Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés – Jászberény és Jászdózsa települések összefogásával

Jászberény Város Önkormányzata és Jászdózsa Község Önkormányzata turisztikai fejlesztéseket valósított meg.

A projekt tartalma:

A TOP-1.2.1-15-JN1-2016-00015 kódszámú „Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés – Jászberény és Jászdózsa települések összefogásával” tárgyú pályázat keretében Jászberény és Jászdózsa településeken valósítottak meg turisztikai fejlesztéseket.
Jászberény esetében az állatkert területén került kialakításra egy Ökoturisztikai látogatóközpont és tematikus játszótér, míg Jászdózsán a Kápolna-Domb régészeti feltárására, ezzel összefüggésben (a feltárt leletek bemutatása vonatkozásában) a könyvtárépület felújítására került sor, valamint a Tájház, Bollók Emlékház és Tábori Emlékház került felújításra.

A projekt célkitűzése szorosan illeszkedett a Felhívás céljaihoz, ugyanis a fejlesztés keretében térségi szintű, turisztikai termékcsomagok és kisléptékű tematikus turisztikai fejlesztések megvalósítására, illetve helyi, térségi jelentőségű, turisztikai vonzerőt képező kulturális, épített, természeti örökség turisztikai hasznosítására került sor. További célja volt a látogatók számának növekedése révén a helyi kereskedelem és vendéglátó szektor helyzetbe hozása, amely, ezáltal hozzájárult a helyi gazdaság fejlődéséhez, illetve munkahelyek teremtéséhez.

A fejlesztések sikeres megvalósítása alapvetően hozzájárult a térség turisztikai potenciáljának növekedéséhez, ugyanis mindkét településen korhű épületek felújításával és berendezésével, illetve aktív turizmushoz valamint ökoturizmushoz kapcsolódó szolgáltatások révén valósult meg a turisztikai szolgáltatások fejlesztése, amelyek bekerültek a Jászság nevezetességei közé. A fejlesztések révén a látogatók számának növekedése, ezzel párhuzamosam pedig a kereskedelmi és vendéglátó egységek bevétel növekedése, továbbá a helyben tartózkodási idő növekedése is megvalósult.

A fejlesztés során a két településen a felhívásban meghatározott támogatható tevékenységek közül az alábbiak valósultak meg:
– Kulturális örökség turisztikai hasznosításához, bemutathatóvá tételéhez kapcsolódó építés, felújítás, bővítés, kiállító és bemutatóterek, többfunkciós helyiségek kialakítása, fejlesztése. (Jászdózsa)
– Turistafogadás feltételeinek létrehozása, vendégfogadó terek kialakítása, látogatóbarát funkciók kialakítása, bővítése, a színvonalas turistafogadáshoz szükséges szolgáltatási háttér kialakítása (Jászberény+Jászdózsa)
– Ökoturisztikai fejlesztések (Jászberény)

A projekt átfogó célja volt a helyi hagyományokban, értékekben bővelkedő gazdasági kulturális és táji örökség által kínált lehetőségeket kihasználó és megőrző, valamint a település vállalkozásainak fenntartható fejlődését elősegítő, a lakosok számára minőségi élhetőséget, az idelátogató vendégeknek pedig magas turisztikai színvonalat biztosító vonzó település megvalósítása.
A projekt befejezése: 2020. 09.28.
A projekt kódszáma: TOP-1.2.1-15-JN1-2016-00015
A projekt tervezett összköltsége: 307.131.510,-Ft
A vissza nem térítendő támogatás összege: 299.990.000,-Ft
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.
A projektről bővebb információt a www.jaszbereny.hu oldalon olvasható.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?