0
0
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campusának 2024. évi diplomaosztó ünnepségén mondott köszöntőjében jelentette be dr. Varró Bernadett, hogy a campus vezetői tisztségét nem kívánja meghosszabbítani. A bejelentéskor érezhető volt, hogy elérzékenyült a hangja, hiszen 1978-ban itt szerzett diplomát, 1990-től a főiskola lett a munkahelye, ahol az utolsó 12 évben az első számú vezető volt. A vele készült interjú közvetlen hangnemben készült, hiszen ismeretségünk is hosszú időre nyúlik vissza.
– Hogy kerültél az egykori Jászberényi Tanítóképzőbe. Miért választottad éppen a tanári pályát?
– Ez igazán érdekes, mert én nem a Jászberényi Tanítóképzőbe készültem. A szegedi egyetem magyar-történelem szakára szerettem volna menni, előkészítőn is részt vettem, míg az osztályfőnököm Váradiné pedig az egykori egyetemére, a debrecenire küldött volna szívesen. Még osztálykirándulást is szervezett ezért Debrecenbe. Ezek után én egy teljesen hirtelen jött ötlettől vezérelve a Jászberényi Tanítóképzőt jelöltem meg, amikor a továbbtanulásról dönteni kellett. Akkor még írásbeli, szóbeli és alkalmassági vizsgát is tettünk, s többszörös volt a túljelentkezés. Nagyon emlékezetes, tartalmas, szép főiskolai éveink voltak. Számomra ez az intézmény szent és sérthetetlen volt. Azok a tanárok, azok a vezetők, akik akkor itt dolgoztak mind példaképekké váltak. Andrási Béla bácsi az utolsó ciklusát velünk vitte végig. Mi voltunk az utolsó évfolyama, velünk együtt búcsúzott főigazgatóként a főiskolától. Amikor végeztem, akkor hívtak, hogy maradjak itt a gyakorló iskolában tanítani. Főiskolás koromban már vezettem az iskola irodalmi színpadját. De én akkor nagy örömmel tértem haza Jászfényszaruba tanítani. Életem egyik legszebb időszaka volt ez a 12 év. Hat-nyolc éves kisgyermekeket tanítani számomra a legszebb feladat volt. Ezek a gyerek még őszinték. Akkor is, ha megdicsérik a tanító nénit és akkor is, ha nem. Tizenkét évnyi tanítás után Farkas Feri bácsi hívott vissza a főiskolára, ahol megüresedett a tanulmányi vezetői állás. Akkor én azt kértem, hogy taníthassak is a gyakorló iskolában, nem akartam a tanítástól elszakadni. Dr. Nagy József tanár úr volt akkor a főigazgató, aki nem tanácsolta, hogy így legyen, mert ő tudta, hogy nehezen lehetne a két munkát összeegyeztetni. Így a tanulmányi osztály vezetője lettem. Az ott eltöltött 17 év alapozta meg a későbbi, vezetői munkámat az intézményben. Ebben a munkakörben ugyanis mindent megtanulhattam. Az intézmény strukturális felépítését, a szakok alapítását, indítását, az év munkafolyamatainak a szervezését. Megismertem a tanárokat, kollégákat, és tudtam, hogy kitől, mit várhatok. No, meg azért is jó volt ez a közel két évtized, mert a később oly fontos kapcsolati tőkémet is akkor alakítottam ki. Így tudtam azt, hogy vezetőként mikor, kit kell felkeresnem akár az Oktatási Hivatalban, Minisztériumban, más főiskolákon, ha segítségre volt szükségem.
– Itt egy pillanatra álljunk meg, mert azt is tudom rólad, hogy ezt a tizenhét évet másként is kihasználtad, folyamatosan képezted magad.
– Nekem mindig fontos volt, hogy tanuljak. Már amikor Jászfényszarun tanítottam, elvégeztem Szolnokon egy logopédiai képzést, s szinte minden általam tanított korosztályra valamilyen képzéssel készültem fel. Ami talán ebből az időszakból a legmeghatározóbb, a Debreceni Egyetem volt, ott szereztem meg az egyetemi diplomát, s így teljesült egykori osztályfőnököm elképzelése is. A Budapesti Műszaki Egyetemen is szereztem diplomát, majd az ELTE következett, ahol a doktori iskolát végeztem el. Ezeknek köszönhetően 2004-től a tanulmányin végzett munkám mellett már óraadó is voltam a tanító szakon. Három évvel később kaptam adjunktusi kinevezést, majd 2011-ben főiskolai docens lettem, majd a következő évben az Andragógia és Társadalomelméleti Tanszék tanszékvezetője, s júniustól a szarvasi campussal történt fúzió után a kar dékánja a szarvasi campus vezetője mellett dékánhelyettes lettem. Az egyetem elképzelése az volt, hogy két évente hol az egyik, hol a másik campus adja a dékánt. Viszont a szarvasi campus 2014-ben kilépett a Szent István Egyetemről, s mi visszanyertük az önálló kari státuszt, s ekkor kaptam meg a dékáni munkakört. A következő állomás intézményünk életében az Eszterházy Károly Egyetem lett, ahová 2016-ban sikerült betagozódnunk. Ott a campus vezetőjeként, mint főigazgató dolgoztam tulajdonképpen mostanáig.
– A jászberényi intézményben eltöltött 34 éved alatt sok mindent megéltél. Melyek voltak a legmeghatározóbb változások? Melyekre emlékszel jó szívvel, s melyekre nem?
– Hosszú volt ez az idő! Rengeteg szép emléket őrzök. Amire rossz érzéssel emlékezem vissza, az az időszak, amikor többször is bizonytalan volt az intézmény megmaradása. Az igazság az, hogy ezek is megerősítettek bennünket. Ahhoz, hogy idáig jussunk ez mind kellett. Amikor 2012-ben a kollégák unszolására elfogadtam a dékánhelyettesi kinevezést, akkor merült fel először az, hogy bezárnak bennünket. Ekkor ugyanis a felsőoktatás átalakításáról szóló „térképen” nem találtuk magunkat. Ezért sem akartam dékánhelyettes lenni, hogy ne nekem kelljen a számomra oly fontos intézményre a lakatot rátenni. Végül mégis elvállaltam, mert voltak elképzeléseim a megoldással kapcsolatban. Sikeresen túljutottunk ezen az időszakon. Két évvel később ismét a bezárás fenyegette az intézményt. A „Fokozatváltás a felsőoktatásban” új dokumentum most sem tüntette fel a jászberényi intézményt. Nehéz küzdelem várt ismét ránk. Sok álmatlan éjszakát okozott, hogy mi lehet számunkra a jövő. Ekkor három utat jelöltünk meg: hogyan tudnánk a Szent István Egyetemen belül megmaradni, mivel az egyetem agrárprofillal rendelkezett, s a mi pedagógusképzésünk nem illett bele. Vagy az Eszterházy Károly Főiskolához csatlakozni, illetve 2012 óta folyamatosan kapcsolatot tartottunk az érsek úrral is, kértük az egyházi fenntartásba vételünket. A megoldást az jelentette, hogy a gyöngyösi főiskolával együtt 2016-ban az Eszterházy Károly Főiskolához kapcsolódtunk, s így létrejött az Eszterházy Károly Egyetem. Ennek lettünk a Jászberényi Campusa.
– Ebből az időszakban én arra emlékezem, hogy amikor találkoztunk, mindig mondtad: Meg ne kérdezd, hogy bezár-e jászberényi főiskola.
– Igen, ez valóban így volt. Abban az időben nagyon sokan, sokszor megkérdezték: Tényleg bezártok? Még a kollégákban is felmerült, hogy miért rendezünk egyhetes ünnepséget az intézmény alapításának 95. évfordulóján. Én azt mondtam, hogy 95 év az azért mégis 95 év, s ha a százat elérjük, akkor ez a főpróba. Ha pedig nem, akkor ezzel zárjuk le az intézmény életét. Az ünnepséget követően a megyei lapban virított a nagy cím, miszerint Bezár a főiskola. Igen, valóban bezártunk, de csak karácsony és szilveszter között. Az ilyen hírek nagyon negatívan hatottak az intézmény életére. A szülők nem merték ide beíratni a gyermeküket, mert azt gondolták, hogy előbb vagy utóbb bezárunk, s akkor gyermeküknek máshol kell folytatni tanulmányait. Nagyon nagy küzdelem volt ez a megmaradásunkért.
– Mióta lélegezhettetek fel, mióta van az intézmény életében nyugodtabb időszak?
– Megnyugodni ebben a felgyorsult és folyamatosan változó világban soha nem lehet. Mindig lépést kell tartani az elvárásokkal. A fennmaradásunk tekintetében úgy gondolom, hogy az egyház fenntartásába kerülés elhozta a nyugodtabb időszakot. Az egyház személyében olyan fenntartót kaptunk, amelyik nem alapít és szüntet meg intézményeket évente. Stabil lett a helyzetünk, s ez a hozzánk jelentkező fiatalok számában is azonnal tükröződött. A történelemben nálunk az egyházak, az általuk működtetett intézmények mindig minőséget biztosítottak. Az elmúlt száz évünk bizonyította nálunk is a minőségi oktatást. Ma pedig már a pedagógusképzés szinte teljes palettájával rendelkezünk: a csecsemő-, az óvó-, a tanító, a gyógypedagógus, a szociálpedagógus és a közösségszervező képzés is folyik nálunk. A másik lábunk pedig az informatikai, a műszaki képzés, amely a térség munkaerőpiaci igényeit elégíti majd ki. Ezért úgy érzem, hogy campusunk biztos lábakon áll.
– Mi az, amire a legbüszkébb vagy az 1975-től eltel majd ötven év alatt.
– Erre a kérdésre nem nehéz a válasz, hiszen arra vagyok a legbüszkébb – amire egyébként nem gondoltam és nem is számítottam –, hogy az az első intézmény, ahová sikeresen felvételiztem, lesz az a hely, ahonnan nyugdíjba megyek. Ez egyébként nagyon jó érzés. Tizenkét évet gyakorolhattam azt, amit itt tanultam, majd visszajöttem ide, 17 évig középvezető, majd 12 éven át az elsőszámú vezető lehettem. Ez az időszak pedig azt igazolja, hogy valamit csak jól tettem, mert mindig sikerült a legnehezebb időszakokból is sikeresen kijutnunk. Többen kételkedtek abban is, hogy nőként, hogyan tudom majd sikeresen vezetni ezt a nagy intézményt. Nos, ez a másik, amire nagyon büszke vagyok, hogy ez sikerült. Voltak persze nehéz napjaim, de szerencsére voltak segítőim. Bizton mondhatom, hogy a képviselő úr és a polgármesterek segítsége nélkül nem jutottam volna idáig. Nagyon fontos volt az is, hogy az intézményen belül mögöttem állt egy olyan csapat, akik hittek és bíztak bennem. Egy vezetőnek mindig azt kell nézni, hogy hosszabb távon mi az intézmény érdeke. Persze ez és a különböző egyéni érdekek sokszor nem találkoznak, de ezt is meg kell oldani. Számomra ez belülről nagyon nehéz volt. Viszont tudtam, hogy mi az intézmény érdeke és keményen ehhez kellett tartanom magam. Persze voltak olyanok is, akik ezt nem tudták elfogadni, így megváltak tőlünk. Úgy érzem, hogy egy nagyon jó kollektíváról beszélhetünk, akik minőségi munkát végeznek. Ha a következő években ilyen szépen emelkedik a hallgatói létszám, bővülnek tovább a szakjaink, akkor szép jövő áll még az intézmény előtt. Az pedig külön öröm, hogy megkezdődött a 2030-ban 100 éves épület felújítása. Ez az épület és a benne folyó munka a város büszkesége lehet.
– Azt hiszem, hogy a te vezetővé válásod nagyon szépen elő volt készítve. Gondolok arra, hogy 12 évet tanítottál, tehát a gyakorlatból tudod, hogy mit jelent tanítani. Majd 17 éven át képezted magad és ismerkedtél a főiskola, a campus életével, vezetésével. Ezt követően már kellő ismeret és gyakorlat volt a tarsolyodban, hogy az intézmény élére állj.
– Ez valóban így történt. Én csak hálás lehetek, hiszen a sikeres felvételimet követően itt alapozhattam meg a szakmai munkámat, a jövőmet. Azt, hogy egyszer vezetni fogom a főiskolát, a campust, álmomban sem gondoltam volna. Jól érezted a hangomból, hogy amikor a tanévzárón bejelentettem, hogy átadom a főigazgatói szerepet, bizony elérzékenyültem. Nekem ez az intézmény a második otthonom volt.
– Mit tanácsolsz az utódodnak, hogyan vezesse a campust tovább?
– Az új főigazgatónak nehezebb lesz a dolga, mint nekem volt, hiszen én itt tanultam, mindenkit ismertem, a ranglétrát végig jártam. Ő egy másik egyetemről jött, s korábban nem foglalkozott a pedagógusképzéssel. Én azért is vállaltam még egy évet, hogy segítsem a munkáját. Persze, ha jön egy fiatalabb vezető, ráadásul más területről, lehet, hogy olyan dolgokat is meglát, amire mi már nem gondolunk. Átadom természetesen a kapcsolati tőkét is, amivel rendelkezem. Én azt tanácsolom neki, hogy amit elértünk, azt próbálja nagyon megtartani, s bővítse minden olyan újjal, ami az ő szemléletében benne van. Érezze meg ő is, hogy milyen az, amikor nap mint nap az ember jóérzéssel lépi át munkahelye kapuját.
Dr. Varró Bernadett még egy évet vállalt a campuson, s amikor végleg leteszi a lantot itt, akkor éppen ötven éve lesz, hogy először átlépte az intézmény küszöbét. Ötven év, majd egy életöltő. Tele kemény küzdelmekkel, időnként kudarcokkal is, de sok-sok sikerrel. Ilyen egy vezető élete. Nőként megélni pedig még nehezebb is. Egy biztos, dr. Varró Bernadett beírta nevét nemcsak az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campusának, de Jászberény városának és a Jászságnak az aranykönyvébe is azzal, hogy a tanítóképzést megtarthatta a város, a térség, s idő közben a képzési skála még jelentősen bővült is. Ezt pedig nem lehet sehol, semmivel eléggé megköszönni.
Dr Varró Bernadett kitüntetései
– Jászberényi Tanítóképző Főiskola Kiváló Ifjúvezető Munkáért kitüntetés (1978)
– Jászberényi Tanítóképző Főiskola Főiskoláért kitüntetés (1997)
– Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar Főiskoláért kitüntetés (2010)
– Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díj (2015)
– Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett (2016)
– Eszterházy Károly Emlékérem (2016)
– Eszterházy Károly Egyetem Pro Academia Agriensi kitüntetés (2019)