Rejtőzködő diákjaink amerikai szemmel

Április utolsó hete óta a Gyakorló iskola diákjai alig várják, hogy elkezdődjön az angol óra, sőt legszívesebben a szünetet is tanáruk mellett töltenék. A hihetetlennek tűnő változás oka Edward William Livesay, aki Floridából érkezett hozzánk, hogy az amerikai kultúra és az angol nyelv világába kalauzolja a berényi gyerekeket.

Sziaaaa! – harsan a kiáltás a főiskola hosszú folyosójának végéből, amint megpillant a lépcsőfordulóban az ifjú tanár. Azután úgy üdvözöl, olyan nyitottsággal és érdeklődéssel, mintha régi barátok lennénk, pedig az interjú apropóján találkoztunk először. Stefán Ildikó főiskolai docens hívta fel a figyelmemet kollégája munkájára, aki önkéntes munka keretében három hetet tölt városunkban. Hármasban beszélgettünk Ildikó irodájában kultúráink, oktatási módszereink közötti különbségekről, feladatokról és barátságról.

Amikor készültem az interjúra, tájékozódtam önről az egyik közösségi fórumon. Láttam, hogy rengeteg barátja van és köztük feltűnően sok a jászberényi, jászsági. Úgy tűnik nagyon hamar beilleszkedett.

Valóban sok barátom van a városban. Tavaly hallgatóként volt szerencsém Jászberényben járni. Akkor sok barátot találtam és a kapcsolatom velük azóta is töretlen. Amikor sétálok az utcán, vagy vásárolok a piacon a berényiek megismernek, megszólítanak, szeretettel üdvözölnek és ez nagyon jó érzés.

Hogyan alakult ki a kapcsolat a két távoli ország között? – fordulok a kérdéssel Ildikóhoz.

Dr. Szécsi Tünde tanárnőnek köszönhető a SZIE Jászberényi Kara és a Floridai Egyetem (FGCU) együttműködése, mely kilenc éve folyamatos. Ez idő alatt négyszer érkeztek diákcsoportok hozzánk oktatókkal, valamint tőlünk is utaztak már hallgatók és tanárok az amerikai egyetemre tanulmányútra. Dr. Varró Bernadett dékánasszony lelkesen támogatja a projektet, hiszen a hallgatók számára ez óriási lehetőségeket jelent.

Úgy tudom ezúttal önkéntesként érkezett az iskolába, tehát a munkájáért nem kap fizetést, sőt a szállást és az utazást is saját költségeiből finanszírozza. Miért esett a választása Jászberényre?

Amikor tavaly itt tölthettem egy kis időt a tanulmányaim okán, megfogadtam, hogy ide mindenképpen visszatérek. Elsősorban a közösség, a barátok, kollégák kedvessége vonzott, de a várost is nagyon kellemesnek találom. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy részt vehetek a berényi gyerekek oktatásában, mert látom a felébredő kíváncsiságukat. Hálás vagyok a kollégáknak is, akik elfogadtak. Szívesen maradnék hosszabb időre is, ha lehetőségem lenne rá.

Ildikó elárulta, hogy a diákok versengenek, kinek az órájára látogasson. Pillanatok alatt rendkívüli népszerűségre tett szert. Minek köszönhető ez a lelkesedés? Árulja el a titkot!

Úgy gondolom, a gyerekekkel kölcsönösen inspiráljuk egymást. Én nyitott vagyok irányukban és ők is nyitottak felém. Én itt pontosan úgy tanítok, ahogy Amerikában szokás. Talán a módszereim vonzóak, igyekszem érdekessé tenni az órákat.

Tapasztalata szerint alapvetően miben különböznek az amerikai és a magyar oktatási módszerek?

Nagyon más az itteni tradicionális oktatáskultúra. Amerikában szokás képességek szerint differenciálni egy-egy osztályon belül is. Elsősorban csoport munkákat alkalmazunk, a feladatokat közösségben kell megoldani különböző nehézségi szinteken. Figyelembe vesszük a különböző befogadói stílusokat, tehát például a vizuálisan fogékonyabb tanulóknak több szemléltető eszközt használunk. Fontos a tapasztalaton alapuló tanítás az úgynevezett „hands on” módszer. A tapintás, a látás és a hallás mind-mind szerepet játszik az oktatásban. Alapvető különbség az is, hogy odahaza nem tanítanak a gyerekeknek folyóírást, valamint idegen nyelveket is csak az egyetemre készülőknek kell elsajátítani, mindössze két év erejéig.

Látom, hogy hátizsáknyi eszközt hozott magával otthonról. Van itt indián bot és fejdísz, képeskönyv, cápafajokat bemutató kártyacsomag, plüssállatka, kagylók. Mindezeket használja az órái alatt?

Igen, mindent meg lehet fogni, tapintani, kipróbálni, elkészíteni. Így sokkal jobban megragad a gyerekek fejében az információ, hiszen egyszerre több inger éri őket. Nem csupán angol nyelvet tanítok, hanem becsempészem az ismeretek közé az amerikai kultúrát, történelmet, természetrajzot is.

A gyerekek hogyan fogadják ezt a fajta tanulási, tanítási struktúrát?

Nagyon nyitottak, lelkesek. Csillogó szemmel figyelnek az órán, kíváncsiak, látszik rajtuk, hogy tanulni akarnak, konkrét ismereteket szeretnének gyűjteni. Bár játékosak az órák, nem arra használjuk az időt, hogy játszunk, hanem komoly ismereteket osztok meg velük és mindezt persze angol nyelven. Minden órán használom az I-ped-et – ami az amerikai iskolásoknál alapfelszereltség –, például a földrajzhoz innen tudok képeket bemutatni.

Mi a véleménye a magyar gyerekek képességeiről, felkészültségéről?

A tárgyi tudásuk nagyon széles a diákoknak. Látszik, hogy könyvből a legalapvetőbb részletekig mindent megtanulnak. Nagyon pontosan emlékeznek azokra a dolgokra, melyeket meg kell tanulniuk. Jó a memóriájuk, kiválóan vissza tudják adni a feldolgozott szövegek lényegét. A kreatív gondolkodásban viszont még van fejlődnivalójuk. Amikor el kell szakadni a konkrét tankönyvi adatoktól és alkalmazni kell a valóságban a tanultakat, akkor bizonytalanok. Az angol nyelvtudásuk igen magas színvonalú, könnyen és szívesen tanulnak.

Mernek és tudnak kérdezni a magyar gyerekek a tanártól?

Amikor sikerül lebontanom azt a falat, ami a magyar diákok és tanáraik között általában áll, és meggyőzöm őket, hogy nincs félnivalójuk, akkor nagyon bátran és okosan kérdeznek. Rendkívül kíváncsiak, érdeklődőek. Úgy tudnám leginkább kifejezni, hogy a diákok egy kagylóban rejtőzködnek és én megpróbálom óvatosan kinyitni ezt a héjat.

A közösségi oldalra feltöltött fotókon látható, hogy nem a katedráról szónokol, hanem az asztal tetején ül, vagy a gyerekekkel bolondozik. Amerikában minden tanár ilyen laza és barátságos?

Nem egészen, de ebbe az irányba haladunk. Igyekszünk élővé és élénkké tenni az órákat, lebontani a határokat tanár és diák között. Ezt részben tanítják az egyetemen, részben a gyakorlatban sajátítom el és alakítom a módszereket. Az egyetemen nagyon sokféle stratégiát tanítanak és az osztály képességeihez, összetételéhez, érdeklődéséhez mérten választok módszert. Úgy tekintem az egyetemen tanultakat, mint egy szerszámos ládát. Amikor belépek egy osztályba, felmérem a terepet és azt a „szerszámot” húzom elő, ami az adott közösséghez legjobban illik.

Mi a legszembetűnőbb különbség országaink között, ami azonnal eszébe jut?

Számomra a legfurcsább a tömegközlekedés. Floridában ez egyáltalán nem létezik, ott mindenki autóval utazik. Egyik barátom meghívására Vechtába látogattam, így alkalmam volt megtapasztalni a vasúti közlekedést, ami nagy élményt jelentett számomra. A másik különbség, hogy nálunk az utcán mindenkinek köszönünk, gyakran idegeneket is megszólítunk, megkérdezzük, hogy érzi magát. Itt, főképpen Budapesten, elég furcsán néznek rám, amikor mosolyogva ráköszönök a szembejövőkre. A magyarok idegenekkel szemben zárkózottak, viszont a családokon belül sokkal nyitottabbak, szeretőbbek, jobban törődnek egymással, mint Amerikában.

Hogy ízlenek a magyar ételek?

A magyar konyha a legjobb! Barátaim többször meghívtak családi vacsorákra, az itteni ételek nagyon finomak és a vendéglátóim igazán kedvesek.

Sikerült elsajátítania magyar szavakat?

Igen, a gyerekekkel kölcsönösen tanítjuk egymást – lelkesen sorolja a tanultakat: „koszonom, hod vad?, szivesen, szia, teknos, szilva, naranc, alma, jo reggel… –, igaz a g és az r hangokkal adódnak problémáim.