Vereséggel kezdték a rájátszást

Elkezdődött a rájátszás a kosárlabda NB I A osztályában. Egy évvel ezelőtt nem volt izgulni valónk, hiszen a biztos bennmaradást jelentő csoportban kellett befejezni a küzdelemsorozatot. Az idén viszont annál többet, hiszen a veszélyes zónában, azaz az Alsóházba kaptunk besorolást.

Ahhoz, hogy némi esélye legyen, kosárlabda csapatunknak elkerülni a play-outot, – a hazai győzelmek mellett – idegenből kellene hazahozni a pontokat. Sajnos ez szombaton (03.26.) este nem sikerült. Már a mérkőzés elején érződött, hogy igen nehéz meccs elé nézünk, hiszen majd három percig a gyűrűbe sem találtak kosarasaink. Szerencsére a vendéglátók sem szórták meg nagyon magukat, így egy darabig követni tudták őket Dramicsaninék. Az etap végét aztán meghajtották Csiricsék és 10 egység (27-17) lett közte az első kisszünetre. A folytatásban sem termett sok babér a mieinknek, sőt a negyedórás szünetben – nyugodtan – majd húszegységnyi előnnyel (55-38) pihenhettek a Tisza parti legények.
A második félidő első 10 percében sem villant fel a közelítés lehetősége, sőt a befejező etap előtti kétperces pihenőben -19 egységgel (88-69) maradtak el Horváthék a vendéglátóktól. A 4. etapban – a biztos vezetés tudatában – kicsit kiengedtek a szegediek, amit Szekulovicsmester „fiai” ki is használtak, hét ponttal meg is nyerték ezt a szakaszt, de utolérni már nem sikerült a vendéglátókat. 

Naturtex-SZTE-Szedeák- JP-TP COP Jászberény 110-104

JKSE:Horváth Á. 19/9, Caffey 17/6, Rakics 15/6, Sherman 14, Dramicsanin 11/3. Csere: Cseh 2, Cohn 17, Szögi 8.

Bár többen sok pontot dobtak ezúttal a fiúk, de ami a lényeg, sokat is kaptak. Így az első idegenbeli meccs elúszott. A következő mérkőzés, április 2-án – a fővárosi MAFC –nál – sem lesz könnyebb, sőt talán még nehezebb, hiszen közel 30 ponttal nyertek a Nyíregyháza ellen.