A szentek példája az út

Vasárnap tíz órától a hagyományos Rozália napi szentmisén és búcsún vehettek részt az érdeklődő hívek a Nagyboldogasszony Főtemplomban. A misét ezúttal az egy hónapja Jászberénybe került Zsova János káplán atya mutatta be. A templomba most is sokan érkeztek erre az évről évre megrendezendő alkalomra.

Zsova János káplán atya ünnepi gondolatai között először a szentekről szólt. Helyesebben arról, hogy kiket is nevezhetünk szenteknek? Azokat a személyeket avatják/avatták szentté, akik az emberiség előtt példával jártak elöl, életükkel mintát mutatva, nagy tetteket vittek véghez.

Ezek az embertársaink valóságos földi életet éltek. A szent nevet azért kapták, és kapják ma is az arra érdemesek, mert akár vértanúsággal csatlakoztak Jézus Krisztushoz, és erkölcsileg példamutató életet éltek, példát adva ezzel minden kor emberének.

Ilyen szent volt Rozália is. Az egyházi naptárban szeptember 4-e halála napja, s egyben mennyei születésnapja. Ez a dátum a világi naptárban is helyet kapott.

A folytatásban a káplán atya szólt Szent Rozália életéről. Elmondta, hogy nemesi családban nőtt fel, édesapja fejedelem, édesanyja normandi királyi rokonságból származott. Jó nevelést kapott, keresztény szellemben. Szülei nemesi házasságot szántak neki. Azonban Rozáliának egy látomásában megjelent Jézus Krisztus, s ez késztette őt arra, hogy egész életében – amely rövid volt, mindössze 35 évet élt meg – Krisztus jegyese legyen. Rozália a szerzetesi életformát választotta, remeteként barlangban élt, elhagyta a királyi palotát. Alázatosságot vállalt Jézus miatt, ezzel akart az ő szentségi életéhez kapcsolódni.

Zsova János atya azt is kiemelte, hogy a szentek példája az út a keresztény ember számára, amivel közelebb tud jutni a mindenható Istenhez.

„Minden ember boldog szeretne lenni, de az élet sok megpróbáltatást tartogat számunkra. Szenvednünk kell, kereszteket hordunk, néha elkeseredünk, s kérdjük: hol az Isten? Szükségünk van a földi életre, mert ebben a szakaszban tudunk az örök boldogságra készülni. Mi is találkozhatunk Jézussal, ha mindennapi imáinkban megszólítjuk őt, elmondjuk neki örömünket, bánatunkat. Alkalom erre a találkozásra, a szentmise is, amikor áldozáshoz járulunk, akkor egyesülhetünk vele.” – fogalmazott Zsova János.

S, még egy fontos hír is elhangzott: vasárnap a szentmisével egy időben avatta szentté Ferenc pápa Teréz anyát, akiről szintén mindannyian sokat hallottunk már.

IMG_4156

A Szent Rozália napi szentmise és búcsú része a Rozália díj átadása, amelyet a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) jászberényi csoportja alapított.  Azokat részesíti a csoport ilyen díjban, akik a városért, Isten szolgálatában élik le életüket. Ezúttal ezt a megtiszteltetést a Jézus Neve Plébánia-Barátok temploma kántora, Sisa Menyhért kapta. Gyermekkori vágya volt ez a hivatás, amit több évtizede lelkiismeretesen végez. Mindenkinek nagy alázattal segít, felkészült képzőművészetből és templomtörténetből egyaránt. A díjat Vargáné Deme Katalin, a KÉSZ helyi csoportjának elnöke adta át.

Az ünnepség a közeli Rozália kápolnához vezető körmenettel és közös imádsággal ért véget vasárnap a déli órákban.

Buschmann Éva

Buschmann Éva

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?