Életmentő mezőőrök
A Mezőőri Szolgálat két tagjának munkájuk során tanúsított hősies helytállását kitüntető oklevéllel köszönték meg, december 20-án a Városházán.
November 27-én este Somogyi Károly és Tógyer Gergely a rendőrséggel közös szolgálatot láttak el. Este kilenc óra tájban a 112-es segélykérőn egy kétségbeesett hölgy jelentkezett be zavart állapotban és közölte, hogy belecsúszott és nem tud kikecmeregni egy vizesárokból.
Ráadásul eltévedt, azt sem tudja, merre van. Életveszélyről lévén szó, a rendőrség, a polgárőrség elindult keresni a bajba jutott hölgyet és erre kérték a területet legjobban ismerő mezőőröket is. Két óra keresés után Somogyi Károly és Tógyer Gergely rátalált az Öregerdőben, a régi Pesti úton, becsúszva egy mély, vízzel teli kátyúba. Sikeresen kimentették a hölgyet szorult helyzetéből és átadták a mentőszolgálat munkatársainak, akik kórházba szállították az alaposan kihűlt állapotban lévő hölgyet.
Példaértékű cselekedetük elismeréseként Szabó Tamás polgármester Jászberény Város Önkormányzatának köszönő oklevelét nyújtotta át Somogyi Károly és Tógyer Gergely mezőőröknek.
- Remekül mentek terepen - 2024-07-08
- Képeit nem lakásdísznek készíti - 2024-06-07
- Változik Jászberény város lapja a Jászkürt Újság megjelenésének időpontja! - 2024-05-29