Programok a kapcsolatok ápolásáért

Január 28-án, szombaton délelőtt a Városi Könyvtár kamaratermébe érkeztek a jászberényi alapítású Testvérvárosok Baráti Egyesület tagjai. A szokásos éves közgyűlést Egervölgyi József elnök nyitotta meg. A találkozó két legfontosabb aspektusa a tavalyi év összegzése és az idei tervek megvitatása volt.

Elhangzott, hogy 2016-ban nagyszabású eseménysorozat zajlott le városunkban, amelyen a németországi testvérvárosunkból, Vechtából delegált vendégek vettek részt.

Emlékeztetőül: április 18-tól egészen 24-ig Jászberény vendégei voltak német barátaink. Városunkban járt a 13 főből álló csoport. Régi arcok is feltűntek közöttük, mint a Vechtai Baráti Kör vezetője, Karl-Heinz Wehry, aki városunk díszpolgára és neje, Gretel, akik nagyon jól ismerik már Jászberényt, a helyieket és viszont is igaz ez. A vendégek többségét azonban olyan észak-német látogatók alkották, akik még nem tették tiszteletüket eddig a Jászság fővárosában. A vechtaiakat a jászberényi Testvérvárosok Baráti Egyesülete kalauzolta és szervezett számukra programokat, amelyek széleskörűek voltak a közel egy hetes ittlétük során. Egyik kiemelkedő téma volt a találkozón, amelyről tanácskozást is rendeztek, a cigányok helyzete és beilleszkedése a hazai és jászberényi viszonyokat érintve. Mint megtudtuk, ez a témajavaslat német részről érkezett, ők vetették fel, amikor egyeztetések folytak a jászberényi programok összeállítása során velük. Megdöbbentek, hogy ez a népcsoport milyen körülmények között és hogyan él. Érdekes tapasztalatokat gyűjtöttek a témával kapcsolatban német vendégeink.

Egervölgyi József a szombati találkozón elmondta, hogy a jászberényi programokkal meg volt elégedve a vechtai küldöttség. A tavalyi esztendő másik nagy eseménye a tavaszi után az őszi volt, amikor is a jászberényi egyesület fennállásának tíz éves évfordulóját ünnepelték a tagok és meghívott vendégeik, akik német részről is érkeztek. A Szent Korona másolatának bemutatása, Jászberénybe érkezése éppen ebben az időszakban zajlott. Közösen vettek részt a vendégek ezen az ünnepségen, a városi felvonuláson és a Nagyboldogasszony Templomban tartott szentmisén.
A baráti kör szombati közgyűlésén az ismertetett 2017-es programtervet a jelenlévők egyhangúlag elfogadták.

A folytatásban az idei év eseményeit vázolta fel az egyesület elnöke. Ezek szerint terveznek a tagok egy május végi látogatást Vechtába. Onnan két napos kiránduláson vennének részt, amelynek pontos úticélja még egyeztetés alatt áll. Szóba került berényi részről Hollandia, azon belül Amszterdam megtekintése.

Baráti egyesület lévén szeretné a csoport, ha a lengyel testvérvárosunkkal, Sucha Beskidzkával is jó kapcsolatot tudnának ápolni. Ősszel oda is terveznek látogatást a jászberényiek, mint ahogyan fel szeretnék venni a kapcsolatot az olaszországi Conselvével is találkozás céljából. Tervezik Marosszentgyörgy testvérváros civil szervezetei felé is nyitni, akik ebben az évben látogatnak el Jászberénybe.

A 2017-es programtervet ugyancsak elfogadták az egyesületi tagok, egyhangú szavazatukkal. Megállapították, hogy erre az évre is jut program bőven és közösen kell, hogy munkálkodjanak a kapcsolatok ápolása, megőrzése, építése terén.

Buschmann Éva

Buschmann Éva

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?