A XII. Jász Expo és Fesztivál díszvendége testvérvárosunk, Lajosmizse volt, ahonnan kulturális csoportok is érkeztek, hogy színesítsék a fesztivál hangulatát. Testvértelepülésünk egy igazán látványos standdal is jelen volt az expón, melyet nagyon sokan tekintettek meg.
Tovább olvasomSéta a demenciával élőkért az Alzheimer Világnap jegyében
Az Alzheimer-kór világnapja szeptember 21, melyhez kötődve a Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézmény, 2019 évtől kezdődően, minden esztendőben közös sétát szervez, melynek célja a demenciában élőkre és az őket segítő hozzátartozókra, gondozókra fókuszálni a figyelmet. Idén ezt az eseményt a világnap előtti délelőttön tartották, szeptember 20-án, pénteken, a Promenádon.
Tovább olvasomBringás reggeli
Függetlenség, kiszámíthatóság, gyorsaság, szabadság, ezek motiválja azokat, akik a rendszeresen kerékpáron közlekednek.
Tovább olvasomÁllatkertek Éjszakája
Augusztus utolsó péntekjén újra eljött az éjszaka, mikor az állatoké a főszerep. Ezen a varázslatos estén, a fényfestésbe öltöztetett növények hangulatvilágítása mellett, bepillanthattak a látogatók az állatkert lakóinak éjszakai életébe és temérdek érdekességet ismerhettek meg.
Tovább olvasom