a strandon azért jó… a “hűtős”

Várja vendégeit a Lehel Termálfürdő és Kemping 

A vírushelyzet miatt bevezetett korlátozások gyakorlatilag lakatott tettek az uszodák, fürdők ajtajára. Novemberben bezárásra került a létesítmény, nem üzemelhettek a medencék. Ez év februárjában nyílt lehetőség a fedett uszoda részleges megnyitására, de csak az igazolt versenysportolók részére. Igy azért már módot és lehetőséget adhattunk, a triatlonosoknak, úszóknak arra, hogy vizes edzéseiket megtarthassák. A májustól a védettségi igazolvánnyal rendelkezők is használhatták a létesítményt és rövidesen szauna szolgáltatásunkat is újra tudták indítani, amire mindig nagy igény mutatkozik.

A veszélyhelyzeti időszak alatt, a több mint négy évtizedes strandfürdő egységeiben, a folyamatosan előkerülő hibák miatt, felújítási és karbantartási munkálatok sokaságát végezték el, készülve a korlátozások enyhítését követő időszakra. Ennek keretében, (a lehullott csempék helyére) új műgyanta burkolatot kaptak a termál medencék, melynek árnyalata így harmonizál a gyógyhatású termálvíz színével.

Az 50 m-es medence kifestve várta a feltöltést, majd sajnálatos módon a víz egy része eltűnt. Az üzemi szintre töltést követően, a nyomás hatására kiderült, hogy a több mint 40 éves, idejemúlt technológiával készült medencetest olyan nagymértékben szivárog, hogy lehetetlen a korábbi formában (teletöltött állapotban) üzemeltetni.  A több mint négy évtizedes szerkezet elöregedett, azonnali orvoslása tetemes pénzbe kerülne, a végleges megoldás, a teljes modernizálás/átalakítás pedig a számítások szerint százmilliokra rúgna. A nyári szezonban az 50-es úszómedence így csak félig került feltöltésre és hatalmas fürdőmedenceként funkcionál a gyerekek és táborozók legnagyobb örömére. Ráadásul már felfújható eszközök, matracok, labdák is kerültek a nagymedencébe, melyek feldobhatják a vízi élményeket.

Ez úton is kérik, elsősorban úszó vendégeik megértését és köszönik azt a sok pozitív javaslatot, melyből nyomon követhető, hogy a város lakói igenis szívükön viselik a családias környezetű, még a Hűtőgépgyár által épített fürdő sorsát (számos vendég még az is felvetette, hogy nagyobb értékű, hosszabb időre szóló bérlet vásárlásával is támogatni kívánja a medence mielőbbi fejlesztését).

Az úszni kilátogató vendégeiket nem szerették volna megfosztani a testmozgás lehetőségétől, ezért az eddigi üzemelési ciklusukat módosítva, a fedett uszoda vizét teljes szinten tartják, (nem engedik le tanmedence szintre), hőmérsékletét pedig sportolásra-alkalmasra állítják be.

Újdonság, hogy a legkisebbek, a tavalyi évben elkészült, élmény elemekkel színesített, modern előírásoknak megfelelő, feszített víztükrű gyermekmedencét már birtokba vehetik, használhatják, valamint a termálmedencénél a vendégek kényelmét fogja szolgálni az időközben elkészült nyakmaszírozó elem is.

A nyári sportokat szem előtt tartva nagy gondossággal készítették elő homokos sportpályáikat, melyek strandfoci, strandröplabda és strandkézilabda mérkőzéseknek remek helyszíne lehet. A nyári hétvégéken a különböző strandsportágak kupamérkőzései követik egymást, sportolási vagy éppen szurkolási lehetőséget kínálva a szabadidőjüket itt eltöltőknek. A fürdő és a sportrendezvények iránt érdeklődők a közösségi médiában szereplő oldalról (LEHEL Termálfürdő és Kemping) tájékozódhatnak bővebben szolgáltatásaikról.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?