Sikeres jászberényi pályázat – 365 millió forintos támogatás
Jó hírt kapott pénteken a Jászberény Városi Önkormányzat a Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárságától. Egy a város által beadott pályázat támogatásáról szólt a levél, melyet a helyettes államtitkárság küldött.
A jó hírt, Budai Lóránt polgármester osztotta meg, közösségi oldalán. A helyi vízkár veszélyeztetettség csökkentése és a környezeti káresemények megelőzése érdekében, márciusban beadott pályázatot, a Pénzügyminisztérium illetékes államtitkársága, hivatalosan is pozitív elbírálásban részesítette. A 365 millió forintos támogatás felhasználásával lehetőség nyílik az úgynevezett Suba-öböl területrész védelmét szolgáló vízelvezető-hálózat fejlesztésére.
Ezen a 12 utcát is érintő területen ugyanis, évente több alkalommal – nem feltétlen nagy intenzitású csapadék esetén is – mintegy 2 000 m2 területet önt el a víz. A szakaszok megépítése lehetővé teszi a csatornahálózat ezen részeinek rendszeres karbantartását és a megfelelő átfolyási keresztmetszetek létrehozását – írta bejegyzésében a városvezető, aki egyben köszönetet mondott a polgármesteri hivatal szakembereinek az eredményes előkészítő munkáért, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlésnek a pályázatot támogató döntéséért.
- Megfosztották kitüntetésétől a karatemestert - 2024-07-20
- Rendőrségi közlemény - 2024-07-19
- Megfosztották kitüntetésétől a karatemestert - 2024-07-19