Ötven éve állították helyre a jászberényi Főtemplomot

Valamennyiünk előtt ismert, hogy 1956. november 4-én szenvedte el templomunk fennállása óta a legnagyobb csapást, a toronysisak és a tetőzet egy része leégett. Ez az írás a következő 13 év, a helyreállítás időszakának összefoglalása.

Ezen a napon, forradalmunk leverése napján a szovjet csapatok három irányból vonultak be a városba, a város elfoglalása céljából. Egy szemtanú elmondása alapján a városháza előtt egy harci jármű megállt, az abból kiszálló szovjet katonára rálőttek, a katona elesett. Erre válaszul a jármű előtti harckocsi lövegcsövét a Nagytemplom tornyára irányította, és két gyújtógránáttal belelőtt a toronyba. Ez mintha jelzés lett volna a bevonuló szovjet katonák részére, szinte egyszerre szólaltak meg a kézifegyverek, és körülbelül egy órás esztelen lövöldözés kezdődött a szovjet katonák és a város nemzetőrei között. A támadás mérlege: hat magyar és két szovjet halott, hatvannál több magyar és hét szovjet sebesült, a Főtéren kilőtt ablakok és kirakatok, a Kucza köteles kiégett műhelye, a Lehel szálló kupolájának és a bíróság épületének háborús sérülése, a Dózsa György laktanya kirablása.

A Főtér épületeiben és a Dózsa György laktanyában keletkezett kár értéke 2.022 e Ft-ot tett ki akkori értékben számolva.

Súlyos károkat szenvedett Főtemplomunk is. A toronysisak alsó része elégett, majd a sisak a templom bejárata elé zuhant, ott égett tovább, csupán az összeégett és behorpadt vörösréz borítás maradt meg, valamint a rajta lévő korona összeégett állapotban. A tűz átterjedt a tetőzet torony mögötti részére. Szerencsére az égő tetőzet beszakadt, így a tűz nem terjedt tovább, a tetőzet kb. 85-90%-a nem vált a tűz martalékává.

A tűzoltókat a szovjetek az égő templomhoz nem engedték oda az oltási munkák elkezdésére, illetve elvégzésére. A tönkrement rézborítást, és a korona darabjait röviddel a tűzeset után a Főplébánia udvarában helyezték el, és ott tárolták a főbejárattól jobbra eső területen, a kerítés mellett.

Az ideiglenes helyreállítási munkák 1956. november 24-én kezdődtek el, és 1957. február 11-én fejeződtek be. Helyreállították a leégett tetőzetet és azt palával borították be. A tornyot sátortetővel fedték be, és egy nagy méretű keresztet helyeztek el rajta. A torony helyreállítási munkáit Nagy János építésztechnikus tervei alapján végezték, a munkákat is ő irányította. A tűz következtében a toronyfeljáró csigalépcsője is kiégett – fából volt – helyette fém csigalépcsőt készítettek, melynek munkáit az Aprítógépgyár dolgozói végezték társadalmi munkában, a feljáróhoz szükséges anyagokat is ők biztosították.

A Főtemplom – a koronás templom – Jászberény szimbóluma. A csonka formájú és megrongálódott templom igencsak rontotta Jászberény városképét. Azonban a helyreállítás még nagyon hosszú ideig elhúzódott. A pusztulástól 13 évnek kellett eltelnie, mire a templom 1956-ban keletkezett sebei „begyógyultak”, mire régi fényében uralhatta Jászberény főterét, Jászberény városképét.

1958-ban, Rozsáli Menyhért plébánossága idejében pénzbeli gyűjtést indítottak a templom helyreállítása érdekében. A helyreállítási költség akkor 1,2 millió Ft-ba került volna. A helyreállításból nem lett semmi, az összegyűjtött pénzen a helyreállítás célja érdekében faanyagot vásároltak. Rozsáli Menyhért 1959-ben szerződést kötött a Középülettervező Vállalattal (KÖZTI), a torony újjáépítési terveinek elkészítésére. Azonban a tervezés költségei 36 ezer Ft-ba kerültek volna – ezt az egyház nem tudta kifizetni, így Rozsáli Menyhért kérte a tervezés leállítását.

1963-ban a tanácsválasztások után az újjáalakult Városi Tanácson belül Műemlékvédelmi Albizottságot hoztak létre. Ennek oka talán az lehetett, hogy Szolnok megyében a legtöbb műemlék Jászberényben található. Az albizottság elnökévé Sáros Andrást, a Lehel Vezér Gimnázium művésztanárát választották meg.

1956 után lehetőség lett volna a kizárólag állami költségen történő helyreállításra, ugyanis Országos Helyreállítási Kormánybizottság alakult az 1956-os események következtében keletkezett károk felmérése és helyreállítása érdekében. Az akkor már beteg és idős plébános elmulasztotta, vagy elfelejtette, vagy nem merte bejelenteni a kárt a Bizottság felé, s így a helyreállítási költségen belül nem kerülhetett sor a toronysisak újjáépítésére – nyilatkozta Rozsáli Menyhért 1963-ban.

Sáros András tanár úr szívügyének tekintette a torony és a templom helyreállításának kérdését. Bányai János tanácselnök és Paksy Gábor városi főmérnök is támogatta az ügyet, azonban a legfőbb akadály a tanácstagok részéről jelentkezett, akik nem az épület műemléki részét nézték, hanem csupán annak egyházi rendeltetését.

A Műemléki Albizottság megalakulása után felmérte a városban lévő műemlékek állapotát. E jelentés alapján a tanácselnök „megemlíti, hogy a toronysisak újjáépítendő” – írja Sáros András.

Elkezdenek nyomozni, hogy az egyház az újjáépítés érdekében milyen intézkedéseket tett. A gépezet elindul, azonban a bürokrácia útvesztői és a pénzhiány miatt még sokáig várni kell a megvalósulásra. Sáros András az illetékes miniszterhelyettessel és miniszteri osztályvezetővel is tárgyalt az ügy érdekében. Ha lesznek kész tervek, és lesz kapacitással rendelkező vállalat, akkor még abban az évben – 1963-ban – a szükséges pénzt az év végéig tudnák biztosítani.

Közben plébánosváltás történt, Rozsáli Menyhértet elhelyezték Győrbe, helyette Bozóki János lett a plébános. Ő is szívügyének tekintette a torony és a templom újjáépítését. Ígérte, mindent megtesz az újjáépítés érdekében. Gyűjtést indít. 1963. október 17-én levizitelt a tanácselnöknél. A tanácselnök kijelentette, „ő nem szektás, aki csak azért nem akarja az újjáépítést, mert templomról van szó. A torony a főtér dísze, fontos műemlék, az újjáépítés nem az egyház segítését szolgálja”.

1964. április 9-én az egyházközség az újjáépítéshez szükséges összeg felét összegyűjtötte, és felvették a kapcsolatot az Állami Egyházügyi Hivatallal is. Szeptember 10-én a KÖZTI közli, hogy a korábban megrendelt tervet nem tudja elkészíteni, mivel intézetüknél profilváltás történt, műemléki ügyekkel nem foglalkozhatnak a későbbiekben. Ezt a munkakört ezentúl a Városépítési Tervező Iroda (VÁTI) tölti be.

1965. január 21-én Bozóki János plébános a VÁTI-tól megrendelte a terveket. A terveket Lombár Pál mérnök készítette el, ezek novemberre készültek el. November 15-én a kész terveket a Műemléki Albizottság megtárgyalta, és kisebb javítások kiegészítésével elfogadta. A díszek helyét kellett pontosabban meghatározni.

1966. február 5-én Bozóki János plébános Sáros Andrással egyetemben bemutatta a terveket Bányai János tanácselnöknek. A tanácselnök kérte, kérjenek építési engedélyt. Február 16-án a Községfejlesztési Állandó Bizottság is megtárgyalta a terveket, azt nagy érdeklődéssel hallgatták. Az első kérdésük az volt, rajta lesz-e a korona? Ugyanis nem értett mindenki egyet a korona visszakerülésével, többek között Andrási Béla, a város országgyűlési képviselője sem.

Amikor értesült a toronysisak elkészültének terveiről, úgy reagált: „Ugye korona nélkül?” – Egyébként a város vezetése már 1946-ban el akarta távolítani a kereszt alatti koronát a templom tornyáról. Az elképzelés anyagi okok miatt meghiúsult, ugyanis 28.000 Ft-ba került volna az állványozás.

Alig tíz nappal később, február 25-én egy újabb akadály: a tanácselnök közli, hogy az építési engedélyt csak akkor adhatja ki, ha az Országos Műemléki Felügyelőség elfogadja a terveket, és az egri érsek megadja az engedélyt az újjáépítésre. Az OMF-től az engedélyt megkérik, az gyorsan meg is érkezik. Az érseknek a tanácselnök is ír, és a plébános is beterjeszti a kérelmet. Sajnálatos adminisztrációs hiba következtében az érsek jóváhagyása majd fél év múltán, csak csak július 21-én érkezett meg.

Megint egy újabb akadály az építési engedély megadása ügyében. Szeptember 5-én kiderült, csak úgy adható ki, ha van kivitelező vállalat. Állami vállalatok nem vállalták. Szeptember 19-re sikerült a plébánosnak magánvállalkozót szerezni. Ez év december 20-án végre megadta a helyreállításhoz az építési engedélyt a Városi Tanács VB Építési Osztálya.

Bozóki plébános 1967. február 5-én hirdette ki a templomban a torony újjáépítésének lehetőségét, és újabb adománygyűjtésre szólította fel az egyházközséget. A gyűjtés lassan haladt. Közben Bozóki János éppen ebben az évben nyugdíjba vonult.

Az új plébános, dr. Tajti Lajos 1968-ban érkezett meg, ő az, aki sok küzdelem után véghez vitte a felújítási munkákat. 1968 január elején szerződést kötött Ongjert Richárd magánvállalkozóval. Február 3-án kezdődtek el a munkálatok és a következő évben, 1969 augusztusában fejeződtek be. A felújítási munkák közben rengeteg probléma adódott. A munkák folyamán nem volt kijelölt építésvezető, a helyreállítási munkákat lényegében Sáros András irányította. A munkát végző szakemberek nem rendelkeztek megfelelő szakmai ismeretekkel, és megfelelő szerszámokkal. Az ellenőrzést végző személyek által feltárt hibák nem kerültek mind kijavításra. A régi toronysisak megmaradt részeinek egy részét ellopták. Ellopták a korona maradványait is, emiatt új koronát kellett készíteni. A toronyóra számlapját kétszer kellett kicserélni, a harmadik változat, ami most látható, hasonlít legjobban az eredetire. Többször anyaghiánnyal küszködtek, főleg vörösréz tekintetében. Ennek beszerzéséhez a Hűtőgépgyár igazgatójának segítségét is igénybe vették.

1969. július 18-án a tervezőmérnök megvizsgálta a kész tornyot. Sok mindent kifogásolt, de a hibák kijavítására már nem volt lehetőség, a torony végérvényesen őrzi hibáit.

A torony elpusztulása előtt 63 m magas volt, és karcsúbb, ma alacsonyabb és zömökebb.

A felújítás menetét Sáros András: A jászberényi Főtemplom története c. könyvében részletesen leírta, abban aprólékosan olvashatunk a felmerült gondokról és problémákról.

Az új korona terveit Sáros András rajzai alapján Lombár Pál készítette, a bádogosok azt 1968. június 2-ára készítették el. Június 2-án, pünkösd vasárnapján kiállították a templomban, a Szent István oltár előtt volt látható. Június 11-én tették fel a templom csúcsára. A korona belsejébe egy kis ládában iratot helyeztek el, azon minden 400 forintot, vagy annál többet adományozó személy neve fel van tüntetve. A tanács is elhelyezett egy iratot, mely Jászberény akkori életéről tartalmaz ismertetést, és rögzítették a város akkori vezetőinek nevét. Az iratot Bányai János tanácselnök és Bárdos István tanácstitkár írták alá.

A torony újjáépítése keretében megtörtént a templomtest helyreállítása is, 1969. március 24. és június 17. között. Ezután a plébánia külső felújítását végezték el. A felújítási munkákkal egyidejűleg a sekrestyét is kibővítették, és elkészült Jászberény első szembemiséző oltára is. Ez a nagy horderejű munka a hívek önzetlen adományaiból, az egri érsek magánadományából, a város és az OMF erkölcsi és anyagi támogatásával valósult meg.

1969. augusztus 15-re minden munka befejeződött. Nagyboldogasszony ünnepe templomunk búcsúünnepe. A búcsúi szentmise keretében dr. Brezanóczy Pál egri érsek mintegy ötezer ember jelenlétében szentelte fel az újjáépített toronysisakot, a külsőleg megújult templomot és a plébániaépületet. Konszekrálta a fehér és fekete márványból készített szembemiséző oltárt, melybe Szent Magnusz és Szeverusz ereklyéit, valamint a nap jelentőségét méltató iratot helyezett el. A két és félórás szertartás a pápai és a magyar himnusz hangjaival fejeződött be. Az ünnepségen jelen volt a város és a környék papsága, valamint az egyházközség 38 tagú képviselő-testülete is.

Ebben az évben ötven éve, hogy Főtemplomunk 1956-ban keletkezett „sebei” begyógyultak. Hálával tartozunk ezért a Főtemplom és a város hívő közösségének. Hálával tartozunk Rozsáli Menyhért, Bozóki János és dr. Tajti Lajos atyáknak, akik a felújításhoz szükséges anyagiakat előteremtették és végigküzdötték a felújítás nehéz időszakát. Hálával tartozunk Sáros András tanár úrnak, aki ezen munkakört szívügyének tekintette, a felújítási munkák mozgatórugója volt, felügyelte, műemléki szempontból szervezte és koordinálta a folymatokat.

Ők már valamennyien eltávoztak közülünk, nem ünnepelhetnek velünk, ők már „hazatértek”. A boldog feltámadás reményében fáradt testük a földben, meggyötört lelkük pedig az égben nyerjen örök nyugodalmat.

Besenyi Vendel
helytörténeti kutató