, Gedei Bence, Szabó Olivér és Takács Bence. A csapat edzője: Kis-Németh Albert.
- 15 dobogós helyezés a Csizmadia Emlékversenyen - 2020-11-18
- Fordítottak a hokisok - 2020-11-16
- Kolibri sikerek az országos versenyen - 2020-10-19