180 éve épült a jászberényi városháza

A Zagyva folyó két partján fekvő Jászberény a legrégebbi időktől fogva a Jászság legnagyobb kiterjedésű, legnépesebb települése, gazdasági, vallási és kulturális központja.

A 150 éves török megszállást a Jászság, s így Jászberény is viszonylag szerencsésen átvészelte. Lakói a kíméletlen adóterhek és a városban állomásozó török lovas őrség katonáinak kegyetlenkedései miatt ugyan időnként elfutottak a szomszédos megyékbe (Heves, Nógrád, Gömör), de később újból visszatértek, s ennek következtében a város voltaképpen sohasem vált teljesen lakatlanná. A település viszonylag együtt maradt lakosságának, és jelentős gazdasági erejének köszönhetően a török hódoltság idején vált a kiváltságos Jászkun Hármas Kerület közigazgatási központjává, s ebbéli pozícióját egészen 1876-ig megőrizte.

1692-ben I. Lipót három országos vásárt engedélyezett Jászberénynek, s az 1699-es Pentz-féle összeírás pedig a Jászság és a környékbeli magyar területek vásározási központjának nevezte.

A Jászkunság 1702-ben történt eladását követően a földesúr, a Német Lovagrend is itt hozta létre központját, és innen irányította − a Rákóczi szabadságharc idején végleg egységgé forrott − Jászkun Kerület közigazgatási és gazdasági életét.1731-ben a kincstár másodszor is kiárusította a Jászkun Kerületet, amikor „örökös joggal és visszavonhatatlanul” a Pesti Invalidus Ház tulajdonába adta át.

A jászok és kunok az eladottság 43 éve alatt élvezett viszonylagos igazgatási autonómiája tette lehetővé, hogy 1734-ben Jászberényben saját költségükön felépítsék a Hármas Kerület közös székházát, elkerülve ezzel, hogy annak urasági székhely jellege legyen. A jászok és kunok állhatatos, kitartó küzdelmét jogtalanul elvett szabadságuk és kiváltságaik visszaszerzéséért 1745-ben végre siker koronázta, amikor „kegyes királynői engedéllyel”, nagy összefogás és erőfeszítések árán véghez vitték a redemptiót.

A redemptiót követően a Jászságban is megindult az iparosodás, polgárosodás, városiasodás, és kialakult az a parasztpolgári életmód, amely mintegy másfélszáz esztendőn keresztül jellemezte a jászokat és településeiket. A társadalmi, gazdasági fejlődés hatására átalakult a települések képe: új középületeket, lakóházakat építettek, csinosodtak az utcák és a terek is.

Jászberény a 18. század második felében még egy alföldi mezőváros jellegzetes képét mutatta, központjában a Nagytemplomtól a Pálinkás-keresztig lehúzódó hatalmas főutcával, melyből kiemelkedett a Jászkun Hármas Kerület barokk-rokokó stílusú, ekkor még földszintes székházának épülete. Távolabb a Felvég felé a Barátok temploma, az Alvégen pedig a reformátusok templomának fatornya magasodott az ég felé, s körülöttük a településen átfolyó Zagyva oldalágai hálózták be a város belterületét.

A település szerkezetét ekkor még a halmazosság, a kétbeltelkesség jellemezte, amely azt jelentette, hogy egy gazdának egy helyiségen belül két beltelke volt. A település központjában álltak a kicsiny, felkerítetlen portájú lakóházak, a település szélén pedig a gazdálkodás színterei az ólas- vagy szérűskertek.

Jászberény egyik jeles szülötte, a magyar vándorszínészet nagyasszonya, Scheckenbach Rozália, akit később csak Dérynéként tisztelt a nagyérdemű publikum, visszaemlékezéseiben az alábbi módon írta le a város 19. század eleji arculatát. „Jászberény igen népes, jó nagyocska mezőváros volt már akkor is, a város közepén végignyúló egyetlenegy nagyon széles, hosszú utcával…A két sorban álló házakat azonban imitt-amott egy-egy utcácska hasítja be, azon tömeg-épületekhez vezetők, melyek a házsorok mögött vannak építve összevissza, keresztül-kasul vezető utcácskákkal, nád- és szalmafedeles házikóival, melyek mintha szégyenletökben bújtak volna a nagy sorházak mögé.”

A haladás azonban megállíthatatlan volt, hiszen Jászberény mint a Hármas Kerület központja a fejlődésben is igyekezett élen járni.

József nádor, aki mindig szívén viselte a Jászkun Kerület ügyeit, már 1817-ben rendeletben szorgalmazta a települések rendezését. Jászberény tanácsa a város „belső regulációjára és csinosodására” egy felügyelő bizottságot állított fel, amelynek tagjai nagy buzgalommal láttak munkához. Elsőként felkérték ifj. Bedekovich Lőrinc jász kerületi földmérőt, ‒ aki 1820-tól lépett édesapja, id. Bedekovich Lőrinc nyomdokaiba ‒ egy városrendezési terv elkészítésére. 1825-ben el is készült a terv, de a tanács nem tudott pénzt biztosítani a teljes megvalósításra, ezért részletterveket kért a mestertől. Bedekovich elsőként a város keleti oldalán lévő kerteket mérte fel, s ott jelölt ki új utcákat, amelyekben 10 öl (1 öl=1,896 m) széles, 12 öl hosszúságú házi fundusokat (telkeket) jelölt ki, előírva, hogy a házakat lineárisan (egyenes vonalban) kell építeni. Tervének második szakasza 1828-ban készült el, amely az Úri utca (mai Bercsényi utca) és a Vásár utca (mai Dózsa György út) közötti részt rendezte.

Bedekovich 1832-ben készítette el a főtér léptékes rajzolatát a piactól a Nagytemplomig, 1838-ban pedig a III-IV tized (kerület) rendezési tervét.

Ifj. Bedekovich Lőrinc tehetséges városrendező szakember volt, voltaképpen neki köszönhetjük a jászberényi főtér arculatának kialakítását. 1832-ben a város főteréről készített rajza napjainkban felbecsülhetetlen értékű dokumentum, amely hitelesen mutatja be a 19. század eleji Jászberény központját. A főutca egyenes vonalát a Jászkun kerületi székházzal átellenben a régi városháza térre benyúló épülete szűkítette le, kettéosztva ezzel a teret, és akadályozva a kerületi székház és a Nagytemplom perspektivikus látványát. A megosztott főtéren a régi városházától a Nagytemplomig húzódó részt nagy piarcnak, a Kaszinó utcától (ma Táncsics Mihály utca) a délre húzódó teret pedig kis piarcnak nevezték.

Bedekovich rajzán jól látható, hogy a mai Lehel Vezér Gimnázium és Déryné Rendezvényház helyén ekkor még több épület állt meglehetős összevisszaságban. A Zagyvával párhuzamosan, a mai Fürdő utcában állt a város granáriuma (magtára), amely 1779-től 1887-ig gimnáziumként működött. A Lehel utca (mai Holló András utca) főtér felé eső vonalában találjuk a régi városháza lóistállóját és áristomát (börtönét), amely később a Kőpince nevű kocsmának adott helyet.

Jászberény régi városházájának pontos építési idejét nem ismerjük, de minden bizonnyal a 18. században épülhetett, amelyről 1731-ben így ír Bél Mátyás: „Itt van a folyó (Zagyva) mellett a Boldogságos Szűz Máriának szentelt városi templom…Itt van a plébános parokiája is, és azután a kőfallal körülkerített tanácsháza. Előtte tér van a közös gyűlések számára, amely alacsony épületekkel, sőt boltokkal van körbeépítve.”

A 19. század elejére a kőfalú kerítést már elbontották a városháza körül. Jászberény 1801. április 18-án kelt tanácsi jegyzőkönyvében azt olvashatjuk: Gottvil János, a város chyrurgusa (borbély, seborvos) kéri, hogy „az Új Város háza Piarcz felöl való ambitusának középső bolthajtása elkészíttetvén egy állandó Borbély műhelyt készíttessen,” amire engedélyt is kapott.

Bedekovich felmérése szerint a régi városháza rendkívül egyszerű formájú épületének homlokzata 27 öl (mintegy 51 méter), szélessége pedig 6 öl (11,5 méter) volt. A bejárata jobb oldalról, az udvar felől nyílott. Az utcai homlokzat jellegzetessége a négy boltíves ácsorgó. Az épületen balról jobbra haladva a borivóház két ablakát, bejáratát és a kocsmáros szobájának ablakát látjuk. Az ácsorgóban balra a padlásfeljáró, egy kamra és a cselédszoba ablaka, középen a már említett Gottvil János borbélyműhelye, a jobb oldali ácsorgóban  a második bíró és a kassza egy-egy ablaka, utána három ablakkal a tanácsház, és végül a levéltár egy ablaka látszik. A levéltárat 1755-ben toldották a városháza épületéhez.

A polgárosodó Jászberény igényeinek a régi városháza egyszerű, „primitív”, s ekkor igen rossz állapotban lévő épülete már nem felelt meg, ezért 1828-ban egy új városháza építését határozták el, és kérték hozzá Somogyi Antal nádori főkapitány engedélyét, hogy  „a mostani Köz Házunk felső végében lévő üres funduson, a Kerületek Curiális Házok és a Nagy Piarcra néző szegleten építtessünk, annak elkészültével pedig a mostani Házunkat, közkasszánk jövendőbeli gyarapítására és jövedelmeink emelésére Kávé Háznak  alkalmaztassuk”. A levélhez mellékelték egy ismeretlen gyöngyösi építőmester és ifj. Bedekovich Lőrinc tervrajzát (a régi városháza udvarán felépítendő, a főtemplom felé forduló épület, amelynek oldalszárnya 12 öl hosszú, a templomra néző szárnya 22 öl hosszú, mindkét szárnyon két-két bolthelyiséggel, földszinten 15, az emeleten 13 helyiséggel és egy tanácsteremmel). Bedekovich tervének költségvetését Homályossy Ferenc szolnoki kőművesmester készítette el, aki összesen 43.031 forintért vállalta volna az építést (kőművesmunka 6.823 frt, cserepezés 1.502 frt, kőfaragás és anyaga 3.339 frt, ácsmunka 2.208 frt, faanyag 4.526 frt, asztalosmunka 3.084 frt, lakatosmunka 2.732 frt, üvegezőmunka 568 frt, kályhásmunka 786 frt, az építőanyag 17.460 frt.).

A nádori főkapitány 1832 karácsonyán levélben közölte észrevételeit és kifogásait a tervekkel kapcsolatban, jelezvén, hogy nem tetszenek neki Bedekovich tervei.

József nádor, aki különös figyelemmel viseltetett a Jászkun Kerületek ügyei iránt, szívügyének tartotta az elmaradt alföldi kisváros, Jászberény új városképének kialakítását, ezért kifinomult ízlésével döntően szólt bele a városi tanács terveibe, és hangsúlyozta, hogy a városháza új épületének „reprezentatíven kell magasodni a város főterén”. Ezért 1833-ban felkérte az ország leghíresebb építészét, Polláck Mihályt az új városháza emeletes épületének megtervezésére, aki a jászberényi megbízással egyidejűleg fogott hozzá Széchenyi nagycenki kastélyának tervezéséhez is.

„Pollák egyemeletesre tervezte az új városházát, egymásra merőleges szárnyakkal, amelyek végéből befelé induló további szárnyépületekkel zárt udvart hozott létre.” A Jászkun Kerületek kisgyűlése 1833. július 22-én tárgyalta meg Polláck tervét, amelytől nem voltak elragadtatva. Jobban bíztak az általuk jól ismert ifj. Bedekovich Lőrincben, ezért kérték, hogy új rajzolatot mutasson be. Bedekovich azonnal hozzá kezdett a munkához, ami nem volt könnyű a város által kiadott megkötések (pl. a városháza főbejáratának a telek sarkán kell lennie, a fogházat a grádicsok alá kell helyezni, amelyek vörösmárványból készüljenek stb.) miatt sem. Ennek ellenére hamarosan elkészült, és augusztus 21-én benyújtotta az új tervet, amely alaprajzilag sikeresebb volt az előzőnél. Különösen szép arányokat mutatott a tervezett épület homlokzati megoldása és tagoltsága, amely láttán többen úgy vélekedtek, hogy Bedekovich-ot megihlette Polláck terve.

Ezt követően hosszas huzavova kezdődik a nádor, a Jászkun kerületek és a város között, amely következtében az építés ügye 1937-ig semmit nem halad előre, de ezt követően felgyorsultak az események. A városi tanács 1837. július 19-én kelt jegyzőkönyve már arról számol be, hogy „ a város mégis új épületet fog emelni, de nem a régi városházi funduson, hanem erre a célra egy teljesen új telektömbön, a mai városháza helyén jelöli meg az építkezés helyét.” Az említett telken azonban építmények álltak, amelyek városi, kerületi és magán tulajdonban voltak. A főtér felé  néző nagy boltsort, a város mint saját tulajdonát hajlandó volt feláldozni az új városháza megvalósításához, a Kaszinó utca vonalában álló, Hadzsi László és a Mihálkovits család, valamint Hoppé Károly suszter birtokában  lévő telkeket pedig megvásárolták. Ugyanakkor a Kaszinó utcában (a múzeum helyén) álló doktori kvártélyházat a Jászkun Kerületektől kérték ajándékba, felajánlva érte cserébe, hogy a főtér rendezése érdekében lebontják a régi városháza épületét. A kerületek kedvező döntése szeptember 15-én érkezett meg, amely értelmében minden fizetség nélkül átengedik a városnak a doktori kvártélyházat, tekintettel arra, hogy a régi városháza dísztelen épületének lebontásával a két piarc egybeszakítása lehetővé válik, és ez elősegíti a „a kerületi kuriális ház díszesebb állását”. A nádor távollétében az engedélyhez gróf Cziráky Antal járult hozzá.

A főtér rendezésével kapcsolatban a Jászkun Kerület elrendeli a gabonásvermek „bészaggatását”, és ezzel voltaképpen minden akadály elhárult a tervezett építkezés elől.

1838. február 16-án Szluha Imre nádori főkapitány elnöklete alatt ülést tartottak, amelyen jelen voltak a kerületek részéről: Eördögh József kerületi főjegyző, Mihálkovits József jászkapitány, Bartsik József nádori tanácsbíró, Taczmann István főadószedő, Kovács Tóbiás, Muhoray András és Bartsik Márton aljegyzők, a városi tanács részéről pedig: Szele Gábor főbíró, Muhoray János első jegyző, valamint Kállay László, Bartal Mihály, Eördögh András, Almási Antal és Komáromy János tanácstagok. Az ülésen tárgyaltak a leendő nagy horderejű építkezés részleteiről.

Egy hét múlva már Szele Gábor főbíró és Eördögh András tanácstag Pesten megalkudtak a mesterekkel is. Sajnos a tanácsi jegyzőkönyvek nem őrizték meg a városháza építésén dolgozó mesterek nevét, csupán Haág Ádám helybeli és Ottenhauser János pesti kőműves mesterek nevét hagyták ránk a régi iratok. Azt viszont tudjuk, hogy a tanács Horváth Pál esküdtet rendelte ki építési felügyelőnek.

Az új városháza alapkövét Szluha Imre nádori főkapitány jelenlétében 1838. szeptember 8-án helyezték el ünnepélyesen „az épületnek keleti végén az udvarba néző kapusaroknak bemenőleg jobb ‒ kijövőleg baloldali részén a földszínétől 1 sukknyira [1 sukk=32 cm] felemelkedve négyszögletű borítékos kőbe”. A gömbölyű és bádoggal fedett üveget olajjal töltötték meg, abba egy emlékírást helyeztek el, rajta a tisztikar, a papi rend, a tanácstagok és a tanítói kar neveivel, kalligrafikus betűkkel írva, ezen kívül V. Ferdinánd folyó évben veretett pénznemeiből egy arany- és egy ezüsttallért, húszas és tízes ezüstöt, és a folyamatban lévő rézpénzeket.

Szele Gábor főbíró ünnepi beszédében a következő szavakkal ajánlotta a város lakosságának az új városházát: „…Nevezetes épületnek mondanám, mert az mind csinosságára, mind rendeltetésére nézve ama régi, a magyar nemzettel egykorú, s együtt vitézkedő, hazájához és királyához mindenkor hű jász elődeinktől megtelepített híres Jászberény Szállását és a nemes kerületeknek anyavárosát, most és késő századokra is nevezesítendi és díszesítendi, ‒ mert ezen épületben a mi és késő maradékainknak vérrel szerzett szabadságaik, s birtokaik tartatni és ha szüksíg, oltalmazni, törvényes jogainkhoz képest az általunk választott bírák által igazság-szolgáltatni s egyéb közdolgaink kormányoztatni fognak. ‒ Ezen épületben rakatnak le a mi örök birtokleveleink és más érdekes írásaink, valamint közpénztáraink. Itt tartatik ama híres magyar vezér, Leelnek még külnemzetektől is megtekénteni szokott nevezetes kürtje, a jászkürt!”

1839. augusztus 13-án a főbíró már azt jelenti, hogy a városháza belső berendezéséhez szükséges bútorokat állítják össze: „a szálában 40 bőrszék, öt asztal, a főbírónak asztal karozattal, keményfa-garderop, kanapé és hat bőrszék, a két vendégszobában egy-egy asztal, 4×5 sukkos, két garderop, 12 bőrszék, egy-egy kanapé és egy-egy nyoszolya.” A bútorok elkészítésére Paszír Mihály és Pesenyánszky Menyhárt aztalosoktól kérnek árajánlatot. Az emeleti szobákba cserépkályhákat raknak. Megfestetik József nádor és Szluha Imre nádori főkapitány életnagyságú arcképét, amelyet a tanácsteremben helyeznek el.

1839. október 9-én a tanács megrendel két nagy, „kevéssé hamuszínnel elegyített” fehércserép kályhát, valamint hét közepes és két kisebbszerű vaskályhát, aranyozott, 24 szál gyertyás lusztert (mennyezetről lelógó függőlámpa) a szálába (tanácsterembe), a szála asztalainak bevonására „tömött, hatfertályos végh zöld posztót”, és az „ösmertetésekre különböző hangzattal bíró hét csengettyűt”.

November 16-án Stipula József plébános I. Ferenc arcképét ajánlja fel „az igazság házának díszítésére” a nagyterembe.

Nem egészen egy év múlva, 1839 végére elkészült a reformkor jellegzetes klasszicista stílusát mutató, elegánsan szolíd homlokzatú városháza. A főhomlokzat 45 méteres vonalán kiugró rizalitot négy jón oszlopfejű lizéna osztja három egyenlő részre, amelyet három orommező koronáz. A timpanont a város címere ékesíti babérlevelekkel övezve. A timpanon csúcsán Justitia, az Igazság istennőjének kőszobra áll, bal kezében mérleggel, jobb kezében pallossal, emlékeztetve a város régi bíráskodási jogára. A szobrot 1947-ben egy szélvihar ledöntötte.

A Városvédő és Szépítő Egyesület szorgalmazásával és támogatásával Jászberény városa 2014-ben új Justitia szobrot készíttetett Tóásó Tibor kőszobrásszal és Szabó Imrefia Béla szobrászművésszel. Az új szobor nem a régi hiteles mása, hanem a művészek új elgondolású  alkotása. Jól mutatja ezt a Justitia kezében lévő egykarú piaci mérleg is, amely megváltoztatta a szobor évszázadok óta ismert szimbolikáját.

A városházának ma már csak a főtéri homlokzata hasonlít a 180 évvel ezelőtti épületre, de nem egyezik meg az eredetivel. Ugyanis a 19. század végéig a főtéri homlokzat földszinti ablakai még félkörívesek voltak, amelyet a 20. században vízszintes vonalúvá alakítottak. Az elmúlt évtizedek során három alkalommal is jelentős bővítést végeztek az épületen. A 19. század végén az épület udvarra néző folyosójának oldalfalához 3-3 hivatali helyiséget toldottak, 1914-ben az épületet a mai Táncsics Mihály utca irányában új szárnnyal egészítették ki, amit 1931-ben további nyolc helyiséggel bővítettek a múzeum irányában.

A két piacot kettészakító régi városháza 1840-ben még mindig állt, de nem kávé- és táncháznak használták, mint ahogyan tervezték, hanem búzát és zabot raktároztak benne. Közben a nádori főkapitány egyre sürgette a főtéren éktelenkedő, dísztelen épület lebontását. 1842 nyarán  végre „Aʼ Város Ótska Házának elpusztítása felsőbbileg meglévén hagyva.” Bontott köveiből épült fel 1842-ben a városháza klasszicista stílusú, dór oszlopos, boltíves lóistállója, amely épületben 1931-től a Jász Múzeum működik.

A városháza ma is Jászberény főterének egyik impozáns műemlék épülete, amely büszkén hirdeti a régmúlt korok hangulatát, és nyugodt méltósággal „vigyáz a városra”.

 

Dr. Bathó Edit néprajzkutató