Mielőtt a fék helyett a gázra lép… – 2. rész

2020-01-232020-01-23 Munkatársunk 0 Comments Mielőtt a fék helyett a gázra lép, olvasói levél

(Folytatás az előző lapszámból.)

Viszont, milyen a gondviselés, egy árva kiscicának épp mamát kerestek. Bár nem rokonok, ő is fekete, mint eddig nálunk szinte mindenki. Hozzánk került, elfogadták egymást, fogadott anyukája etette, nevelgette. Aztán persze az anyatejtől ő is megbetegedett. A szeme beragadt, nem evett, gubbasztott, ki sem volt a takonyból hetekig, szinte vége volt. Lefogyott, kisebbre, mint amikor hozzánk került, már csak a csontja, és bőre volt. Sosem lehetett tudni, lesz e még neki reggele. Napi látogatás az állatorvosnál, infúziók, injekciók. Aztán 3 napot bent töltött a „kórházban”. Aztán már nem akart, vagy nem tudott szopni. Enni viszont önállóan még nem tudott. Fecskendővel etettem naponta 4-5-ször, heteken át. A szeme nem javult, a kedve sem, de a tápszert elfogadta. Küzdöttünk az ő életéért is. Az állatorvosoknak hála, úgy tűnik, megmarad. Már hízott, és nem olyan taknyos, a beteg szeme még nem nyílt ki, de cseppentés után már néha nyílik egy kis rés. Anyukája őt is szépen tanítja a tőle telhető dolgokra.

Kezdett minden rendeződni, az anyuka összeszedte magát, a kiscica alakul (bár a legújabb diagnózis szerint a beteg szeme sosem lesz már jó), és az egyéves is egy hónapja egészséges, már nem is emlékszik a betegségre. Szép, nagy fiú lett, izmos, erős, jó kiállású, de így is nagyon cuki, kedves, ragaszkodó, dorombolós. A nyár nagy részében a borostyán bokorban aludt, ahol a sűrű lombok hűst, és fekhelyet készítettek neki. Mostanában felfedezte magának az ablakpárkányt, a kint és bent határát, ahol járt a levegő, talán a legnagyobb melegben is. Amíg a nap oda nem fordult, kívül a bádogpárkányon szunyókált naphosszat.

Két napja eltűnt. Soha nem szokott kimaradni fél napnál tovább. És ezelőtt soha nem ment a főút felé. Az autókat ismeri, hiszen nekünk is van, és az utcában is jár azért bőven. Mindig tudott magára vigyázni. De a főúton épp egy pár száz méteres egyenes szakasz van az utcánk torkolata előtt, a megengedettnél nagyobb gázzal közlekednek az autók, és hajnalban még figyelmetlenek is a sofőrök. Elütötték az utcasarkon, elhunyt. Nagyon hiányzik.
A sofőr mielőtt a fékre lépett volna a gáz helyett, ha átgondolta volna, vagy tudta volna, mennyi szenvedés van már így is a család mögött, biztos máshogy cselekedett volna. Legalábbis remélem! Az ilyen figyelmetlen sofőr a hirtelen kilépő embert is elüti! Az útszakasz sötétben is jól belátható, nincs semmi akadály, ahonnan egy macska előugorhat, és ma már az autók, és a fékek is egyre jobbak. Vagy szándékosan tette, de akkor nagyon nagy gonoszság lakik a lelkében! Talán soha nem ment volna arra többet a macska, – mert nem szokott, és nincs is annyira közel hozzánk az út -, ha akkor, abban a végzetes pillanatban nem vadászik rá a végzet…

Mert mindenkit hazavárnak, nem csak embert, állatot is. Vigyázzunk rájuk, mert valakinek sokat jelentenek, számítanak, nagyon hiányoznak és semmivel sem pótolhatóak!
Annyi öröm van bennük, amikor hazaérsz, előjönnek, nyávognak, hízelegnek, enni kérnek, amikor látszik alvás közben is, mennyire jól érzik magukat, amikor megvigasztalnak, ha szomorúan érsz haza, melléd fekszenek, őszinte szeretettel néznek rád, és húzódnak hozzád, mert ők mindig örülnek neked, őszintén, hálásak mindenért, az ételért, a törődésért, az otthonért, az életért.

És te milyen vigasztalhatatlanul szomorú vagy, amikor valamelyikük nincs többé.
(Maximális tisztelet Jászberény állatorvosainak. Nagyon lelkiismeretesen végzik a munkájukat, odaadóak, kedvesek, elkötelezettek az állatok iránt. Csak dicsérni lehet őket. Kitartóan küzdenek minden állatért!)

PKA

Ui.: A kicsinek közben ki kellett venni a rossz szemét, mert elfertőződött belülről, hatalmasra dagadt, és veszélyeztette az életét. Aztán a homlokán nőtt egy nagy pukli, tele volt gennyel, ki kellett szúrni, és kifolyatni. Karácsonykor csupa láz volt, azt hittem, meg se éri, mire újra kinyit a rendelő. Őt is hűtöttem, itattam fecskendővel. Azt mondták, sajnos a taknyosság, és a láz időnként vissza fog térni. Most épp jól van, kicsit tüsszög, és most már egy szemmel szemléli ezt a furcsa, veszélyes világot …