Soha ne felejtsünk!

Azokért a százmilliókért gyújtottunk gyertyát február 25-én, akik a kommunista diktatúra terrorjában vesztették életüket, nyomorodtak meg testileg, lelkileg. 17 órától a Táncsics utcai emlékműnél hajtottunk főt, majd a bíróság falára, illetve az egykori börtönre függesztett tábláknál helyeztük el az emlékezés koszorúit.

1947. február 25-e feketével írta be magát a magyar történelem lapjaira. Ez a dátum jelöli a kommunista diktatúra kezdeti időpontját Magyarországon. Ekkortól hurcoltak el ezreket munkatáborokba, zártak börtönbe, fosztottak meg otthonuktól és megélhetésüktől, tették lehetetlenné számukra a méltó életet. A városi ünnepség kezdetén az áldozatokról Pócz István szavalatával, majd Szabó Tamás polgármester által közvetített múltidéző, és a mára vonatkozó gondolatokkal emlékeztünk meg a jászberényi meggyötörtek neveit jelző tábla alatt.
A polgármester beszédében a száz évvel ezelőtti időkre, a Tanácsköztársaság rémnapjaiig nyúlt vissza. Abba a korba, ami ízelítőt adott a II. világháborút követő diktatúra gyászos esztendeiről. A demokrácia felszámolásával, az emberi, polgári jogok semmibe vételével egy olyan korszak vette kezdetét 1947-ben, amely évtizedekre visszavetette hazánk fejlődését.

A gazdasági, kulturális, szellemi életben valóságos atomcsapással ért fel a kommunisták jelenléte. 89-ben aztán feleszmélt a nemzet kényszerű álmából, de a sokáig elnyomásba süllyesztett nép egy fáradt, reményvesztett reggelre ébredt. A kilencvenes évek az okozott veszteségekre való gyógyír keresésével telt. A gyilkos eszmék maradandó károkat okoztak, amelyek felszámolása még ma is tart. Az immár harmadszor újraválasztott legitim kormány jó orvosként teszi a dolgát, mintegy belehatol a nemzet immunrendszerébe, és megerősíti a legyengült szervezetet. Az új Alkotmány méltányosan rendez fontos erkölcsi kérdéseket, történelmi ügyeket. Szépül az ország, Budapest, szépül Jászberény. Az új gazdaság- és népesedéspolitikai intézkedések arra hivatottak, hogy a magyarság csökkenését megállítsák. Több évtized volt szükséges, de lassan kilábalunk a kommunizmus okozta sérülések fájdalmából. Ma az áldozatokra emlékezünk, és magunkra tekintünk, hiszen mindannyian kényszerű tanúk vagyunk. Bármi is történt a múltban, nekünk jelen időben kell lezárni a történteket. Nem fedhetjük: egyik diktatúra sem különb a másiknál, nem adhatunk felmentést sem a fehér, sem a vörös terrornak. Amikor a jobboldali és a baloldali szélsőség egymással parolázik, akkor fel kell emelnünk a szavunkat, hogy megmaradhassunk európai polgárnak, megőrizhessük magyar örökségünket. Emlékezzünk, és soha ne felejtsünk! Ne engedjük, hogy országunkban, városunkban az újra összeölelkező szélsőség kerekedjen felül. Mondjunk nemet a kommunizmus kísérletére, forradalom helyett hagyományokat teremtsünk, építkezzünk, erősítsük közösségeinket! – hangsúlyozta Szabó Tamás.

A katolikus egyház nevében Szántó József főapát, a református egyházközösség szószólójaként Mező István lelkész szólt az egybegyűltekhez. Mindkét lelkipásztor az Istentől való távolmaradást nevezte meg a kommunizmus legfőbb bűnének. Amikor az isten helyett az ördög diktál, akkor követi el az ember a leggonoszabb rémtetteket a millió ártatlan áldozat kárára a múltban és ma is.
Az imádságokat követően a város vezetői, pártok és civil szervezetek, intézmények képviselői helyezték el koszorúikat az emléktábla alatt, majd a meggyújtott mécsesek lángja emlékeztetett a szenvedőkre.

Az ünnepség a bíróság előtt folytatódott, ahol arra a 253 szovjetek által ártatlanul elítélt magyarra emlékeztünk, akik itt, ebben az épületben raboskodtak. A hadifoglyokról, a munkatáborokban sínylődőkről, és az itt fogságban tartott két jászberényiről Besenyi Vendel helytörténeti kutató szólt. Az emléktáblájuknál koszorúk elhelyezésével hajtottunk főt.

Az egykori börtön kapubejáratánál Kovács Béla márványtáblája emlékeztet a nagy formátumú politikusra, akit szintén a kommunizmus gyilkolt meg. Emlékét ugyancsak Besenyi Vendel idézte fel a koszorúzás előtt.

A jászberényi börtön épületén tábla hirdeti a Jászságból munkatáborokba elhurcoltak emlékét. Pontosan nem ismerjük a névsort, azt sem tudjuk hányan voltak – mondta Besenyi Vendel. A szovjet munkatáborokba egyes becslések szerint hétszázezer embert szállítottak. Közülük talán kilencszáz körül lehettek, akik innen kerültek a kommunisták poklába. Az ő emlékük előtt is koszorúk elhelyezésével tisztelegtünk.

Kárpáti Márta
Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?